Elhunyt Domonkos István József Attila-díjas délvidéki költő

84 éves korában elhunyt Domonkos István József Attila-díjas délvidéki író, költő. A hírt ismerősei közölték kedden a közösségi médiában, később kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd származású felesége miatt költözött ki.

Domonkos István Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?