Venus Belvedere – szétdarabolt női testek tárlata Csíkszeredában

Bevallása szerint eredetileg nem nyilvánosság számára készült művészeti alkotásaiból állít ki Simona Vilău a csíkszeredai Új Kriterion galériában. A bukaresti művész munkáiból csütörtök este nyílt kiállítás.

Nagyon élénk színhasználattal megjelenített kis- és nagyméretű rajzok és festményekkel találkozhatunk a csíkszeredai Új Kriterion Galéria új kiállításán.  Névtelen testeket, anatómiai részleteket állít ki, tárggyá alakítva őket - vallja Simona Vilău, aki olyan munkáit hozta el Csíkszeredába, melyeket nem azzal a céllal rajzolt meg, hogy kiállítássá „lényegüljenek” – így sutba is dobhatjuk ezt az elvárásunkat, hogy a mégis kiállítássá szerveződő tárlatanyag műhelytitkait fölfedezzük.A megnyitón Részegh Botond képzőművész, az Új Kriterion magántulajdonban levő galéria művészeti vezetője köszöntötte házigazdaként a megjelenteket, valamint a kiállítót. Az 1983-ban született bukaresti képzőművész Venus Belvedere címmel az Új Kriterion Galériában megnyílt tárlata ennél sokkal izgalmasabb, ha tudjuk, hogy doktori fokozatához éppen az erőszakábrázolás témáját választotta, a romániai képzőművészetben kutatva.

Ugyanakkor értőbb szemszögből figyelhetjük a tárlat anyagát, miután életrajzából megtudjuk: kortárs román művészeti kurátorként olyan projekteket fejlesztett ki, amelyben a provokatív, transzgresszív esztétikával foglalkozó művészeket fogta egybe. George Bataille (1897-1962) francia filozófus elemzésében mind az erotika, mind a vallás közeli kapcsolatban van az erőszakkal, a létezésen erőszakot tevő halállal, amely minden transzgresszió alapja. Transzgressziós elmélete szerint mindegyikben ugyanaz az erő, a létezés megszakítottságán túllépni igyekvő vágy munkál, így a transzgresszív erotika minden esetben erőszak is.Simona Vilău Vénusz istennőnek dedikált sorozata tehát nem kiállításra szánt festményekből áll, hanem jegyzetek, szöveg, kép ötvözete, melyeken - bevallása szerint - nyers szexualitás, mélylélektani jelképek révén a női test változásaira figyel: erős érzelmi állapotokra, nárcizmusra, bálványozásra, rögeszmékre.

Ugyan a Csíkszeredában kiállított munkák a tárlatnyitón nem viseltek címet, a 2016-17-ben készült munkákról megtudtuk: Simona Vilăut a névtelen női testek mellett a Milói Vénusz ábrázolása is izgatta: hol rókákkal, hol a Nap és a Hold sugarában láthatjuk a tárlaton. A rókák és az állatszerű lények is visszatérő motívum a Csíkszeredában kiállított sorozatban, a Forgácsok című rajzában pedig egy élénk színekkel megrajzolt női mellkas keresztmetszetét is szemlélhetjük.  Belépéskor a nagyméretű Hey Joe című festmény fogadja a látogatót.Amint azt Simona Vilău felfedte: a látvány megfejtésének kulcsa az irónia, a megindultság, a nő–férfi viszony és a különböző látószögek, amelyből a néző szeme a kilátó metaforájaként a női szépség hellén eszményéből ihletődött testek gyönyörűségére szegeződik: a milói Vénusz márványtorzója így értelmeződik át többé-kevésbé idealizált testtípusokká.

„Mindegyik munka egy-egy monológ, egyetlen névtelen női őstípusnak szentelve, amelyet intim, törékeny, néha talán frivol megjelenési formákban ér tetten. A paradox ezekben a művekben az, hogy női alanyaim ábrázolásakor én, egy nő, nagy férfi művészektől kölcsönzött sémát használtam. A kísérlet kihívása: férfiszűrőn át tekinteni a testekre, és ugyanebben a keretben teremteni őket újra” - fogalmazta meg Simona Vilău.

A tárlat ingyenesen tekinthető meg a Petőfi utcai Új Kriterion Galériában, keddtől-péntekig 13-17, szombaton 12-14 óra között.

Kapcsolódók

Kimaradt?