Elhunyt Fecske Csaba költő

Hetvenhat éves korában elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, publicista, meseíró – tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel.

Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod megyei Szögligeten, 1962-ben költözött Miskolcra. Huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus – olvasható a közleményben.

Mint írták, Fecske Csaba 1968 óta publikált rendszeresen, első verseskötete Arcok holdudvara címmel 1978-ban jelent meg, de már az 1980-as évektől hangsúlyos szerepet kaptak életművében a gyermekversek, mesék is.

Évekig volt az Észak-Magyarország jegyzetírója, szerkesztette az Új Észak gyermekrovatát. Szerkesztője volt az Új Holnap irodalmi folyóiratnak, vezetője az Új Holnap Stúdiónak, amely pályakezdő irodalmárokkal foglalkozott.

Alkotói munkásságát számos díjjal ismerték el: Nívódíj Miskolc (1976), Szabó Lőrinc irodalmi díj (1989, 1994), Alkotói díj (2003), Pro Literatura díj (2006), József Attila-díj (2008), Pro Urbe Miskolc (2019), Utassy József-díj (2021), Illyés Gyula-díj (2023). Szülőfaluja 2015-ben díszpolgárrá avatta. Irodalmi munkássága elismeréseként 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Utolsó verseskötete 2024-ben jelent meg Őszi napozás címmel a Magyar Napló Kiadó gondozásában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?