Silviu Purcărete, Andrei Șerban és Bocsárdi László is visszatér a kolozsvári színházba az új évadban

Silviu Purcărete, Jurij Kordonszkij, Andrei Șerban, Bocsárdi László, Tompa Gábor és ifj. Vidnyánszky Attila is visszatérnek rendezőként a kolozsvári színház 229. évadában, amelynek első bemutatójára, a Cseresznyéskertre már szeptemberben sor került. A következő bemutató október 13-ára várható, ekkor Eugène Ionesco Macbettjét láthatja a kolozsvári közönség, decemberben pedig miniévaddal készülnek, amelyben az eddig ritkábban látott, vagy halasztásra került darabokat nézhetik meg az érdeklődők.

A 2021-2022-es évad tervét péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében ismertette Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, egy újabb megszorításokkal teli időszakban. Reméli, hogy „lesz elég értelem és józan ész”, hogy ne zárják be a színházakat, mondta az igazgató.

Hamletet rendez Tompa Gábor, 2022-ben jön az Utas és Holdvilág

Tompa Gábor elárulta, a Silviu Purcărete rendezte Macbett bemutatója után a Hamletnek kezdődnek el a próbái, az ő rendezésében, Vecsei H. Miklóssal a főszerepben, ennek pedig december 3-ra tervezik a bemutatóját. „Ez a premier egyben a kezdete annak a miniévadnak, amelyben szeretnék bemutatni az elmúlt évad ritkábban látott előadásait, vagy a kialakult helyzet miatt halasztásra került darabokat. Ilyen lesz a Macbeth, a Rómeó és Júlia, amelyből csak négy előadás volt, a Cseresznyéskert, az Állatfarm, a stúdióban pedig a Pornó és a Nóra” – sorolta az igazgató.Cseresznyéskert | fotó: a KÁMSZ Facebook-oldala

Az új évadban tervezik ugyanakkor felújítani és bemutatni az Utas és Holdvilágot is, Nagy Botond rendezésében, ez lesz 2022 első bemutatója. Ezt követően Andrei Șerban Oedipus című darabját láthatja a közönség, márciusban, ezzel párhuzamosan pedig Sinkó Ferenc rendezésében egy kortárs német drámát, a Seymour című darabot mutatják be, amely inkább mozgásszínházi előadás lesz. Májusban Móricz Zsigmond Rokonok című darabját láthatjuk a nagyszínpadon Bocsárdi László rendezésében.

Katasztrófa címmel indít nemzetközi projektet az UTE

Tavasszal kezdődik az Európai Színházi Unió (UTE) Katasztrófa elnevezésű nemzetközi projektje, 16 európai színház részvételével. A projekt célja, hogy az antik görög drámákból kiindulva nemzetközi koprodukciók szülessenek, fiatal rendezők értelmezésében, amelyek a nyelvi és kulturális sokszínűség jegyében újragondolják a közös európai múltat és jövőt.

Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház a konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színházzal együttműködésben egy négynyelvű előadást hoz létre, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája és Samuel Beckett Katasztrófa című drámája alapján. Ezt az előadást az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon lehet majd először látni.

A nemzetközi projekt mellett közben megkezdődnek Az ifjú barbárok című előadás próbái, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab Kodály és Bartók barátságáról szól, és a tervek szerint 2022 júliusában mutatják be.Silviu Purcărete a Macbett próbáján | fotó: a KÁMSz Facebook-oldala

Felújítanák a színház épületeit

Tompa Gábor rámutatott: lesznek még események és más meghívottak is az évadban, elkezdik előkészíteni a 2022-es Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált, ugyanakkor renoválási és modernizálási munkákba is kezdenek, hiszen, mint fogalmazott, a színpad, a székek már nagyon régiek, ugyanakkor több B kategóriás műemlék is van a színház tulajdonában, amelyeket fel kell újítani. A munkálatokhoz azonban még a fenntartó jóváhagyása is szükséges.

„A legideálisabb esetben ezek már az Interferenciák előtt megkezdődhetnek, de az is lehet, hogy csak a fesztivál lejárta után vágunk bele a felújításba” – összegzett az igazgató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?