Különleges kiállítást nyílt a csíkszeredai Új Kriterion Galériában. Lucian Hrisav munkái nemcsak témájukban, de textúrájukban is egy nem mindennapi alkotóról árulkodnak, aki az emlékek személyességét, ugyanakkor azok homályát vitte vászonra.

Csütörtök este nyitották meg a konstancai származású fiatal alkotó, Lucian Hrisav egyéni kiállítását a csíkszeredai Új Kriterion Galériában. A bukaresti H’Art galériával közös projektként létrejött tárlatról Dan Popescu kurátor korábban úgy fogalmazott: „a nappalok valósága elégtelen számunkra, és az álom, vagy ami az ébredés előzménye volt, csábítóbb, kielégítőbb, mert a lélek nyelvén szólt. Azok a képzőművészek, kik alapigazságnak tekintik ezt a kijelentést, kerülik a kifejezetten konkrét tényeket.”

Lucian Hrisav valóban kerüli a konkrét tényeket. Olyannyira, hogy még konkrét, jól körülhatárolt formákkal sem sugallja létezésüket. A fiatal alkotó mintha csak a háttérben kívánná megmutatni azt, amit a befogadó a szemével ösztönösen keres: a valóságot. És mi sem valóságosabb annál, mint hogy a valóság nem valóságos? Mert azt, amit annak hiszünk, a fantáziánk és az emlékek torzulása elhomályosítja, fátylat húz rá, ami így maga válik valósággá.

„Azok számára, akik gyakorló művészek vagy befogadók vagyunk, köztudott, hogy a valóság művészetellenes. Egy olyan időszak ez, amikor a jel és az információ teljes hiánya csak még művészibbé tesz egy alkotást. Miért van ez? Miért érezzük úgy, hogy ha valamit nem látunk tisztán, akkor amögött több van? Személyes véleményem szerint egy kép befogadása ugyanaz a folyamat, mint egy emlék feldolgozása. Végtelenül személyes. Bármi is történik velünk, arra azonnal egy parfüm-fátyol kerül, a hozzá kapcsolódó személyes érzések egyre erősebbek, míg a tényleges valóság egyre halványabb lesz” – fogalmazott Dan Popescu kurátor.

Lucian Hrisav a „permetezés technikájával” alkot. Tulajdonképen a falfestészet, graffiti módszereivel készít olyan képeket, amelyek a belterekben kelnek végül életre. A „homokszemcsés” megoldás sem a véletlen műve, hiszen a kulturális világlátásunk egyik alapja a hely, ahol felnőttünk, egy konstancai fiatal pedig mi másba írta volna emlékeit, mint a homokba, ahol a formákat minden hullám egyre halványabbá mossa.

„Az emberek két világban, testben és lélekben élnek. Éreznek egyet, gondolnak mást. Gondolnak egyet, mondanak mást. Mondanak egyet, és végül csinálnak mást. Mintha skizofrének lennénk. Ez az emberi természet. Az igazi valóságot nem tudjuk, de nem is kell megragadnunk. A lényeg a homályban van.”

(Nyitókép: Lucian Hrisav a munkáival/ Dan Popescu Facebook-oldala)