„Az égre házat” – Új kiállítás nyílt a Csomortáni Galériában

Megnyílt Csomortáni Gál László második kiállítása az újonnan létrehozott Csomortáni Galériában, Csíkszeredában. Az égre házat címet viselő tárlatot Szatmári László nyitotta meg, közreműködött Heinczinger Mika Kossuth-díjas zenész, énekmondó.

Kevesebb mint két hónapja mutatták be Csomortáni Gál László első tárlatát az immár állandó kiállítótérként működő Csomortáni Galériában. Az alkotó saját elmondása szerint azóta igencsak sokat dolgozott, és úgy érezte, eljött az ideje, hogy új képek kerüljenek a falra, így október 17-én, csütörtökön Az égre házat címmel megnyitották a legfrissebb alkotásokból álló gyűjteményt.

Fotó: Csomortáni Gál László Facebook-oldala

„A Kassay Vilmos vállalkozó támogatásával létrejött Csomortáni Galéria lényeges állomás, mérföldkő a város művelődési életében, hiszen a Nagy Imre Galéria melletti új kiállítóhelyiség nagy megtiszteltetés, egyúttal embertpróbáló, állandó munkára sarkalló feladat is Csomortáni Gál László számára, aki elsősorban a nemzeti hagyományt tekinti művészete érdemi forrásának” – fogalmazott a kiállítás ünnepélyes megnyitóján Szatmári László.

Csomortáni Gál László az a művész, akinek alkotásai azonnal felismerhetők, ez pedig nem csupán a „vászonként” használt faalapnak, a színhasználatnak és a motívumoknak köszönhető. „A fegyelmezetten, céltudatosan haladó művészek közül való ő. Kezdettől fogva felhasználta az egyetemes és a modern művészet szemléleti vívmányait, kép világa mégis megőrizte archaikus, népi karaktereit” – jellemezte az alkotó különleges stílusát Szatmári László.

Forrás: Csomortáni Gál László Facebook-oldala

Csomortáni Gál László művei nagyrészt népdalok, népballadák, korábban fohászok, imák, ráolvasások, szólások, mondások tartalmi gondolati anyagához kapcsolódnak, ami viszont ennél is fontosabb, hogy a felhasznált folklorisztikus motívumok és elemek egyre szervesebben, szuverénebb formában jelennek meg alkotásaiban.

Csomortáni Gál László a tárgyi és szellemi kultúra megbecsülésére alapozza teremtő munkáját. A népművészet motívumait harmonikusan olvasztja bele a modern művészet formanyelvébe, saját hangján, önálló jelképekkel szól alkotásain keresztül a közönség felé. Mint Szatmári László fogalmazott: munkáiban benne van a népmesék igazságszeretete, a népdal egyszerűségének varázsa, és a népi világlátás klasszikussága, mindemellett pedig a legfontosabb: kiemelt szerep jut a hagyománynak, mint a közösségi lét egyik legmeghatározóbb szabályozásának.

Forrás: Csomortáni Gál László Facebook-oldala

Csomortáni Gál László kérdésünkre elmondta, hogy a legújabb tárlat koncepciója a zenei és népzenei hagyomány és a képzőművészet kapcsolatba állítása. „Teljesen arra hangolódtam rá, hogy Kodály és Bartók világát valahogy beemeljem a képzőművészetbe, mert úgy érzem, nem foglalkozunk velük annyit, mint kellene. Van néhány példa, de Erdélyből nem ismerek senkit, aki a zenei hagyományt a képzőművészeten keresztül próbálná megjeleníteni.”

A szerző felvétele

És hogy mégis miként lehetséges, milyen technika szükséges e két művészeti ág összevonásához? Nos, Szatmári László úgy jellemezte az alkotót, mint az embert, aki úgy gondolkodik és érez, ahogy beszél, és úgy alkotja műveit, ahogy gondolkodik és érez. Csomortáni Gál László válasza is erre erősített rá: mint fogalmazott, a technika nem más, mint az életmód. „Ha az ember képes megélni azt a világot, amelyből ezek a dalok fakadtak, akkor minden ott van a lelkében, nem kell keresgélni. Úgy mondják, hogy a nagy fénytől lassan nem látjuk a csillagokat. Nálam villanyáram sincs, így én mindig a csillagokat nézem. Lehet vitatni, hogy mi hiteles és mi nem, én úgy gondolom, minden kortárs, aminek üzenete van számunkra.”

Csomortáni Gál László eredetileg szobrászként kezdte. A csíkszeredai Művészeti Középiskolát, majd a nagyváradi Képzőművészeti Egyetemet elvégezve vált diplomás alkotóvá, majd visszatérve szülőfalujába mindinkább a festészet mellett kötelezte el magát. Hagyományos földművelő, állattartó életmódot folytat, de mindez nem szűkítette le megnyilvánulási tereit: kiapadhatatlan élményforrást, ösztönzés kapott innen.

Művei az erdélyi városok mellett Los Angeles, Koppenhága, Oslo, New York, Pozsony, Budapest és még számos nagyváros galériáit bejárták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?