Mende Gaby színésznőtől búcsúzik a marosvásárhelyi színház

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulata m​egrendüléssel értesült egykori tagja, Mende Gaby színésznő elhunytáról. Keresztes Attila művészeti igazgató búcsúzó szavait változtatás nélkül közöljük:

„Elment az erdélyi magyar színjátszás egyik utolsó nagyasszonya, a legendás Székely Színház, majd a Marosvásárhelyi Állami Színház, később Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiemelkedő színésznője, Mende Gaby. Aktív pályája több mint öt évtizede alatt férje, a színházalapító Tompa Miklós rendezései mellett, olyan rendezők előadásaiban játszott, mint Szabó Ernő, Kovács György, Kőmíves Nagy Lajos, Harag György, Hunyadi András, Anatol Constantin, Kincses Elemér, Kovács Levente, Alexandre Colpacci, Kövesdy István vagy Bocsárdi László – és ez a névsor már önmagában a második világháború utáni erdélyi színháztörténet. Alakításai egy kiemelkedő pálya különböző színházi stílusokon és formákon átívelő kiemelkedő mérföldkövei.Mende Gaby 1963-ban, a Ványa bácsiban

Mende Gabyval először Kolozsváron találkoztam, ahol A játszma vége Nelljét játszotta, darabbeli fiaként Hamm szerepében fia, a borzongatóan szép előadást egyben rendező Tompa Gábor. Ezt követően újabb abszurdban, ugyancsak Gábor rendezésében, a Jaques vagy a behódolásban játszott ismét Kolozsváron. Mire én Marosvásárhelyre szerződtem, ő már visszavonult, ám – talán épp korábbi találkozásaink hatására is – ő számomra mindig ehhez a színházhoz tartozott. Ahogyan ezután is tartozni fog.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?