Utcai tájak, szokatlan tárgyak az utcai környezetben, szemét, közlekedési táblák, bóják, szalagok, építkezéseken használatos fedőponyvák, különféle drapériák, rongyok, az utakon egyhagyott zacskók tárultak elénk Lőrinczi Inez székelyudvarhelyi származású fotográfus első önálló kiállításán. A csíkszeredai megnyitót követően beszélgettünk az alkotóval.

Kísérleti fotográfiai kiállítás nyílt a napokban a csíkszeredai ANT Barban. Az alkotó, Lőrinczi Inez Nagyváradon él és dolgozik, a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet szakán fotót, rajzot tanít tanársegédként. Idén második éve, hogy a hallgatók segítségére lehet az alkotásaik megvalósításában. A fiatal művész 2015-ben kezdte az intézményben az egyetemi tanulmányait, és 2020-ban diplomázott. A nagyváradi munka mellett párhuzamosan a temesvári egyetem doktorandusza.

Inez a Maszol érdeklődésére elmondta: a fényképezés többé-kevésbé mindig jelen volt életében. „Első kis digitális fényképezőgépemet talán 7-8 éves koromban kaptam ajándékba, iskolás éveim alatt is mindig nálam volt, megörökítettem a baráti összejöveteleket, virágokat, tájakat, stb. Az egyetemen kicsit háttérbe szorult a sok más művészeti ág felfedezése mellett, de nem tűnt el, inkább átalakult az érdeklődés. Mintegy négy éve, a mesteri tanulmányok közepén találtam rá a filmre, az analóg fényképezés világára, azóta szervesen a mindennapjaim része” – avatott be.

A fiatal alkotó témaválasztásai vegyesek, változatosak, amit néha az is befolyásol, hogy digitális vagy analóg géppel készül fotózni. Ami megragadja a figyelmét, leginkább az utcai táj, szokatlan tárgyak az utcai környezetben, szemét, közlekedési táblák, bóják, szalagok esztétikája. Az építkezéseken használatos fedőponyvák is foglalkoztatják, illetve különféle drapériák, rongyok, zacskók elhagyatva az utcákon.

Mostanában kezdte el a környezetében lévő embereket, barátokat is megörökíteni – árulta el. Különleges, hogy a fotós „nagyjából minden technikát” alkalmaz. Az elmúlt időszakban a digitális fényképezés felé fordult a filmek árának növekedése miatt, de nem hanyagolja el az analóg technikát sem. Többek között a fotogramot, a cianotípiát, az instant filmeket is használja (Instax, Polaroid). Igyekszik a digitálisat az analóggal összekeverni, vagy egyiket a másik kiegészítésére felhasználni, tudtuk meg.

A csíkszeredai kiállítás az első egyéni megjelenése volt, és valójában az első fotóval kapcsolatos is, hiszen az egyetemi évek alatt többször vett részt csoportos kiállításokon más műfajú, mozgóképes, tervezőgrafikai, grafikai munkákkal.

„A kiállítás anyagát úgy próbáltam összeválogatni, hogy minden technika bemutatásra kerüljön, amit kipróbáltam, használtam. Nagyrészt sorozatokban gondolkodtam, nem önálló képekben, ami azt jelenti, hogy egy technikával, egy témában kb. 6-10 kép alkot egy sorozatot. Jelentősebb részét az anyagnak a 35mm-es filmre készült képek teszik ki. A 35mm-es negatívokat is alternatív módon használom fel, különböző játékokkal roncsolom, kiegészítem, babrálom meg a képeket, és ezekből kerülnek ki a képek” – mondta el Lőrinczi Inez. Példaként említette a penésszel roncsolt filmet, ahol a kép egyes részei teljesen megsemmisülnek, átszíneződnek. A kiállításon ebből látható néhány tömbházakról készült kép, mellette a negatívokkal, amiket a penész károsított, illetve két folyamatban lévő roncsolás: befőttes üvegbe zárt filmszalag vastag penészréteggel.

Emellett sós oldatba áztatott negatívokról készült képek is megtalálhatók, ahol a kristályos textúrák absztrakt módon veszik körbe a fénykép elemeit.

„Vannak olyan képek is, amelyeknek a negatívját különböző jól ismert jelekkel, kérdőjelekkel egészítettem ki, ráfestettem, ráírtam őket. Ezeknek a képeknek is látható a negatívja egy keretben, meg egy világító táblán is. Fontosnak tartottam, hogy látható legyen az is, miből, miről valósult meg a pozitív kép, hogy ez megfogható dolog. Akik nem tudták, hogy hogyan is dolgozom, gyakran megkérdezték, hogy photoshopban szerkesztettem-e rá a kérdőjeleket a képekre. Ezt elkerülendő is szándékomban állt megmutatni a folyamat egy részét, másrészt meg vizuálisan is érdekes tárgyak jöttek létre a filmek installálásával” – részletezte Inez.

Sorozatok, képpárok

Az anyag része egy 3 képből álló cianotípia-sorozat különleges kristálypoharak formájának és árnyékának leképezésével. A másik nagyobb egységet az instaxokból összeállított képpárok adják. Ennek érdekessége, hogy a képek csak párban működnek, előtte-utána folyamatokat mutatnak be. „Vannak azonban roncsolt instax képek is, ahol a roncsolás által létrejött effektusok határozzák meg a két kép közti kapcsolatot. Meglepődve tapasztaltam, hogy rengeteg képet, fotót készítettem az elmúlt 3-4 évben, az elején elég kaotikusnak hatott a válogatás, de sikerült valamelyest összefoglalni a fő vonalat, az alternatív képalkotási folyamatokra reflektálva” – elevenítette fel a válogatás folyamatát a fotográfus.

A kiállítás jellegének megfelelően a megnyitó sem volt mindennapi. Inez fontosnak tartotta, hogy a látogatók ismerjék meg a képek keletkezésének hátterét, mert ezáltal is közelebb kerülhetnek a munkákhoz.

„Egy kisebb tárlatvezetést terveztem, ahol az érdeklődőkkel közösen végigsétálunk a képek között és elmondom, hogyan, miért készültek el. A helyszín adottságai miatt a séta nem valósult meg, inkább egy kerekasztalbeszélgetéshez hasonló dolog jött létre, ami még a tervezettnél is közelebb hozta a nézőket a munkákhoz, meg az alkotóhoz. A technikák ismertetése közben további olyan képeket, munkákat, könyveket is az érdeklődők kezébe tudtam adni, amik nem kerültek a falakra. Az, hogy kezükbe vehették a negatívokat, a kisebb képeket, könyveket (photobook), még jobban megerősítette az analóg jelleget” – osztotta meg a fotográfus.

Mint a fotós fogalmazott: rengeteg, számára kiaknázatlan területe van még a képalkotásnak. „Amit a közeljövőben mindenképp meg szeretnék valósítani, az a már említett drapériák, rongyok, különböző „tehetetlen” anyagok megörökítése akár digitálisan, akár filmre, még forr bennem  az ötlet” – mondta el Lőrinczi Inez.