Javában zajlik a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor Csíkcsomortánban. Az immár tizenöt éves múltra visszatekintő, több mint egy héten át tartó programsorozaton Magyarország, Erdély, Vajdaság, Kárpátalja és Felvidék versszerető fiataljai vesznek részt, hogy szakmai vezetőik támogatásával elmélyülhessenek az irodalom, a hazaszeretet és a hit legfontosabb kérdéseiben. Mihályi Magdolnával, a tábor vezetőjével beszélgettünk.

Varga Sándor, a Fehérvár Médiacentrum egykori alapító-főigazgatója évekkel ezelőtt nagyot álmodott: a fehérvári önkormányzat, valamint kollégái és barátai támogatásával szavalóversenyt szervezett, első körben az egyházkerület fiataljainak. A rendezvény a Versünnep nevet kapta, gyorsan népszerűvé vált, és hamar kiderült, hogy a környék telis-tele van tehetségesebbnél tehetségesebb versszerető diákokkal – mesélt a kezdetekről Mihályi Magdolna, a tábor vezetője, Varga Sándor özvegye.

Évről évre több jelentkező érkezett a Versünnepre, Varga Sándorban pedig egyre inkább megfogalmazódott a gondolat, miszerint nem szabad ezt a rengeteg tehetséget hagyni szétszóródni. Szükség van valamire, ami közösséggé formálja őket, teret ad nekik és lehetőséget biztosít a fejlődésre. Ebből a gondolatból született meg a tábor ötletet, amelyet első perctől ki szerettek volna mozdítani az anyaországból. Mihályi Magdolnát családi szálak fűzték Székelyföldhöz, pontosabban Csíkcsomortánhoz, ahol már évekkel korábban létrehozták a Szellő Szállót, valamint szoros kapcsolatot alakítottak ki a helybéliekkel. Nem is volt kérdés tehát, hogy a tábort itt szervezik meg.

Tizenöt évvel ezelőtt gyűltek össze először a versszerető diákok Csíkcsomortánban. A falu közössége azonnal befogadta mind a diákokat, mind a szakmai vezetőket, így Kubik Anna, Ráczkevei Anna és Rubold Ödön színművészeket, az azóta már Kossuth-díjjal kitüntetett Misztrál együttest, Lőrincz Beáta és Varga Zoltán táncművészeket, Milus Mariann beszédtechnika-tanárt, valamint Varga Sándor családját és barátait, akik ma már „haza járnak” Csíkcsomortánba.

A következő évtől Varga Sándor már „bővítette” a tábort, hiszen a Székesfehérvári Versünnep mintájára megszervezték a Csíki Versünnepet is. A legtehetségesebb fiatalok jutalomként szintén részt vehettek a tíz napos programsorozaton, fokozatosan pedig a kárpátaljai, felvidéki és vajdasági fiatalok előtt is megnyíltak a kapuk.

Varga Sándor, a Székelyföldi Verstábor alapítója, ötletgazdája az első pillanattól célként tűzte ki, hogy a diákok felfedezhessék a közösség erejét, a család, a nemzet és a hit örökérvényű és egyetemes értékét. A tábor küldetése a hazaszeretet és a nemzettudat erősítése, a tehetséges fiatalok támogatása, a világi és keresztény élet kapcsolatának erősítése. Nem titkolt cél továbbá, hogy a külhoni és anyaországi fiatalok között szoros, távolba mutató együttműködés, barátság alakuljon ki, emellett persze szórakozást és kikapcsolódást is biztosítsanak.

