Színes, változatos programokra várják a szilágyságiakat

Erdősítés, tudományos konferencia, színházi előadás és összművészeti fesztivál. Mindez a hétvégén, a Szilágyságban.

A szilágynagyfalui Báró Bánffy György Kulturális Társaság idén is megrendezi a Báró Bánffy György Napokat, az eseményre a hétvégén kerül sor. Pénteken 17 órától ingyenes filmvetítésre hívják a helybélieket. A vándormozi keretén belül, a Most vagy soha! című nagy sikerű magyar filmet vetítik a kultúrotthonban, melyet táncház követ. Vasárnap délelőtt 10.30 órától istentiszteletet tartanak a helyi Református Templomban. Ezt követően megkoszorúzzák a kastély falán lévő Báró Bánffy György emléktáblát.

Délután 2 órától Tudományos konferencia kezdődik a Művelődési házban, melynek témája a nagyfalui Pálos-remeték kolostora. Előadást tart Dr. Bélfenyéri Tamás - Pálosok a középkori Magyarországon címmel, Antal Tibor A szilágynagyfalui Boldogasszony pálos kolostor témában, és szó esik a szilágynagyfalui régészeti ásatásokról, a kolostorral kapcsolatos régi mondákról és regékről. Délután 4 órától az érdeklődők megtekinthetik a helyi pálos kolostor romjait. 18 órától ünnepi műsor veszi kezdetét a művelődési házban. Fellép a Petri Mór Szakiskola II. osztályos színjátszó csoportja, a versenyeken résztvevő tehetséges népdalénekesek, versmondók és ritmikus tornászok. Az ünnepséget az Árvalányhaj néptánccsoport zárja.

Szombat délelőtt fél 10-kor a SZIT csapata a Föld Napja alkalmából Maratoni erdőültetésre vállalkozik. A fiatalok a varsolci kultúrotthonnál találkoznak, onnan indulnak a nemes feladatra.

Ugyancsak szombaton a Nagyváradi Szigligeti Színház 19 órai kezdettel, a zilahi Vigadóban egy könnyed komédiára, a Kaktuszvirág című alkotásra hívja az érdeklődőket.

A Költészet Tavasza fesztivált tavaly is megrendezték | Fotó: A szerző felvétele

Idén 22. alkalommal kerül megrendezésre A Költészet Tavasza összművészeti fesztivál. A Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ (CCAJS) örömmel hirdeti meg az április 20-26-a közötti fesztivált, amely idén már nemzetközi hagyományú. Szombaton délelőtt fél 10-től a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ Porolissum termében rendezik meg a megyei szintű román nyelvű szavalóversenyt. Hétfőn 15 órától a megyei szintű, magyar nyelvű versmondó vetélkedőt. Szintén hétfőn, az említett teremben, 12 órától Adorján Ilona szilágysági képzőművész kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. Az eseményen két, kifejezetten erre a célra készült antológiát is bemutatnak: Primăvara Poeziei / A Költészet Tavasza / Spring of Poetry 2024 (AbArt Kiadó) és 17 poeți sălăjeni / 17 szilágysági költő (Caiete Silvane Kiadó).

Kedden a zilahi líceumokban rendhagyó irodalomórákra kerül sor, 17 órától pedig a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ Porolissum termében „napfény ecsetje” címmel megzenésített magyar és román versek hangzanak el a zilahi Silvania Főgimnázium verséneklő együttese, a l`Adyk előadásában – román feliratozással –, kórusvezető: Fazakas István Levente.

Szerdán 12 órától a fesztiválra meghívott költők a Romániai Írószövetség Kolozsvári Szervezetének kolozsvári székházában olvasnak fel. Csütörtökön kirándulást szerveznek a meghívott íróknak Szilágy megyében, az ADI Țara Silvaniei támogatásával. Szintén csütörtökön 17:30-tól a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ Porolissum termében Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete címmel Laczkó Vass Róbert színművész (Kolozsvár) és Szép András zongoraművész (Budapest) zenés Radnóti-estjére várják az érdeklődőket. Az előadás angol feliratozással is rendelkezik. Pénteken 11 órától nyilvános felolvasásokra, könyv- és lapbemutatót tartanak a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ Porolissum termében. Április 25-én és 26-án a Porolissum terem előtérében könyvvásár is lesz, erdélyi kiadók jelenlétével. A fesztivál április 26-án, pénteken 18 órától a debreceni Csokonai Nemzeti Színház PR-Evolution kortárs tánccsoportjának MONTÁZS című előadásával zárul a zilahi VIGADÓban (Sala Transilvania).

A fesztivál ideje alatt a Zilahi Polgármesteri Hivatal és az SC Transurbis SA támogatásával visszatér a városi VERSbusz: a zilahi Transurbis buszokon különböző nyelveken felolvasott verseket hallgathatnak a Költészettel utazók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?