Megemlékezéssel kezdődött az Ezer Székely Leány Napja

A honfoglalást lezáró és egyben az első honvédő ütközetre, a pozsonyi csatára emlékeztek pénteken a csíkcsomortáni Kárpátok őre emlékműnél, az Ezer Székely Leány Napjának előestéjén, a székely népviselet napján – tette közzé Facebook-oldalán Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

„Ma a Kárpát-medencében elő magyarok, így az erdélyi, a székelyföldi és a csíki magyarok számos kihívással kell szembenézzenek. Sokszor a mindennapokban nehéz megélni a hagyományainkat, kultúránkat, magyarságunkat, és ezek a megemlékezések ebben is segítenek” – fogalmazott a csíkszeredai elöljáró.

Hozzátette, ezek a találkozások „eszünkbe juttatják, kik vagyunk, hova nyúlnak vissza a gyökereink, és őseink a maguk mindennapjaiban milyen nehézségekkel küzdöttek, milyen csatákat kellett megvívjanak. Úgymond perspektívába helyezik a dolgokat”.

Fotók: Korodi Attila Facebook-oldala

Korodi Attila azt kívánta, „tanuljunk őseinktől, fogjunk össze közösségünk érdekében, tartsuk tiszteletben egymás véleményét, fogalmazzuk meg építő módon kritikáinkat, mert csak így tudjuk közösségünket egyben tartani, megőrizni, a fejlődésnek és a megmaradásnak is csak egy az egy útja van”.

Fotó: Pál Zoltán

Mint ismert, újra összegyűlnek Székelyföld településeinek népviseletbe öltözött képviselői július első hétvégéjén, hogy részt vegyenek az 1931 óta megszervezett Ezer Székely Leány Napján.

„Népviseletünk, néptáncuk, népzenénk tisztelete és a magyar nyelven elmondott ima székelységünk egyik fontos küldetése, amelynek teljesítéséért minden nap tennünk kell. Erre az Ezer Székely Leány Napja rendezvény is kiváló lehetőség, amikor közösségben, együtt tehetjük mindezt” – fogalmaztak felhívásukban az esemény szervezői, akik arra biztatnak minden résztvevőt, hogy lehetőség szerint népviseletben jelenjenek meg a Csíksomlyói nyeregben július 2-án.

Az Ezer Székely Leány Napjának tervezett menetrendje szerint az eseményt július 1-jén, pénteken toborzó programok előzték meg, ünnepi megemlékezést szerveztek a csíkcsomortáni Kárpátok Őre emlékműnél, majd ünnepi gálaműsort tartottak Csíkszeredában a Szabadság téren.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?