Újra várja a művelődési házba a nézőket a kézdivásárhelyi Vigadó

A magyar kultúra napja alkalmából múlt héten – hosszú kihagyás után – először szerveztek nézők személyes jelenlétével kulturális eseményeket Kézdivásárhelyen. Januárban még két rendezvényre várják az érdeklődőket, de már februárra is van előjegyzett esemény.

A Vigadó Művelődési Ház az elmúlt esztendőben a korlátozások miatt az online térben működött, de így is sikerült színes programokat kínálniuk a közönségnek. Idén a magyar kultúra napja alkalmából indított előadássorozatuk alatt azonban már 30-50 százalékos térkihasználással tudtak nézők előtt eseményeket szervezni.

Amit mondani kell | Fotók: Vigadó Művelődési Ház

A Vigadó Művelődési Ház csapata elsőként egy kiállítást szervezett Házhoz címmel, amelyen Mátyás Réka grafikus alkotásait ismerhették meg az érdeklődők. Hosszú ideje tehát ez volt az első élő résztvevős kulturális esemény, azonban nem az egyetlen, ugyanis január 22-én irodalmi estet is tartottak Amit mondani kell címmel.

Ezt követően a céhes városban lépett fel a Háromszék Néptáncegyüttes, Táncsétány című előadásuk egyfajta útfeltárás, amellyel a társulat a múltat idézi és visszaemlékszik az elmúlt harminc évre.

Három néptáncegyüttes is tiszteletét tette a céhes városban

„Örülünk, hogy harminc, illetve ötven százalékos kihasználtsággal már tudunk nézők előtt eseményeket szervezni. Ez jót tett a Magyar Kultúra Napja Sorozatunknak is, bár az élő online közvetítésekről mindezek ellenére nem mondunk le a jövőben sem. Jelen pillanatban a tavaly abbamaradt márciusi bemutatóknak fogtunk neki, amelynek már egy filmes változatot is készítünk, de azért abban reménykedünk, hogy élőben is be tudjuk mutatni a produkciót” – mondta Lung László Zsolt.

A művelődési ház igazgatója hangsúlyozta, hogy a nézők fegyelmezetten és felelősségtudattal vettek részt az eddigi eseményeken. Rámutatott: a biztonsági előírások betartása közös érdek, éppen ezért az előadások sűrűségét tekintve sem követik a megszokott tempót. Sokkal több időt hagynak az események között.

Januárban egyéként még két eseményt követhetnek a nézők, 28-án, csütörtökön a Zöldnap Egyesület szervezésében görög nemzeti estet tartanak a díszteremben, január 31-én, vasárnap a Maros Művészegyüttes a Mátyás Király álruhái, avagy három mese Mátyásról című mesejátékot mutatják be a művelődési ház nagytermében. Februárban, 12-én a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Góbé farsang című előadását láthatják a kézdivásárhelyiek.

Kapcsolódók

Kimaradt?