Külön bérlettel várja az egyetemistákat a nagyszebeni Astra dokumentumfilm-fesztivál

Nyolc nap alatt 71 filmet vetítenek 33 országból a nagyszebeni Astra Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon szeptember 5. és 12. között. A rendezvény 28. kiadása szabadtéren, mozitermekben és online zajlik, közölték a szervezők.

A fesztiválon bemutatott filmek közül nyolcnak itt lesz a nemzetközi bemutatója, 46-nak pedig az országos bemutatója. A szervezők közleménye szerint a fesztivál 2021-es kiadása az életet ünnepli, másrészt a közelmúltban a környezetünkben bekövetkezett változásokat vizsgálja a világ minden sarkából érkező dokumentumfilmesek objektívjén keresztül.

„A tavaly befejezett produkciók bő választéka állt rendelkezésünkre, abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy megfigyelhettük, hogy hogyan reagált a világ a legutóbbi időszak kihívásaira. A témák sokaságáról beszélhetünk, zajosabb vagy csendes megfigyelésen alapuló megközelítésben. Mindegyik nagyvásznat és figyelmet érdemel” – nyilatkozta a fesztivál igazgatója, Dumitru Budrala.   

A koronavírus-járvány okozta „sokk” a filmiparra is hatással volt, az Astra filmfesztivál válogatásában szereplő filmek pedig érzékenyen reflektálnak a szemünk előtt zajló változásokra. Olyan kérdésekkel foglalkoznak többek között, mint a kapcsolatokat elválasztó, abszurd helyzeteket előidéző országhatárok, a mesterséges megtermékenyítés etikai kérdései, az egymásnak ellentmondó ideológiák egy házasságban, az elkerülhetetlen klímakatasztrófa hatásai.

A 28. fesztivál újdonsága az egyetemi alap-, mesteri vagy doktori képzésben résztvevő hallgatóknak szóló #AFFstudentpass, amely 199 lej ellenében feljogosít az összes vetítésen, szakmai programon vagy koncerten való részvételre, illetve birtokosai hét éjszakára szállást is kapnak a város központjában, a Lucian Blaga egyetem bentlakásaiban.

(Címlapfotó: Astra Film Festival Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?