Emil Boc: „nagyon nagy az esélye” a nyári zenei fesztiválok megtartásának

„Nagyon nagy az esélye” Emil Boc kolozsvári polgármester szerint a nyári zenei fesztiválok megtartásának, ha az átoltottsági arány az országban elér egy bizonyos szintet. Ezért az elöljáró „korosztálytól függetlenül” arra biztatta  a fesztiválozókat, adassák be maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

Emil Boc egy nappal azután nyilatkozott a Digi24-nek, hogy házigazdája volt a miniszterelnök és a rendezvényipar képviselői közötti találkozónak. „A kormányfő és az én üzenetem innen Kolozsváron nagyon egyszerű: kedves fesztiválozók, oltassátok be magatokat! A vakcina a belépőtök lesz a nyári rendezvényekre. Nagyon nagy esélye augusztus-szeptemberben a kolozsvári és romániai fesztiválok megtartásának. Ez azonban az átoltottsági arányon múlik” – jelentette ki a polgármester.

Emil Boc a nyilatkozatával részben megerősítette azokat a kormányzati forrásokból származó sajtóértesüléseket, miszerint a hatóságok augusztustól engedélyezik a fesztiválok megtartását a beoltott, negatív Covid-teszttel, illetve antitestekkel rendelkező személyek részvételével. De ennek feltétele, hogy a beoltottak száma június elsejére elérje az ötmilliót, augusztus elsejére pedig a tízmilliót.

A polgármester elmondta, a csütörtöki kolozsvári találkozón a rendezvényipar képviselői az oltási kampány egyöntetű támogatására tettek ígéretet. Időközben a kormány szakértőkre támaszkodva dolgozik a fesztiválok megtartásának forgatókönyvein. Emil Boc május ígérte a tájékoztatást a konkrét részletekről. „Azonban minden az átoltottsági arányon múlik” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: elképzelhetőnek tartja a fesztiválok megtartását akkor is, ha a beoltottak száma nem éri el júniusra az ötmilliót és augusztusra a tízmilliót, de ez esetben kevesebb résztvevővel. „Az elképzelés az, hogy magas átoltottsági arány esetén nagy, alacsony ráta esetén csak korlátozott lehet a résztvevők száma” – magyarázta Boc.

(Címlapfotó forrása:  Facebook/Untold)

Kapcsolódók

Kimaradt?