Rangos szakmai elismerésben részesült a gyergyói Tarisznyás Márton Múzeum

Dicséretben részesült a gyergyói Tarisznyás Márton Múzeum Fölemelt fővel – Trianoni férfiak Gyergyóból című időszakos kiállítása a Pulszky Társaság egész Kárpát-medencét felölelő megmérettetésén. A jelentkezők közül 16 kiállítást választottak be, és míg az első díjat idén a Petőfi év és maga a költő köré épülő kiállítások szerezték meg, Gyergyó városa kiemelt dicséretben részesült.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület november 14-én adta át Az Év Kiállítása 2023 díjakat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a Mitől lesz élmény a kiállítás? című szakmai konferenciát megelőzően. A Társaság által 2010-ben alapított, évente adományozott kitüntetés célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza. A tavalyi év után immár harmadik alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak az elismerésre, így került be a legjobbak közé a gyergyói Tarisznyás Márton Múzeum is.

Fotó: Csergő Tibor András Facebook-oldala

A Fölemelt fővel – Trianoni férfiak Gyergyóból című időszakos kiállítás, mely egy gyergyószentmiklósi apa és fia életútján keresztül a közéleti szerepvállalás példáit, a 20. század sorsfordulóit gazdag forrásokkal, kreatívan bemutató időszaki kiállítás, dicséretben részesült a rangos szakmai megmérettetésen.

Fotó: Csergő Tibor András Facebook-oldala

„Úgy érzem, hogy ezzel az elismeréssel egyidőben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum visszakerült méltó helyére a szakmai életbe, a Kárpát medencei muzeológiai körforgàsba. Beérett két évtized munkája, amelyből 17 esztendőt jómagam álltam az intézmény élén, ugyanakkor az utóbbi háromban, mint fenntartó egyengettem az útját. Bizonyosságot nyert újfent, hogy Gyergyószentmiklóson a kulturális élet, az alkotás, a népnevelés minőségi formában tud jelenlenni, amennyiben megvan hozzá a szakmai alázat és a kellő támogatás is megadatik hozzá” – fogalmazott Facebook-oldalán Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum volt vezetője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?