Péntektől látogatható az aradi múzeum régészeti részlegének megújult tárlata

Kiterjesztett valóság és interaktív képernyők várják a látogatókat az aradi múzeum korszerűsített régészeti részlegén.

A tárlatot pénteken nyitják meg a nagyközönség előtt, de csütörtökön már „felavatták” a megyei tanács támogatásával finanszírozott 3 millió lejes beruházás eredményét.

Az Agerpres beszámolója alapján immár több digitális eszközzel teszik teljessé a látogatók élményét, a kiterjesztett valóság (AR – augmented reality) és interaktív képernyők alkalmazása mellett most először például olyan több mint hatezer évvel ezelőtti aranyat is kiállítottak, amit Pécskán találtak.

Fotó: aradi múzeum/Facebook/Nelu Scripciuc

A múzeum igazgatója, Bogdan Blaga szerint a részleg egyik legérdekesebb eleme egy olyan immerzív szoba, ahol az újszentannai várat rekonstruálják képekben a falra vetítve.

A hírügynökség emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben a múzeum három további részlegét is korszerűsítették. Hozzávetőleg hétmillió lejt költöttek rá. Az igazgató szerint utoljára a hetvenes években volt ilyen radikális felújítás a múzeumban, az archeológiai részleg pedig 1979-ben nyílt meg.

A múzeum Facebook-oldala alapján az új tárlat pénteken 11 órakor nyílik és a belépés ingyenes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?