„Atlasz vállán most már világít a hold” – Interjú Nagy Zalán költővel

A marosvásárhelyi Nagy Zalán másodéves hallgató a BBTE Bölcsészettudományi Karán magyar–norvég szakon. Szerkesztő a Helikonnál, társelnöke a Bréda Ferenc Irodalmi Körnek, és még egy hónapja sincs, hogy megjelent első verseskötete, az Atlasz vállára veszi a holdat. Az irodalmi pályán való elindulásról, alkotói folyamatokról, kortárs költészetről és motivációról beszélgettünk.

– Mikor és hogy került képbe az életedben az irodalom?

– Már gyerekkoromban is sokat olvastam, erre neveltek. Imádtam Lázár Ervint, tőle mindig mindent el akartam olvasni. Aztán volt egy pár éves szünet, amikor inkább videójátékok és rock n´ roll volt az élet, csupa feketében járkáltam, ahogy kell. Nyolcadikos koromban kezdtem ismét az irodalom felé fordulni. Matek-infó osztályban jártam a gimnáziumot, de már a legelején leesett, hogy én nem akarok reáltudományokkal foglalkozni, és akkor teljesen az irodalom felé vettem az irányt – ennek ellenére nem bánom a sok matekot, József Attila is mondja, hogy „A líra: logika, de nem tudomány.” A rock mellett sok hiphopot hallgattam, és én is rapszövegeket akartam írni. Viszont túl szentimentálisak lettek a rigmusok, ezért arra gondoltam, hogy egye fene, akkor írok verseket.

Fotó: Nagy Zalán személyes archívuma

– Hogy kerültél bele komolyabban az irodalmi körökbe? Mikor „fedeztek fel”?

– Amikor nyolcadik osztályos voltam, Marosvásárhelyre költözött Szilágy Kinga Magdolna költő, ő indított el egy líraműhelyt, amelynek a híre hozzám is eljutott. Elkezdtem oda járni, és ez volt az első hely, ahol kinyílt a világ. Általa először a magyarországi közegek, folyóiratok, pályázatok váltak elérhetőbbekké, ezek mentén ismerkedtem a „szakmával”, de elég hamar az erdélyi irodalom felé vettem az irányt. Ez annak köszönhető, hogy 2019-ben egy miskolci Műút-pályázat egyik zsűritagja Horváth Benji volt, ő mondta, hogy küldjek verseket a Helikonnak is, így ez lett az első közlésem nyomtatott folyóiratban. Ettől akkora önbizalmat kaptam, hogy elkezdtem szövegeket küldeni a Látónak, a Székelyföldnek, az Újváradnak és természetesen magyarországi lapoknak is, bár ekkor már elég tudatosan a saját, erdélyi közegemre koncentráltam. Egyszerűen jobban éreztem és érzem magam itt: nyugisabb, nincs annyi rivalizálás és frusztráció. Ezért jöttem Kolozsvárra, és nem Budapestre. Itt akartam és akarom folytatni a dolgaim.

– Hogy érzed, a Bölcsészkaron tanultak segítik az alkotói pályádat?

– Persze, ha nem is mindig direkt módon, de közvetetten sok téma, olvasmány és tantárgy inspirál. Sándor Kati és Serestély Zalán óráit például nagyon szerettem, megmozgatták a fantáziámat. Meg hát nem árt egy alaposabb műveltség sem. Idén először fel lehetett venni opcionális tantárgyként a kreatívírást is, ami nagy öröm, nem is értem, eddig hogy-hogy nem volt ilyenre esélyük a diákoknak.

Fotó: Nagy Zalán személyes archívuma

– Most jelent meg az első köteted. Mióta dolgozol rajta?

– A konkrét adminisztráció tavaly május-június környékén kezdődött. Egy délután felhívott Horváth Benji, az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ könyvsorozatának egyik szerkesztője, aki jó barátomként tudta, hogy az utóbbi időben koncepció szerint írok. Néha tudatosan, néha reflexből úgy dolgoztam az elmúlt nagyjából két évben, hogy abból egyszer majd kötet legyen. Persze vannak ennél régebbi szövegek is. Benji kérdezte, hogy akkor belevágunk-e a kiadásába, kis hezitálás után mondtam, hogy oké, mehet. Segített kitalálni, pontosítani azt a koncepciót, amelyet egy ideje már érleltem magamban. Élőben is találkozgattunk, dolgoztunk a szövegeken. Egyszer megérkezett a Helikon szerkesztőségébe, kezében kinyomtatva a kötet versei, rajta vércseppek. Elvágta otthon az ujját főzés közben, és a kéziratra csöpögött. Vicces és romantikus volt, mondhatni vérét adta a kötetért...

– Azt mondtad, tudatosan úgy dolgoztál, hogy a szövegek koherensek legyenek. Mit jelent ez az alkotói folyamat szempontjából? Hogy és mi szerint írtál?

– Amikor elkezdtem dolgozni ezen az anyagon, voltak olyan indíttatásaim, hogy ha majd ebből egyszer kötet lesz, legyenek benne ilyen versek is, meg olyanok is. Visszafogottabbak és felforgatóbbak. Folyamatosan arra törekedtem, hogy a munkám állóvizét felkavarjam. Egy darabig egyfajta verseket írtam, aztán amikor úgy éreztem, hogy ellaposodik, új beszédmódokat, formákat kerestem.

