Aprócska szelet egy gazdag életműből – Pászkán Mihály emlékkiállítás nyílt Szatmárnémetiben

A szatmárnémeti születésű, nemrég Németországban elhunyt Pászkán Mihály néhány tucat művéből nyílt kiállítás péntek délután a Szatmárnémeti Művészeti Múzeum kis kiállítótermében. A megnyitón kiderült: a jelentős életmű kiemelkedő alkotásainak kiállítására a múzeum összes kiállítótere is kevésnek bizonyult volna.

Pászkán Mihály Szatmárnémetiben született, a Kolozsvári Képzőművészeti Intézetben, kerámia szakon végzett, a hetvenes, nyolcvanas években aktív szereplője volt a hazai képzőművészeti életnek. Ebben az időben már kialakultak alkotásainak azok a jellegzetes stílusjegyei, amelyekhez a végtelen variációs lehetőséget messzemenően kihasználva élete végéig hű maradt.Fotók: Czinzel László

„Pászkán egy új, addig nem létező világot teremtett baglyokból, gólyákból, kitalált gépmadarakból, baglyosította a tudomány- és művészettörténetet, és közben rendkívül változatos, korszerű dísztárgyakat, kerámiatárgyakat tervezett a németországi Höchster Porcelanmanufactur alkotójaként (1996-2004). Németországba olyan egészségügyi problémák miatt került, amelyeket idehaza nem tudtak gyógyítani. Ott a mindennapi tervezői feladatok mellett folyamatosan alkotott: bélyegterveket, hatalmas faliképeket, borosüveg-címkéket, lakberendezési elképzeléseket vázolt fel, de ezek mellett, vagy ezeken túl kitűnő fotókat, fotóalapú grafikákat készített, amelyeken ugyanolyan intenzitással érvényesültek egyéni stílusjegyei, mint a kerámia-kompozícióin. Ízig-vérig modern művész, alkotó volt, aki érezte és követni tudta az ezredforduló ritmusát, lüktetését, rohanó korunk elgépiesedéséről, az emberi értékek devalválódásáról vallott a legtöbb alkotásában” – tudtuk meg Muhi Sándor grafikustól, művészet- és helytörténésztől, aki nem csak pályatársa, hanem barátja is volt a 2021 decemberében, hetvenéves korában elhunyt művésznek.

Muhi kitűnő és termékeny alkotóként írta le Pászkán Mihályt, aki Németországba költözését követően sem feledte el az itthoniakat, rendszeresen küldte művei reprodukcióit a szatmárnémeti képzőművészeti élet képviselőinek.

„Minden képessége: tehetsége, munkabírása, érzékenysége, egyénisége megvolt ahhoz, hogy a kortárs képzőművészet Európa-szerte jól ismert, élvonalbeli alkotóvá váljék. Sajnos ez azért nem sikerült, mert volt egy nagy „hibája”. Minden kísérletében, sorozatában, műfaji próbálkozásaiban ott bujkált az a semmi máshoz nem hasonlítható kelet-európai érzékenység, témakör, megközelítés, amit odaát kevesen értenek, de mi pontosan látjuk, ismerjük az egyedi, behelyettesíthetetlen értékeit” – mondta el a kiállításmegnyitón Muhi Sándor, hozzátéve: Pászkán minden alkotása párbeszédre hívja a nézőit, a párbeszéd által pedig maga a művész is jelen van a tárlaton.

Mint megtudtuk, tervben van egy életmű-kiállítás megszervezése is, ám a kiállítandó művek válogatása sok időt vesz igénybe. A most megnyitott tárlat április 15-ig látogatható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?