Jules Verne Sándor Mátyás című regényét viszi színre a Kolozsvári Magyar Opera

A Sándor Mátyás című musical ősbemutatójára készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata. Szemenyei János–Cseh Dávid Péter–Mikó Csaba–Kerényi Miklós Gábor Jules Verne regénye nyomán alkotott kortárs magyar zenés színpadi művet az operaház számára. Az előadást Kerényi Miklós Gábor Kossuth- és Erkel díjas rendező állította színpadra. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. A premier október 20-án csütörtökön, este fél héttől megtekinthető a Kolozsvári Magyar Operában.

Szép Gyula hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kerényi Miklós Gáborrál már több éven át keresték az együttműködés lehetőségét, jó pár többé-kevésbe ismert cím merült fel beszélgetéseik alkalmával, míg a rendező által javasolt Sándor Mátyás című musical színpadra állítására esett a választásuk.

Kerényi Miklós Gábor nemcsak rendezője és ötletgazdája az előadásnak, hanem minden egyes részletet ő mozgatott és rakott össze, annak érdekében, hogy a musical olyan formájában álljon össze a színpadon, mint ahogyan az csütörtökön látható lesz. A rendező megköszönte a Kolozsvári Magyar Operának a lehetőséget, majd hozzátette, hogy fontosnak tartja a magyar kultúra szempontjából új darabok megszületését.

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Azt gondolom, nem lehet büntetlenül tisztességtelen dolgokat művelni az életben, mert következményekkel fog járni. Erre remek példa Sándor Mátyás, ahol visszatér a hős tizenöt év után és bosszút áll. Fontos kérdés, hogy a bosszú, valaminek a megtorlása milyen egyéb körülményeket, milyen egyéb emberi kapcsolatokat rúg fel” – vallja Kerényi Miklós Gábor.

A musical témájában három fontos dolog ölelkezik, Monte Cristo ismert története, a magyar szabadságharc története, valamint az a mai gondolat, hogy a harminc évvel ezelőtti bűnöknek ma mi a feldolgozási lehetősége, valamint következménye. Az előadás annak a kérdését dolgozza fel, hogy miképpen lehet a megváltozott körülmények és viszonyok között számonkérni azt, ami ezelőtt történt.

Kerényi Miklós Gábor azt is elmondta, a cselekmény legfontosabb része egy szerelmi történet, amely a közönség számára elsődlegesen úgy tűnhet, hogy a főszereplők gyermekei között alakul ki, azonban Jules Verne fantáziáját követve ez a szál nem teljese így alakul. „Vannak benne szórakoztató, valamint drámai részek, de a legfontosabb, hogy mindenkinek gondolkodnia is kell közben. Nevetni, szomorkodni, tragédiát érezni, enélkül nem érdemes színházat csinálni” – fejtette ki a rendező.

Kijelentette továbbá, hogy zenjében „ez az utóbbi húsz év legjobb musicalje”, állítása szerint ennyire értékes és közönségbefogadó régen született. A Sándor Mátyás újra egy nagyzenekarra hangszerelt darab, amelyért Szemenyei János, Mester Dávid és Kovács Adrián zeneszerző felel.

„Azt remélem, hogy egy nagyon izgalmas és komoly magyar siker elindul és egy igazi nagy nemzetközi sikerré válik, továbbá hogy ennek a musicalnek az egész világot bejáró lehetősége indul majd” – tette hozzá végezetül Kerényi Miklós Gábor.

A darabban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-,zene- és balettkara, valamint Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?