banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_4EVo0Oj9_kuk maszol webbanner 300x250.gif

Otthonkeresés képekben – Megnyitották Lőrinczi Inez fotókiállítását Csíkszeredában

Megnyílt Lőrinczi Inez fotókiállítása Csíkszeredában. A Hargita Megyei Kulturális Központ, a Megyeháza Galéria és Hargita Megye Tanácsa közös szervezésében létrejött tárlat a művész Nagyváradon töltött éveinek lenyomata, az otthonkeresés pillanatainak analóg kivetülése.

A negyed címmel nyitották meg Lőrinczi Inez fotókiállítását Csíkszeredában. A Csíki Mozi épületében berendezett tárlatot olyan analóg képek alkotják, amelyeket a művész Nagyváradon töltött évei alatt készített, miközben igyekezett otthonra lelni a betondzsungelben.

A negyed című fotókiállítást az alkotó mutatta be az egybegyűlteknek.

Lőrinczi Inez Székelyudvarhelyen született, ugyanitt tanult tizenkét évig a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, kerámia szakon. Az egyetemi alap- és mesterképzést a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Grafika és Vizuális kommunikáció szakán végezte 2015 és 2020 között. Ezt követően a Temesvári Nyugati Egyetem Doktori iskolájában Az analóg fotográfia a kortárs művészetben című dolgozattal disszertált 2024 tavaszán. Jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem Grafika szakán egyetemi tanársegédként dolgozik fotográfia és rajz tantárgyaknál.

Lőrinczi Inez leginkább az alkotói fotográfiában tevékenykedik, egyaránt alkalmazza az analóg és digitális technikákat munkáiban, amit legtöbbszőr fotókönyvekben egyesít. A Kopiakollektiva egyesület tagjaként számos művészeti projektnek, kiállításnak részese, amely a kortárs fotográfiát és mozgóképet hivatott népszerűsíteni.

„Környezetünk, lakhelyünk megismerésére számos módot választhatunk. Van, aki sétálni indul, van, aki a szomszédokkal beszélget, van, aki észrevétlenül ismerkedik meg az őt körülvevő épületekkel, természeti elemekkel, emberekkel, tárgyakkal. Lőrinczi Inez a fotográfiát választotta erre a célra. A negyed című munkájában új lakóhelyét térképezi fel négy fotókönyv segítségével, amelyek számos analóg, kísérleti fotográfiai technikát tartalmaznak” – olvasható a szerdán megnyílt kiállítás leírásában, amelyet maga az alkotó mutatott be az egybegyűlteknek.

Mint Inez elmondta, a kiállítás alapját doktori disszertációja, pontosabban négy fotókönyv képezi, amelyeket a térben is a négy égtáj irányába helyezett el. A lapokon olyan analóg képek kaptak helyet, amelyek a városi barangolásai során készültek. Központja a tömbház, ahol lakott. Minden nap, amikor kilépett annak ajtaján, magával vitte a gépét, hogy megörökítse mindazt, ami mellett talán más elsétálna.

A kiállítás alapját négy fotókönyv képezi, de a terem közepén egy térkép is helyet kapott, amelyre a leggyakrabban bejárt útvonalak, valamint az azokhoz kapcsolódó képek kerültek rá.

A fényképezés szinte minden módszerét kipróbálta, ez egyfajta terápia is volt számára – tudtuk meg az alkotótól, aki azt is kifejtette, hogy a képek elkészülte után néhányat borba, almalébe, kávéba, de még Domestosba is beáztatott, így nyerték el a végső, kissé absztrakt formájukat, tükrözve a hangulatot, amelyet ezen helyek, tárgyak vagy jelenetek közvetítettek felé.

Az előre eltervezett struktúra szerint kialakított kollázsok egy-egy része minden apró kis fény hatásásra fokozatosan elhalványul, mígnem idő kérdése, hogy végleg eltűnik. Akár csak a tapasztalatok, amelyek előbb emlékké, majd a múlt részévé válnak.

A fotókönyvek összeállításakor igyekezett újrahasznosítani minden eszközt, így a polaroid gépekbe járó papírdobozát, csomagolásokat, számlákat, de még a közköltséges értesítést is. Utólag rá is rajzolt némelyik képre, belevágott, majd máshová illesztette, így készült el végül a kollázs, amelyet fellapozva először talán egy képes napló juthat az ember eszébe.

Az ellentétpárok, ugyanazok a helyszínek különböző napszakokban, a bejáratott útvonalon fellelhető növények, a tömbház kedvenc macskája, vagy az ikonikus lila ház mind-mind olyan részletei Nagyváradnak, amelyeket az, aki ott nőtt fel, talán észre sem vesz. Talán más soha nem örökítette meg. Talán eltűnnének anélkül, hogy bárki felfigyelne rájuk. Némely talán már el is tűnt. Az analóg lenyomata azonban megmaradt.

A fotókiállítás július 15-ig ingyenesen látogatható a Csíki Mozi nyitvatartási idejében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?