Szoboravatással ünnepelték a 26. Kányádi Sándor szavalóversenyt Varsolcon
Huszonhatodik alkalommal szervezték meg a Kányádi Sándor megyeközi szavalóversenyt a szilágysági Varsolc településen. Az idei esemény történelmi jelentőségű pillanattal gazdagodott: ünnepélyes keretek között leleplezték Kányádi Sándor szobrát az iskola előtt. A rangos rendezvényre több megyéből érkeztek versenyzők, hogy összemérjék versmondó tudásukat.
A kultúra és az összetartozás ünnepe
A rendezvényt Szőke Edith iskolaigazgató nyitotta meg, aki hangsúlyozta, a verseny mára sokkal több lett egyszerű megmérettetésnél. Beszédében kiemelte, a rendezvény a tehetség, az anyanyelv, a kultúra és az összetartozás ünnepe. Különösen megható pillanatnak nevezte, hogy az idei verseny keretében leleplezhetik Kányádi Sándor szobrát, amelyet Bartus Mihály varsolci vállalkozó, egykori diák és szülő készített szeretettel és tisztelettel.

Az igazgató szerint a szobor nem csupán emléket állít a költőnek, hanem maradandó jelképe annak az összefogásnak és közösségi erőnek, amely összeköti a helyieket. Köszönetet mondott a pedagógusoknak áldozatos munkájukért, a szülők támogatásáért, valamint a versenyző gyermekek bátorságáért és lelkesedéséért. „A vers nem csupán szavak egymásutánja, hanem érzés, üzenet és lélekből fakadó találkozás ember és ember között” – fogalmazott.
Hagyományteremtő közösség
Seres Dénes parlamenti képviselő beszédében arra emlékeztetett, hogy a varsolci iskola huszonhat éve teremt hagyományt ezzel a versennyel. Mint mondta, különösen felemelő érzés számára minden évben visszatérni Varsolcra, ahol a gyermekek és pedagógusok együtt ápolják az anyanyelvet és a magyar kultúrát. A képviselő hangsúlyozta: a Szilágyság közössége mindig méltó módon tiszteleg nagy magyar alkotói előtt.
Zilahon és Szilágylompérton Ady Endrének, Szilágynagyfaluban Arany Jánosnak, most pedig Varsolcon Kányádi Sándornak állítanak szobrot a tiszteletadás jelképeként. Beszédében kiemelte, hogy kisebbségi közösségként a nyelv, a hagyomány és a kultúra megőrzése a megmaradás alapfeltétele. A szavalóversenyek pedig nemcsak az irodalom szeretetére tanítják a gyermekeket, hanem bátorságot és közösségi szereplési készséget is adnak. Seres Dénes reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben az iskola felveheti Kányádi Sándor nevét, így hivatalosan is a költő örökségét hordozhatja tovább.
A verset mondani kell
Dr. Kovács Irénke főtanfelügyelő-helyettes ünnepi gondolataiban Kányádi Sándor híres mondatát idézte: „A verset mondani kell.” Kiemelte, hogy aki valóban verset mond, az nem egyszerűen szaval, hanem megosztja hallgatóival a lelkében megszületett szépséget, szeretetet és emberséget. Örömét fejezte ki amiatt, hogy napjainkban is vannak olyan gyermekek, akik szeretik és értik a költészetet, és időt szánnak arra, hogy verseket tanuljanak. Külön elismeréssel szólt a pedagógusokról, akik a mindennapi feladatok mellett elültetik a gyermekek lelkében a magyar irodalom iránti szeretetét. A zsűri munkáját méltatva hangsúlyozta, nehéz feladat ennyi tehetséges versmondó közül a legjobbakat kiválasztani.
Gheorghe Bancea főtanfelügyelő köszöntője után Bréda Lajos helyi polgármester elmondta: hat megyéből érkeztek versenyzők a településre, ami jól mutatja az esemény rangját és vonzerejét. A polgármester szeretettel köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy Varsolc mindig nyitott és befogadó közösségként várja vendégeit.
.jpg)
Az esemény egyik kiemelkedő pillanata volt Bekő Aliz Andrea fellépése. Az iskola büszkesége Kányádi Sándor Előhang című versét adta elő Vicsai Zsolt tanár felkészítésével. A fiatal versmondó nemcsak ezen a versenyen, hanem számos más rendezvényen is kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt évek során.
A szobor mint közösségi hitvallás
A szobor alkotója, Bartus Mihály meghatottan beszélt arról, milyen személyes kötődés fűzi az iskolához. Mint mondta, egykor ő maga is itt tanult, ma pedig már kislánya is az intézmény diákja, aki szintén részt vesz a Kányádi Sándor szavalóversenyen. Bartus Mihály szerint különösen megható látni, hogy Kányádi versei ma is megszólítják a gyermekeket, és továbbadják számukra az anyanyelv és a kultúra szeretetét.
Kiemelte, hogy a szobor nem pusztán műalkotás, hanem a tisztelet, az összetartozás és a közösség iránti szeretet jelképe. Köszönetet mondott Apró Attila szobrászművésznek, valamint Dénes Irénkének, aki huszonhat évvel ezelőtt útjára indította a szavalóversenyt.

