Japán erotikus metszeteket mutat be a csíkszeredai Új Kriterion Galéria

A nálunk jószerével ismeretlen japán erotikus metszetet, az úgynevezett shungát mutatja be a látogatóknak a csíkszeredai Új Kriterion Galéria legújabb tárlata. Az Ecstasy című kiállítás keretében a Meidzsi-korból származó erotikus metszetek tekinthetők meg, melyek a hagyományos fametszet vagy a litográfia technikájával készültek. A tárlat anyagát hazai kortárs alkotók rajzai teszik teljessé.

A Meidzsi-korból (1868-1912) származó japán erotikus metszeteket, valamint a shunga által megihletett kortárs művészek alkotásait is felvonultatja az Új Kriterion Galéria jövő csütörtökön megnyíló tárlata. A shunga szó eredetileg tavaszi képeket jelent, átvitt értelemben egy erotikus műfajra utal, és főleg az ilyen témájú fametszetekkel hozható összefüggésbe, melyeket Japánban az Edo korban (1603-1868), illetve a Meidzsi-korban alkottak – áll a kiállítás ismertetőjében.

„A japán társadalomban a shunga a szexhez való liberális hozzáállást hirdetett. Az ilyen jellegű metszeteknek azonban nemcsak az volt a szerepe, hogy felkeltsék a nemi vágyat, hanem az is, hogy bonyolultabb üzeneteket közvetítsenek, melyek az emberi érzések és élmények különböző területeit érintették. A kompozíciók számos kódolt jelképet tartalmaznak, amelyek az adott korban közismert vizuális szótárnak a részei voltak. A metszetek a férfiakhoz és a nőkhöz egyaránt szóltak, s ők otthonuk meghittségében élvezték azokat” – írta az alkotások kapcsán a műfaj szakértője, a kiállítás kurátora, Ioan Paul Colta.

A szakértő szerint a shunga fametszet mindig is egyféle underground műfaj volt. „Az Edo-korban a hatóságok szubverzívnek tekintették hedonista üzenete miatt, mely ellentétes volt a sógunátus hirdette konfuciánus doktrínával. Később, a Meidzsi-korszakban a szintén ellenséges fogadtatásban részesült, mert a kormány, amely a civilizált nyugati államok morális és viselkedési kódját próbálta bevezetni, a züllöttség jelének tartotta. Éppen ezért a metszetek többségén nem szerepel sem a művész szignója, sem a kiadó pecsétje” – olvashatjuk.

A kiállítás keretében a Meidzsi-korból származó erotikus metszetek tekinthetők meg – ezek a hagyományos fametszet vagy a litográfia technikájával készültek. Egy részüket a korszak legjelentősebb művészeinek tulajdonítják: Tomioka Eisen (1864-1905), Takeuchi Keishū (1861-1942), Migita Toshihide (1862-1925), Mizuno Toshikata (1866-1908), Terasaki Kōgyō (1866-1919) vagy  Ikeda Terukata (1883-1921) munkái. A metszetek mellett három hazai kortárs művész, Alexandru Rădvan, Részegh Botond és Laurian Popa rajzai teszik teljessé a tárlat anyagát.

Az Ecstasy című kiállítás megnyitója 2021. február 25-én, 19 órától lesz az Új Kriterion Galériában (Csíkszereda, Petőfi u.4.) A tárlat április 10-éig látogatható.

Kapcsolódók

Kimaradt?