Újra miniévadot tart Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera
A Kolozsvári Magyar Opera 2019 után másodszor tér vissza Csíkszeredába miniévaddal. A sorozatban előadják Verdi Rigolettóját, a rockzene legnagyobb alkotásainak szimfonikus feldolgozásait és a Marica grófnőt. A fellépők között megtaláljuk Miklósa Erikát, korunk kiemelkedő szopránját is.
A 2019-ben először megszervezett Székelyföldi Operahét az utóbbi két évben a koronavírus miatt meghiúsult. Ugyanakkor a csíkszeredai városháza és a Klozsvári Magyar Opera egyaránt elkötelezett volt a folytatás mellett, ennek köszönhetően a NyárON Szereda fesztivál részeként június 8–11. között ismét Csíkszeredába „költözik” Románia egyetlen magyar operatársulata – közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.
„Az utolsó tanítási héten megkezdjük a nyarat Csíkszeredában: a NyárON Szereda fesztiválon a rocktól a komolyzenéig a magyar zene minden műfaja képviselteti magát. Örömteli, hogy ennek részeként ismét fogadhatjuk a nagymúltú Kolozsvári Magyar Operát” – fogalmazott Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.
„Mintegy 150-170 fővel utazunk, ez akkora költségekkel jár, amelyeket jegyeladásokból képtelenség fedezni. Ezért csakis olyan helyszínen tudunk fellépni, ahol a helyi önkormányzat partnerünk. Ez az egyik érv Csíkszereda mellett, a másik pedig az, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házán kívül nincs a térségben más alkalmas helyszín, amely befogadhatja az opera méretű műsorokat” – emelte ki Szép Gyula.
A kolozsváriak egyedüli magyar operatársulatként számos műfajban fellépnek, erről a változatosságról pedig Csíkszeredában is meggyőződhetünk. Bemutatják Verdi Rigolettóját – a főszerepben a világhírű Miklósa Erikával –, a könnyebb műfajt kedvelőknek a The Symphonic Rock Show című produkciójukat legendás rockslágerek feldolgozásával, az operett szerelmesei pedig Kálmán Imre Marica grófnőjének örülhetnek. Az év eleji bizonytalanságok miatt a miniévadba ezúttal nem fért bele gyermekeket célzó előadás, de jövőre ezt is pótolnák – mutatott rá Szép Gyula.
A csíkszeredai miniévad programja:
Június 8., szerda 19.00:
Giuseppe Verdi: Rigoletto − Opera három felvonásban, négy képben. Gilda szerepében Miklósa Erika. A mantuai herceg szerepében Horváth István. Rendező Selmeczy György. Vezényel Kulcsár Szabolcs
Június 9., csütörtök 19.00:
The Symphonic Rock Show − átdolgozott világslágerek. A nemzetközi rockzene átdolgozott gyöngyszemei a 70-es évektől napjainkig. Zenei rendező Kondrát Csaba. Vezényel Kulcsár Szabolcs.
Június 10., péntek és 11., szombat 19.00:
Kálmán Imre: Marica grófnő – Operett két részben. Rottenbiller Marica grófnő szerepében Vigh Ibolya (június 10.) és Benedekffy Katalin (június 11.)
Jegyek az eventbook.ro jegyértékesítő portálon, valamint a Szakszervezetek Művelődési Házában vásárolhatók.
CSAK SAJÁT