Szerda délután nyitották meg Jovián György Munkácsy Mihály-díjas erdélyi magyar festőművész első önálló kiállítását a kolozsvári Bánffy-palotában. A tárlatot Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző nyitotta meg, aki erre az alkalomra egy darabot is komponált. Az ünnepélyes megnyitó után Jovián György a Maszolnak mesélt alkotói munkájának folyamatáról és művészetének korszakairól.

Ahogy azt korábban megírtuk, szerda délután megnyitották Jovián György erdélyi magyar festőművész első önálló kiállítását a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó kolozsvári Bánffy-palotában. A földszinti termekben berendezett tárlat megnyitóján Lucian Năstasă-Kovács igazgató, valamint Grezsa Gábor kolozsvári magyar főkonzul köszöntötte az érdeklődőket. Szó esett a Budapestre települt festőművész még Erdélyben töltött éveiről, az elmúlásról, az időhöz való viszonyról és arról is, hogy a művészet által lehetőségünk van kilépni az időbeli meghatározottságból, és abból, hogy a történelemre múltként tekinsünk.

A kiállítás megnyitóján Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze méltatta Jovián György munkásságát. Mint mondta, Jovián napjaink egyik legnagyobb festőművésze, akit illik ismerni és fontos világlátását megfigyelni. Úgy fogalmazott, hogy Jovián festészete egy szakralitást hordozó ügy. Egy olyan művészről van szó, aki „végére jár a dolgoknak” és „tárolja az időt”. Kiemelte, a művész munkásságának talán egyik legnagyobb különlegessége, hogy a nézőt megállásra, gondolkodásra akarja bírni, feltételez részéről egy „szellemi igényességet”, és felemeli őt a műalkotás szintjére. Selmeczi úgy fogalmazott, hogy Jovián munkáinak megértéséhez végtelen empátiára van szükség, melyre a szavak nem, talán csak a zene alkalmas eszköz.

A két művész mintegy fél évszázada jó barátságot ápol. Jovián György kiállítására Selmeczi György egy darabot is komponált: a Pilinszky János Milyen felemás című versére írt művet a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásában hallgathatták meg az egybegyűltek.

Jovián György úgy fogalmazott, hogy művészetének sok meghatározó korszaka volt. „Vannak olyan korszakok, amelyek több ideig tartottak, mint az előzőek, vagy a vele párhuzamosak. Történetesen ez a úgynevezett »bontás« tematika a legmeghatározóbb. Én így neveztem el, de tulajdonképpen arról van szó, hogy a kétezres évek vége felé azt vettem észre, hogy szerte a világban, nemcsak Budapesten, hanem mindenhol lebontják azokat az épületeket, amelyek akkor épültek, amikor én gyerek voltam. Kaszárnyák, gyárépületek, mindenféle. Lebontják őket és újakat építenek a helyükbe. Megfigyelve ezeket a bontási területeket, ezeket a rommezőket, feltűnt, hogy roppantul festőiek. Rengeteg részlet van bennük, színesek, meg lehet komponálni őket, ki lehet ragadni egy részletet, kinagyítani azt, így megváltoztatva az értelmét. Akkor elkezdtem ezzel foglalozni, és gyakrolatilag azóta is ezt csinálom. Ezek a munkák vannak itt is. Egyrészt tanulmányok, amiket itt lát, de ezeknek a műtermemben megvan a nagyméretű, akár két méteres változatuk is, amik ide nem fértek be” – mesélte a Munkácsy Mihály-díjas festőművész.

„Mindennap festek. Mint egy rendes munkába járó ember, reggel felkelek, bemegyek a műtermembe, ledolgozom a munkaidőmet, hazamegyek, ebédelek, aztán vissza” – fogalmazott Jovián György, mikor a munkafolyamatáról érdeklődtünk. Mint mondta, ő a „minden nap húzz egy vonalat” elvében hisz, mert úgy véli, a festészetet is ugyanúgy kell gyakorolni, mint a zenélést. Elmesélte, hogy „aktív éveiben” mindig volt „polgári” állása is, gyárban, színházaknál és kiadóknál is dolgozott, az utolsó tíz évét pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban töltötte, különben nem tudta volna finanszírozni a festészeti anyagokat. „Volt egy nyolcórás állásom, ami után még után nyolc órát festettem is. Mióta nyugdíjba mentem, teljes munkaidőben ezt csinálom, és amíg fel bírom emeli a karomat, festeni is fogok” – fogalmazott a Maszolnak Jovián György.

(Nyitókép: Jovián György/ Kiss Gábor fotója)