Az ötletgazda 2016-os halálát követően családja és barátai döntés elé kerültek: folytatják azt, amit Varga Sándor elkezdett, vagy bezárja kapuit a Székelyföldi Verstábor? Mihályi Magdolna elmondása szerint nem volt egyszerű a válasz, ám annál biztosabb: a felépített hídnak állnia kell. Halála előtt az alapító még le is diktálta lányának a következő tábor programját, így a csapat úgy döntött, hogy Sándor égi támogatásával a következő alkalom szervezésébe is belevágnak. „Biztos voltam és vagyok benne, hogy Sándor is így szeretné. Nyilván fájó, hogy ő már nem lehet köztünk, de tudom, hogy lát minket, látja azt, ami itt történik, és örül annak a már több mint 1000 fiatalnak, akik az évek során megfordult nálunk” – fogalmazott Mihályi Magdolna, hozzátéve, hogy a Fehérvár Médiacentrum dolgozói, Sándor egykori munkatársai közül néhányan szintén úgy érezték, hogy a küldetést folytatni kell, így évről évre, saját szabadnapjaikat feláldozva látogatnak el Székelyfölde. Vakler Lajos újságíró, Simon Erika fotóriporter és Megyeri Zoltán operatőr segítségével minden évben tábori újság készül és filmek forognak a Szellő Szálló udvarán.

A Verstáborban minden évben fókuszban vagy egy gondolat vagy egy költő. Idén Nagy László munkássága előtt tisztelegnek, és külön öröm számukra, hogy a költőóriás unokája, Nagy Réka Borbála is velük tölt néhány napot. Emellett persze idén is megszervezik a hagyományos zarándoklatot a csíksomlyói nyeregbe, zajlik a táncoktatás, a beszédtechnika-órák, nomeg persze a verses műsor összeállításán is gőzerővel dolgoznak a fiatalok. A tíz nap alatt igyekeznek bejárni Székelyföld meghatározó helyszíneit, így az Ezeréves határt, a Nyergestetőt és Korondot is, minden helyszínen egy odaillő verssel tisztelegve. A tábor – ahogy az már a helyeik naptárában minden évben biztos pont – gálával zárul, ahová szeretettel várnak mindenkit, aki kíváncsi arra, mit tanultak a fiatalok a Csíkcsomortánban eltöltött napok alatt.

„Rubold Ödön mondta pár évvel ezelőtt egy interjúban, hogy az ember olyan mélységeket és magasságokat él meg az itt eltöltött tíz nap alatt, annyi energiát kap a fiataloktól, és annyi élménnyel gazdagodik, hogy abból tud táplálkozni a következő egy évben. Ez valóban igaz. Mi itt tábortól táborig élünk. Számomra nagyon fontos a csapat, akik mellettem állnak, nélkülük mindennek a legapróbb szeletkéje sem lenne megvalósítható. Itt eltöltjük együtt ezt a néhány napot. Aztán amikor vége lesz, összeülünk, hogy átbeszéljük, megosszuk egymással a legmeghatározóbb pillanatokat és végig nézzük a képeket. Majd hagyományosan minden évben együtt gyújtjuk meg az utolsó adventi gyertyát, és fogunk is neki a következő tábor szervezésének. Mire észbe kapunk, megint eltelt egy év, mi pedig újra itt vagyunk. Igen, fontos, hogy a fiatalokból közösséget kovácsoljunk, de legalább annyira fontos, hogy mi közösségként dolgozunk ezen. Van barátunk, aki a civil életben ügyvéd, de minden évben itt tölti a szabadsága egy részét, és segít mindenben. Aztán itt van a Szellő Szálló munkaközössége, akik 0–24-ben gondoskodnak rólunk. A csomortániak, akik műsorral készülnek a megnyitóra, finomságokkal fogadnak minket, és mindent megtesznek azért, hogy otthon érezzük magunkat. Ez az, ami igazán számít” – fogalmazott Mihályi Magdolna.

A táborvezető örömére évről évre látszik a munka eredménye. A fiatalok közül sokan színházi pályára léptek, az előadóművészet valamelyik ágazatában találták meg a hivatásukat. De van olyan is, akiből orvos, séf, esetleg mérnök lett. Mihályi Magdolna hangsúlyozta: az egésznek a lényege az a bizonyos „plusz”, az az érzelmi és ideológiai többlet, amelyet az résztvevők tovább visznek. Életre szóló barátságok alakulnak itt ki, olyanok, amelyek nem érnek véget a táborzárással. Erősödik a tudat, hogy hiába a határok, a magyarság összetartozik, hiszen egy a nyelvünk, egy a kultúránk.