A rendezvény történetét Dénes Irénke szervező tanítónő idézte fel. Elmondta, hogy több mint negyed évszázaddal ezelőtt fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy szükség van egy olyan eseményre, amely erősíti a közösség magyarságtudatát és kulturális önbecsülését. A verseny kezdetben iskolai szintű rendezvényként indult, majd fokozatosan Kraszna-menti, Berettyó-menti, végül országos rangú eseménnyé nőtte ki magát. 2009-ben már Románia tizenhét magyar nyelven tanuló megyéjéből érkeztek résztvevők Varsolcra.
Megható szavakkal beszélt arról is, hogy a szoboravatás számára hitvallást jelent: hitvallást az anyanyelv, a kultúra és a közösség maradandó értékei mellett. Beszédét Kányádi egyik legismertebb sorával zárta, amely a szobron is olvasható: „Isten csodája, hogy vagyunk / mosolyogjatok vissza rám / nincs a csodának vége.”
A rendezvény meghívott vendége, Thököly Vajk szilágysági költő, versmondó és pedagógus saját verseivel gazdagította az ünnepséget. Előadásával arra mutatott rá, hogy a költészet ma is képes kapaszkodót, vigaszt és lelki gyógyulást nyújtani az emberek számára.
A vers örök útravaló
A szavalóverseny zsűrijének elnöke, dr. Kovács Éva a Maszolnak elmondta, hogy a Kányádi Sándor szavalóverseny és a József Attila szavalóverseny a megye két legfontosabb hasonló kulturális rendezvénye. Kiemelte, hogy a vers nem üres szavak halmaza, hanem érzésekkel és gondolatokkal teli emberi üzenet. Minden gyermek saját lelkén átszűrve mondja el a verseket, ezért nincs két egyforma előadás.
A zsűrielnök szerint a XXI. század rohanó világában fontos, hogy legyen idő megállni, verset olvasni és verset mondani. Úgy fogalmazott, hogy a gyermekek életük során mindig magukkal vihetik ezeket a verseket, amelyek később erőt és kapaszkodót adhatnak számukra.
A 26. Kányádi Sándor megyeközi szavalóverseny ismét bebizonyította, hogy a magyar szó, a költészet és az anyanyelv szeretete élő és megtartó erő a szilágysági közösség számára. A verseny a közösségi összefogás, a kulturális örökség és a nemzeti identitás ünnepe volt. A felavatott szobor maradandó jelképként őrzi Kányádi Sándor emlékét, és emlékezteti a jövő nemzedékeit arra, hogy az anyanyelv, a kultúra és a közösség megtartó ereje mindennél fontosabb.

Az idei szavalóverseny I–II. osztályos kategóriájában az első díjat a Simion Bărnuțiu Általános Iskola diákja, Reinbold Lea vehette át. Második helyezést ért el Fazekas Viktória Fruzsina, a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulója, míg a harmadik helyen Károly Kriszta, a Kós Károly Általános Iskola diákja végzett. Dicséretben részesült Nagy Anna-Kamilla, a Horváth János Elméleti Líceum szavalója, valamint Antal Künde Melinda, az Andrei Mureșanu Főgimnázium diákja. Különdíjat kapott Kocsis Benkő Péter, a sarmasági 1-es Számú Technológiai Líceum kisiskolása, Ecsedi Nolen Nimród, a Tóti 1-es Számú Általános Iskola tanulója, valamint Ferencz Erika, a Jósika Miklós Technológiai Líceum diákja.
A III–IV. osztályosok kategóriájában első helyezést ért el Nagy Léda, a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulója. Második helyen végzett Erdei Laura, a sarmasági 1-es Számú Technológiai Líceum diákja, míg a harmadik díjat Bartus Aliz, a varsolci 1-es Számú Általános Iskola tanulója vehette át. Dicséretben részesült Kardos Miklós Sándor, a Szacsvay Imre Általános Iskola diákja, valamint Szász Dóczi Norbert, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola tanulója. Különdíjban részesült Zoltán Sipos Viktor Edward, az Andrei Mureșanu Főgimnázium diákja, Bőjte Bíborka, az Adorjáni Károly Általános Iskola tanulója, Bíró Nóra, a Báthory István Elméleti Líceum diákja, valamint Pap Sára, a Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola tanulója.
A díjak átvétele után a helyi óvodások ünnepi előadásával, táncával zárult az idei rendezvény.
CSAK SAJÁT