A magyar származású George Szirtes kapta III. Károly költészeti aranyérmét
III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója a magyar származású George Szirtest tüntette ki idén az Őfelsége Aranyérme a Költészetért díjjal.
III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója George Szirtest tüntette ki az Őfelsége Aranyérme a Költészetért (His Majesty’s Gold Medal for Poetry) díjjal. A magyar származású költő 1956-ban, nyolcévesen érkezett az Egyesült Királyságba, azóta pedig a helyi irodalmi élet meghatározó alakjává vált. 13 verseskötete jelent meg, amelyek kortárs témákat dolgoznak fel és a világ aktuális eseményeire reflektálnak – számolt be az MSN.
„Bár az angol nyelv időrendben csak a második nyelvem volt, de gyorsan az elsődlegessé vált a mindennapi életem során. Nem voltak nagy elvárásaim, sem szakmai tudásom, így az Őfelsége Aranyérme a Költészetért díj elnyerése minden vágyamat felülmúlja – nyilatkozta a költő, aki a Facebook-oldalán is reagált a történtekre. Mint írja, ő már október óta tudja, hogy kitüntették, ám mindezidáig nem beszélhetett róla. Saját bevallása szerint soha nem számít díjakra, mert az évek során folyamatosan „kettős lényként” tekintett magára: egyrészt mint angol költő, másrészt mint magyar vendég az országban. Facebook-bejegyzésében kiemeli, hogy az elismerés nem jár anyagi juttatásokkal, de személyesen találkozhat a királlyal, számára pedig ez mindennél többet jelent.
„Csodálatos, hogy nevemet a múltban kitüntetett kiváló költők közé sorolhatom, és hogy idővel természetesen magam is a múlt részévé válhatok. Milyen szerencsés fiú vagy, Szirtes! Nagyon szerencsés” – fogalmazott a költő.
KING'S GOLD MEDAL FOR...
Közzétette: George Szirtes – 2024. december 15., vasárnap
A rangos díjat V. György király alapította 1933-ban John Masefield udvari költő javaslatára, és a kiemelkedő költői munkásságot ismeri el, amely több éven átívelő életmű vagy egy kimagasló verseskötet nyomán érdemelhető ki.
CSAK SAJÁT