Fotó: Nagy Zalán személyes archívuma

– Mit akartál megmutatni ezzel a kötettel?

– Szerettem volna, hogy valamilyen szinten kapcsolódjon a hagyományhoz, de felvillantson új energiákat is. Olyan témák vannak, mint például az identitás, felnövés, jövő, hatalom, kommunikáció. Vannak nyelvileg, képileg és tartalmilag megkonstruáltabb, tárgyiasabb versek, és vannak sodró, csapongó, asszociatív, szubjektívebb szövegek is. Máshol pedig a meditációra éleztem ki az anyagot, a zavar és a megbékélés fontos motívumai a kötetnek.

– Hogy érzed, úgy sikerült, ahogy szeretted volna?

– Igen, szerintem összeállt, de mondom, ez jó részben Benji szerkesztői eszének köszönhető. A szövegek megvoltak, de én nem tudtam volna ilyen okosan kitalálni akár a sorrendet sem, hogy melyik téma melyiket kövesse, melyik hangulat mi után jöjjön, hogy hogyan fonódjanak egymásba a szálak és motívumok.

Forrás: Nagy Zalán Facebook-oldala

– Atlasz vállára veszi a holdat. Mit jelent ez?

– Ez az egyik vers nyitómondata. Az a szöveg egyfajta vezérszövegnek is tekinthető a kötetben. Valaki a vállára veszi a holdat. Ez jelzi valaminek a kezdtetét, egy erőfeszítést, egy nekirugaszkodást. Atlasz alakja pedig egyrészt megteremti azt a „mitológikus” ködöt, ami a kötetre jellemző, másrészt utal az ifjú titánok és az öreg istenek örök viszonyára, a generációk váltakozására, az említett versben ez ironikusan jelenik meg. Egy másik dolog: a mitológia szerint Atlasz az égboltot tartja. Itt csak hold van, és ez rámutat a versek hangulatára, ami egy folyamatos játékból fakad a személyes és apró, valamint a kollektív és hatalmas élmény között. Na meg az örökké kereső, kényszeresen tájékozódó mozgásra is utal a hold. A kötet gyakran sokat markol, máskor pedig beéri a legkevesebbel. De bocsi, hogy magyarázkodom itt neked! Jaj, és innen is köszi, Demeter Zsuzsa, hogy a hát helyett váll lett, és nem gurul az a hold sehova.

– Milyen volt a fogadtatása?

– Egyelőre még nem jelent meg róla recenzió és kritika, de a visszhang pozitív. A könyvesboltokba még csak most került be. Persze a barátaimnak adtam egy-egy példányt, ők azt mondták, hogy jó, de hát most szegények mit mondjanak...

– Mint a fiatal költőgeneráció képviselője, mit gondolsz azokról a kritikákról, hogy az irodalom már nem tud újat mondani?

– Szerintem az irodalom már jó rég óta nem mond semmi újat. Gyakorlatilag van tíz nagy téma, és azokat dolgozzuk fel újra és újra irodalmi szövegekben. Szerintem inkább ott kell keresni az irodalom tétjét, hogy hogyan és mikor mondjuk a dolgokat. A hogyan szerzőről szerzőre, korról korra változik. A stílusok és beszédmódok sokszínűek. De az is fontos, hogy milyen az a kontextus, amiben a szöveg publikálódik. Szerintem nem kell ódzkodni az aktuális helyzetektől. Van egy félelem, vagy hát idegenkedés az irodalomban, mindig olyat akarunk írni, ami örökérvényű. Szerintem nem csak ezt kell szem előtt tartani, hanem a pillanatot, a jelenlétet is. Azt, amikor a vers éppen megíródik, megjelenik, elhangzik.

– Mit jelent számodra az írás?

– Álszerénység lenne azt mondani, hogy csak magam miatt írok és ez puszta önkifejezés. Aki közöl, az nem csak a fióknak ír. Ez talán valamiféle kamaszvágy, ami örökké él. Weöres szerint a költő örökké gyerek, szóval ezt most elloptam tőle. Egy vágy arra, hogy megmutatkozz, és elmondd, hogy épp mi bajod van, vagy mi bajod nincs. És megint, a jelenlét!

– Helikon, Bréda, Hervay Klub, egyetem, kötet...Mi következik ez után?

– Nagy álom lenne megtanulni norvégul olyan szinten, hogy fordítani is tudjak, ezt majd meglátjuk. Amúgy most semmit sem tervezek. Jelenlegi munkáim lefoglalnak annyira, hogy ne akarjak sokat tervezgetni. Inkább hagyom, hogy megtaláljanak a dolgok, és ha kell, azok szerint építkezem tovább. Meg hát Atlasz vállán most már világít a hold.

Nagy Zalán első, Atlasz vállára veszi a holdat című könyvét március 7-én 20 órától mutatják be a kolozsvári Planetariumban. A szerzővel Horváth Benji, a kötet szerkesztője beszélget. Részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?