Megújult pályázati rendszerrel keresik Erdély legszebb magyar dalát

Hetedik alkalommal hirdeti meg erdélyi zenészeknek és zenekaroknak szóló Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, jelentették be kedden. Ezúttal a közönség is javasolhat dalokat a díjra.

A zenei pályázat célja, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot.

Már befutott zenekarok dalait is díjazzák

A szervezők közölték, pályázni egyszemélyes produkcióval és zenekarral is lehet, egy pályázó a hagyományokhoz híven maximum három dallal jelentkezhet. A korábbiaktól eltérően idén már sikeres zenekaroknak is lehetőséget biztosítanak arra, hogy dalaikkal elnyerjék a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet.

A pályázó zenészek és zenekarok (lehetnek teljesen amatőrök, életkortól függetlenül) a Legszebb Erdélyi Magyar Dal: az év felfedezettje kategória keretén belül mérkőznek meg egymással, míg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2021 címre egy rövid űrlap kitöltésével a közönség javasolhat dalokat, bármilyen erdélyi zenekartól, de fontos, hogy a dal ne legyen régebbi 2020 júniusánál. A végső döntést mindkét esetben egy szakmai zsűri fogja meghatározni.

A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni. A szervezők hangsúlyozzák, hogy kifejezetten bátorítják az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát.

A pályázatok és nevezések leadásának határideje 2021. október 24., vasárnap éjfél. A gálaestre november 6-án kerül sor, a tervek szerint a zenekarok fizikai jelenlétével, de online is közvetítik majd a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. Ha a járványhelyzet megengedi, érdeklődőket is várnak a helyszínre. További részletek és a jelentkezési, illetve nevezési lap elérhető az EMKISZ honlapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?