Hat magyar dokumentumfilmet mutat be a nagyszebeni filmfesztivál

Közzétette 101 címet tartalmazó válogatását a nagyszebeni Astra Nemzetközi Filmfesztivál. Az október 15. és 21. között 25. alkalommal megszervezett dokumentumfilm-szemle programjába rekordszámú magyar alkotást hívtak meg.

A 101 beválogatott dokumentumfilm közül 56 vesz részt a nemzetközi, közép- és kelet-európai, romániai, rövidfilmes és diákfilmes versenyszekciók valamelyikében. A szervezők közleménye szerint ebben az évben rekordszámú, 3000 film közül válogathatott az előzsűri.11 alkotásnak Nagyszebenben lesz a világpremierje, 40 filmet itt vetítenek először romániai közönség előtt, derült ki a közleményből. Ebben az évben is folytatják a virtuális valósággal, 360 fokos vetítéssel kísérletező produkciók bemutatását, és megszervezik a fiataloknak szóló párhuzamos fesztivált, az Astra Film Junior-t is.

A romániai alkotások versenyszekciójába három magyar dokumentumfilm került be: Simó Ibolya székelyudvarhelyi zenészpárról szóló Monyo+Baba című filmje, a kolozsvári holokauszttúlélőt megszólaltató Nussbaum 95736 Csibi László rendezésében, és Bán József munkája, az avassági esküvői szokások ellentmondásosságait boncolgató Az év lagzija.A Közép és Kelet-Európai válogatásba meghívták Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmjét, amely egy felnőttkor küszöbén álló fiatal szomáliai lány magyarországi asszimilációs törekvéseiről, próbálkozásairól szól.

A Road to Europe című válogatásban két korábbi magyar film is műsoron lesz: Kincses Réka 2006-os Balkán bajnok és Kocsis Tibor 2004-es Új Eldorádó című filmje. A hivatalos válogatás itt böngészhető.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?