Napkezek – a Műcsarnokban állít ki Újvárossy László

A budapesti tárlat anyaga a nagyváradi képzőművész alkotói pályájának mind a négy évtizedét felöleli.

A Műcsarnokban állít ki Újvárossy László nagyváradi képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének az alapítója és korábbi oktatója. A budapesti megnyitóra április 20-án került sor, a magyarországi képzőművész-világ számos jeles tagjának a részvételével.Fotó: Kriskó Olga

A Napkezek című tárlat, melynek kurátora Rockenbauer Zoltán, Újvárossy László teljes pályáját felöleli, a 80-as évek elejétől kezdve napjainkig. Az anyag rendkívül komplex, vannak benne hímzések, grafikák, fotók, tárgyak és installációk is. Az 56 alkotást három teremben helyezték el, a születés-szerelem, a félelem és az elmúlás motívumai alapján csoportosítva őket.

A kiállítás címét inspiráló, kézmotívumos alkotások kiindulópontjai gyerekek által készített rajzok voltak, a 80-as években ugyanis Újvárossy László egy kisegítő iskolában tanított. Az akkor készült gyerekrajzokat dolgozta fel, értelmezte át, s váltak a művész jelenlegi félelmeinek kifejezőivé. Emberek, álljatok meg!, üzeni az alkotó a kezekkel, a globális természeti válságtól, identitászavartól és háborútól szenvedő világnak.

A kiállítás ötlete még 2018-ban született meg, azonban akkor nem valósult meg az alkotó egyetemi oktatói kötelezettségei, s ebből fakadóan az időhiány miatt. Mivel Újvárossy László időközben nyugdíjba vonult, idén immár nem volt akadálya a tárlat tető alá hozásának.

Az esemény alkalmából a szervezők egy azt hirdető méretes molinót is kifeszítettek a Műcsarnok főbejáratához, ami nagy hatást tett a kiállítóra. „Ilyen élményem még nem volt. Fantasztikus érzés, hogy bekerültem a Pantheonba” – nyilatkozta a Maszolnak Újvárossy László.Fotó: Kriskó Olga

A ditrói származású Újvárossy László a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben végzett, ahonnan Nagyváradra került. Tagja volt az országos viszonylatban is jelentős képzőművészeti csoportosulásként számon tartott 35-ös Műhelynek. 1992 és 2010 között a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem oktatója volt, 2002-től pedig a PKE-en is tanított. Munkácsy Mihály-díjas, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 2020-ban Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal ismerték el munkásságát. Kiállított számos romániai városban, Magyarországon, Jugoszláviában, Bulgáriában, Szlovákiában, Ausztriában, Egyiptomban és Macedóniában. Több kötetet és cikkek, tanulmányok tucatjait publikálta. Felesége, Újvárossy-Kerekes Gyöngyi szintén ismert képzőművész.

A mostani kiállítása június 4-ig tekinthető meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?