Román kisfilmet díjaztak Cannes-ban

A cannes-i filmfesztivál részeként 24. alkalommal megrendezett Cinéfondation diákfilm-verseny harmadik, megosztott díját a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja, Carina-Gabriela Daşoveanu nyerte a Prin oraş circulă scurte poveşti de dragoste című rövidfilmjével.

 A Cinéfondation mezőnyében 17 rendező alkotása szerepelt, köztük Rudolf Olivér budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen készített vizsgafilmje, a Fonica M-120. A díjakat csütörtökön hirdették ki.

Carina-Gabriela Daşoveanu filmjének főszereplője egy 36 éves taxisofőr nő, aki próbálja megmenteni a házasságát. A főszerepeket Ilinca Hărnuţ és Andi Vasluianu játsszák.

A román diákfilm egy brazil kisfilmmel, Rodrigo Ribeyro Cantareira című filmjével megosztva kapta a harmadik díjat. A második díjat a koreai Yoon Daewoon Cicada című filmje, az első díjat pedig a belga Theo Degen (INSAS) The Salamander Child című produkciója kapta.

A Cinéfondation szekcióban 2020-ban is egy román rövidfilm nyert harmadik díjat, Lucia Chicoş Contraindicaţii című filmje, akkor is megosztva a német Elsa Rosengren I Want to Return Return Return című alkotásával.

(Címlapfotó: www.festival-cannes.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?