Marosvásárhelyre utazik a Györkös Mányi Albert emlékkiállítás

Marosvásárhely a Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat következő állomása. Az emlékkiállítás május 3-án, kedden 18 órakor nyílik a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítóterében.

Györkös 100 címmel kiállítás- és rendezvénysorozatot szervez az EMKE Kolozsváron működő Györkös Mányi Albert Emlékháza, névadójának, a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulóján, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével. A kolozsvári Bánffy-palotában nyílt életműkiállítással indult programsorozat célja az alkotó teljes életművét árnyalatok és művészettörténeti elemzések tükrében bemutatni, ismertetni.

Györkös Mányi Albert a Kolozs megyei Tordaszentlászlón született 1922-ben. Nehéz körülmények között nevelkedett, fiatal éveit súlyos betegség is meghatározta, a szülőfaluja környezete, hagyományai azonban vissza-visszatérő, nagy hatású emlékképként tűnnek fel a festészetében. Életműve azért is különleges színfoltja az erdélyi képzőművészetnek, mert autodidakta művész volt, 40 évesen, elismert klarinéttanárként fordult a festőművészethez felesége, Jakab Ilona hatására, akivel aztán 1988-ban Kölnben közös kiállítást is megvalósított. Művészetét elismerték a kortársak, már egy évvel indulása után, 1963-ban egyéni kiállítása volt a Kolozsvár Tartományi Képzőművészeti Tárlat keretében, ezt pedig számos egyéni és csoportos szereplés követte, 1985-ben pedig Kalevala-festményeiért megkapta a helsinki Kalevala Társaság emlékérmét.

A Maros Megyei Múzeum Régészeti és Történeti osztályának várbeli kiállítóterében a közönség egyrészt az emlékház gondozásában lévő olajfestményekből, másrészt magán- és köztulajdonból származó és az emlékév kiállításaira felajánlott alkotásokból tekinthet meg egy válogatást. A május 3-án, kedden 18 órakor kezdődő megnyitón bemutatják az Álomképek. Betekintés Györkös Mányi Albert életművébe című, három nyelvű, hatvan színes reprodukciót tartalmazó katalógust, valamint a Györkös Mányi Albert metszetei című albumot is, amely a Polis kiadó gondozásában jelent meg 2021 év végén.

A kiállítás június 30-ig tekinthető meg hétfőtől péntekig 9 és 16, szombaton 9 és 14, illetve vasárnap 9 és 13 óra között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?