Elhunyt Szabó Zoltán, a Topolyai Sport Club vezetőedzője

Negyvenkilenc éves korában elhunyt Szabó Zoltán, a Topolyai Sport Club (TSC) edzője, aki játékospályafutása alatt a belgrádi Partizant is erősítette, amellyel két alkalommal bajnoki címet, egyszer pedig Jugoszláv Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Vezetésével a TSC kijutott az európai kupaporondra.

A szerb sajtó információi szerint Szabó Zoltán szívinfarktusban hunyt el. Mivel a TSC több játékosának is pozitív volt a koronavírustesztje, Szabót is többször tesztelték, de nem mutatták ki nála a koronavírus jelenlétét. Ugyanakkor a Nemzeti Sport információi szerint mégsem zárható ki, hogy Szabó Zoltán halála összefügg a koronavírussal, hiszen a Topolya edzőjének hétfői tesztje pozitív lett, miután légszomja és gyors szívverése miatt az újvidéki szívkórházba szállították.

Szabó Zoltán játékosként megfordult a kúlai Hajdukban, az újvidéki Vojvodinában, amelynek színeiben 114 meccsen lépett pályára, majd szerepelt a belgrádi Partizanban is, amellyel két bajnoki címet és egy Jugoszláv Kupa-győzelmet is begyűjtött. Játszott még a dél-koreai Szuvonban, a japán Fukuokában is, Magyarországon pedig a Zalaegerszegben szerepelt, majd a ciprusi AEK, az apatini Mladost és a belcsényi Cement játékosa volt – írta megemlékezésében a Nemzeti Sport.

Szabó 2017 óta ült a topolyai együttes kispadján, s a csapat az ő vezetésével harcolta ki a Szerb Szuperligába jutást, ahol az első idényben 59 pontot gyűjtött, s a negyedik helynek köszönhetően kijutott az európai kupaporondra. Az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában egy emlékezetes mérkőzésen, hosszabbítás után 6–6-os döntetlent játszottak a román FCSB-vel, amely végül csak büntetőpárbajban győzte le a topolyai együttest.

 

(Borítókép: Topolyai SC Facabook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?