A magyarózdi kastély messze van még attól, hogy ismét régi fényében tündököljön, de az állagmegőrző munkálatoknak hála, gyors romlás nem fenyegeti, látogatható is.

Azt, hogy Magyarózd a világ közepe lenne, a legelfogultabb helyi lokálpatrióták sem állíthatják, az ellenben tény, hogy nagyjából Erdély közepén leledzik, tizenegynéhány kilométerre Ludastól, Maros megyében. „Ózd a Maros és a Kis-Küküllő vízválasztó hegyláncolata alatt levő kies hegykebelben igen regényesen fekszik” – írta Orbán Balázs a zsákfaluról.

Magyarózdi toronyalja című monográfiájában a település leghíresebb szülöttje, Horváth István író, költő azt írja, a falu olyannyira eldugott, hogy az ötvenes években egyik író barátja azt mondta róla: „Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki”.  

A település szép fekvése még egy lehangolóan esős, borongós december eleji napon is szembetűnő, amikor a táj szürkesége az utas lelkébe is beleeszi magát. Az erdős dombkaréjban megbúvó falu felé közeledve elsőként a Pekry/Radák kastély és a templom kettőse vonzza magához az ember tekintetét. A kastély masszív tömbjének romantikus jelleget kölcsönöznek a saroktornyok, a háttérből a karcsú templomtorony ellenpontozza a zömök épületet.

Bár több internetes oldal egyértelműen Pekri/Pekry Lőrincet nevezi meg építtetőként, a kastelyerdélyben.ro úgy tudja, hogy az épület bizonytalan eredetű: egyes források szerint Radák István építtette a XVII. század első harmadában, míg mások 1682-ből eredeztetik vagy Pekry Lőrincnek tulajdonítják a század végén.

Abban azonban már teljes az egyetértés, hogy 1709 márciusában a császáriak megostromolták a kastélyt, azonban az akkoriban tábornagyi rangban épp Rákóczit szolgáló Pekrynek sikerült elmenekülnie. A császáriak felgyújtották az épületet, melyet később a kuruc generális veje, Radák Ádám építtetett újjá. A munkálatok 1732-ben fejeződtek be.

A Habsburg-ellenes szabadságharcban Pekry Lőrincnek hadvezéri minőségében nem sok babér termett, többek között a kurucok számára katasztrofálisan végződött trencséni csatának is az egyik negatív főszereplője volt. Kastélyát azonban beírta a magyar művelődéstörténetbe felesége, Petrőczi Kata Szidónia, az első ismert magyar költőnő, akinek több verse is Magyarózdon született.

A segítség a 24-ik órában érkezett

A reneszánsz stílusú épület utolsó tulajdonosa Teleki Ilona bárónő volt, aki a II. világháború végén családjával Nyugatra menekült. A szocializmus éveiben a magyarózdi kastélynak ugyanaz az a sors jutott, mint a magyar nemesi kúriák többségének: óvoda, iskola és kultúrotthon működött benne, utóbb a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelyeként és raktárként szolgált, végül pedig, még a rendszerváltás előtt sorsára hagyták. „1980 karácsonyán Magyarózdon voltam legációban. Az istentisztelet után elsétáltam a kastélyhoz, körbejártam. Már akkoriban méltatlan állapotban volt. Nem is sejtettem, hogy valamikor közöm lesz hozzá” - idézi fel a 43 éve történteket Horváth Levente, a Bonus Pastor Alapítvány alapítója és elnöke.

A hosszú időn át elhagyatottan álló épületet a 90-es években a református egyház égisze alatt működő, szenvedélybetegekkel foglalkozó alapítvány vette koncesszióba. Átvételekor a műemlék romos állapotban volt, a földszintig ázott, mivel a tető nagy része hiányzott, az emelet padlózata pedig helyenként be volt szakadva. Az újrafedésre 1998 és 2001 között került sor, ami nagyon fontos volt az állagmegóvás szempontjából, bevezették a villanyt, a vizet és a gázt.

Az elvégzett munkálatokat Horváth Levente egy videofelvétellel dokumentálta, amit eljuttatott az utolsó tulajdonos lányához, az akkoriban Franciaországban élő Maria Konradsheim bárónőhöz, aki időközben visszaigényelte és meg is kapta az épületet az államtól. Az idős bárónőt annyira meghatották a kastély megmentéséért tett erőfeszítések, hogy 1 frankért a Bonus Pastor Alapítványnak ajánlotta fel.

 Az épület továbbra is viharvert, de köszönhetően a megújult tetőnek és a nyílászáróknak, gyors állagromlás nem fenyegeti. Az elvégzett feltárási munkálatok során XVIII.-XIX, századi falfestés bukkant elő a vakolat alól, a pincében pedig értékes XVII. századi kályhacsempe-leletet találtak. A kastély biztonságosan látogatható, s bár a belső terei sivárak, megér egy kitérőt a felkeresése, ha az ember Maros megyében jár. A látogatók a 0265/483214-es telefonszámon jelentkezhetnek be.

A leírások szerint egykor fenyőerdő vette körül, aminek nyoma sem maradt, így azonban jobban tud érvényesülni az épület architektúrája, ami még inkább így lesz a restaurálását követően. A kastély egy nyolchektáros birtokon található, nem messze tőle áll az egykori magtár, csűr és istálló, előbbi a Bonus Pastor által működtetett, szenvedélybetegeknek szánt terápiás központnak ad otthont.

Csak a tető felújítása 64 ezer dollárba került, a munkálatokra költött teljes összeg pedig 280 ezer euróra rúg, mondja Horváth Levente. Ebből 80 ezer eurót a magyar kormány biztosított, a többit pedig adományozók adták össze, kisemberek, vállalkozók és gyülekezetek, Erdélyből és külföldről egyaránt. A felújításban több alkalommal részt vettek holland, amerikai és német önkéntes csoportok. 

Az alapítvány egy családsegítő központot szeretne létrehozni a kastélyban, melyben a terápiás központból kikerülteknek utógondozási táborokat, a gyerekeiknek pedig nyári táborokat tudnának szervezni. Ez még a jövő zenéje, a legutóbbi szaktanulmány ugyanis 3,5 millió euróra becsülte az elvégzendő munkálatok értékét, ami időközben csak nőtt. Valószínűtlen hogy a Bonus Pastor ennyi pénzt valaha elő tudna teremteni, így aztán inkább uniós pályázatban gondolkodnak. „Ha 30 év múlva is, de bízom benne, hogy meglesz a családsegítő központ” - mondja derűs eltökéltséggel az alapítvány elnöke.