Kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti hallgatók lépnek fel a Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon

Előbbiek Brechtet játszanak, utóbbiak Grimm adaptációt adnak elő.

Hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói találkoznak Kecskeméten március 22. és 26. között, tizenharmadik alkalommal - közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója pénteken az MTI-vel. A teátrum direktora hangsúlyozta: a SZÍN-TÁR nem csak színészképző intézmények osztályainak találkozója, hiszen a fiatalok szakmai beszélgetéseken és műhelymunkákon is részt vehetnek, az egyes előadások pedig a színházszerető közönség számára is nyitottak. Ráadásul a kecskeméti színház már több alkalommal kötött szerződést - akár csak egy-egy darabra - itt felfedezett fiatal tehetségekkel - tette hozzá.Jelenet a kolozsváriak előadásából | Fotó: szintar.hu/Péter Roland

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló SZÍN-TÁR öt napja alatt nyolc előadással készülnek a szervezők, melyek között két erdélyi produkció is van. A Kelemen László Kamaraszínház ad otthont a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztályának Félelemkeresők címet viselő mozgásszínházi produkciójának. A darabot, amelyet a Grimm testvérek meséi inspiráltak Balázs Zoltán rendezte. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar harmadéves színészosztálya Kozma Gábor Viktor rendezővel Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című, sokszínű darabját állították színpadra.

A SZÍN-TÁR előadásait kiegészíti négy szakmai beszélgetés, Pass Andrea rendező workshopja, illetve Petőfi Sándor egyetlen teljes szöveggel fennmaradt, Tigris és hiéna című színpadi művének nyilvános olvasópróbája. A találkozón továbbá idén is kiosztják a legjobb előadásért járó díjat.

Kapcsolódók

Kimaradt?