Gazdag felhozatallal, de járványügyi korlátozások között szervezik meg a 21. Filmtettfesztet

15 erdélyi városba hoz magyar filmeket a 21. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle, a legtöbb helyszínen október 6. és 10. között. Több romániai játékfilm-premier, nemzetközi fesztiválokon szereplő rövidfilmek, dokumentumfilmek, felújított filmtörténeti érdekességek szerepelnek a szemlén, amelyet az egyes helyszíneken mért fertőzöttségi rátának megfelelő korlátozások betartásával szerveznek meg, Csíkszereda kivételével továbbra is ingyenesen.

A Filmtettfeszt fő helyszínén, Kolozsváron például csak beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen átesett nézőket fogadnak, ahogy Nagyszebenben és Aradon is, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen negatív teszteredményt is elfogadnak, míg Csíkszeredában vagy például Nagyszalontán egyelőre nincs érvényben korlátozás a maszkviselésen kívül. A belépés feltételei azonban a koronavírus terjedésével változhatnak – a szatmárnémeti és temesvári vetítéseket például halasztották – így érdemes figyelni a rendezvény Facebook-oldalát és honlapját.

A fesztivál 21 éves történetében a 2021-es kiadás megszervezése volt a legnagyobb kihívás a folyamatosan változó járványhelyzet miatt, miközben a program gazdag és változatos, Kolozsváron például 17, Sepsiszentgyörgyön 10, Székelyudvarhelyen 9 magyar nagyjátékfilmet vetítenek, mondta el a szervezők kedd déli sajtótájékoztatóján Zágoni Bálint, a Filmtettfeszt igazgatója. A nyitófilm ebben az évben is erdélyi vonatkozású: Lőrincz Nándor és Nagy Bálint Legjobb tudomásom szerint című filmjében Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja játssza a főszerepet. A Filmtettfeszten lesz Enyedi Ildikó A feleségem története és Bergendy Péter Post mortem című filmjének a romániai bemutatója, emellett több olyan filmet vetítenek, amelyet eddig csak fesztiválon láthatott az erdélyi közönség, például a Berlinálén díjazott Természetes fényt, a Máramarosban forgatott Hasadékot vagy Felméri Cecília kolozsvári rendező első mozifilmjét, a Spirált. A válogatásban igyekeztek a legkülönbözőbb ízléseknek megfelelni, így nem maradtak ki a vígjátékok sem, itt lesz például az Űrpiknik (r. Badits Ákos) vagy az Így vagy tökéletes (r. Varsics Péter).Balról jobbra: Buzogány Klára, Zakariás Ágota, Zágoni Bálint és Jakab-Benke Nándor, a Filmtettfeszt szervezőcsapata a kedd déli sajtótájékoztatón | A szerző felvétele

A nagyjátékfilmek mellett idén sem marad el a rövidfilmes válogatás, benne például Rudolf Olivér Fonica M-120 című, Cannes-ban bemutatott rövidfilmje, vagy az Oscar-kvalifikáló fesztiválon díjazott Matches (r. M. Tóth Géza) és Pannónia dicsérete (r. Nagy Borbála). Két év kihagyás után 2021-ben ismét megszervezték a Filmtett alkotótáborát, ahol a szünet alatt felgyűlt alkotói energiák különleges alkotásokat eredményeztek, és a Filmtettfeszten ezeket is vetítik, hívta fel a figyelmet Buzogány Klára szervező.

Több egészestés erdélyi dokumentumfilmet is bemutatnak

A Filmtettfeszt válogatásában két dokumentumfilm szerepel, az egyik a kolozsvári Maksay Ágnes Lángolj és világíts! című filmje a magyar ciszterci alapítású dallasi gimnázium történetéről, a másik pedig a Filmgalopp verseny zsűrijében részt vevő Nagy Viktor Oszkár Tündérország – Ferenc útja című alkotása, amely csángó főszereplője és erdélyi származású operatőre, Kürti István miatt is helyet kapott a válogatásban, emelte ki Buzogány Klára. Az öt évvel ezelőtt készült dokumentumfilm mellett Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című játékfilmjét is műsorra tűzte a Filmtettfeszt.

Dokumentumfilmeknek hirdették meg idén a Filmgalopp versenyt is. A beérkezett alkotások tematikailag változatosabbak, mint valaha, természetfilm, szociális érzékenységű portré is van köztük, hívta fel a figyelmet Jakab-Benke Nándor kurátor. A versenyfilmek között két egészestés alkotás is van, ami először fordul elő a Filmgalopp történetében, tette hozzá. A Filmgalopp zsűrijét dr. Kollarik Tamás producer, egyetemi oktató, a már említett Nagy Viktor Oszkár filmrendező, forgatókönyvíró és a Filmtett Egyesület 2020-as filmkritikusi nívódíjasa, dr. Ferenczi Szilárd történész, filmtörténész, kutató alkotja, ők döntenek arról, hogy ki kapja a Nemzeti Filmintézet által felajánlott 1 millió forint értékű pénzjutalmat. Ahogy korábban is, a közönség is véleményt mondhat: szerda reggeltől elérhetővé válnak a versenyfilmek a Filmtettfeszt.ro oldalán, és a beágyazott YouTube-videók lájkjainak száma alapján ítélik oda a Nobila Casa által felajánlott 1000 lejes közönségdíjat. Moziban Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen vetítik le a Filmgalopp válogatását és a rövidfilmeket is.

Fám Erika sepsiszentgyörgyi filmesztétáról nevezik el a filmkritikusi nívódíjat

A Filmtett Egyesület 2019 óta minden évben díjazza a Filmtett folyóirat egyik kiemelkedő teljesítményű szerzőjét, az elismerés idén a nemrég fiatalon elhunyt sepsiszentgyörgyi tanár, filmesztéta, állandó Filmtett-szerző, Fám Erika nevét veszi fel, jelentette be Jakab-Benke Nándor. A Fám Erika Díj kitüntetettje a Filmtett pécsi szerzője, Pernecker Dávid lesz, tudtuk meg.

A Filmtettfeszten évente átadnak egy-egy életműdíjat is egy-egy olyan filmes személyiségnek, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Mint a szervezők már korábban bejelentették, a Sárga Csikó Díjat ebben az évben Kántor László producer kapja.

Három helyszínen lesznek közönségtalálkozók

Bár a járványhelyzet súlyosbodása miatt a meghívottak egy része lemondta az utazást, a Filmtettfeszt három helyszínén közönségtalálkozók is lesznek. A Hasadék stábtagjai – Krasznahorkai Balázs rendező, Szántó Gábor producer, Marity Bianka gyártásvezető, valamint az erdélyi stáb képviseletében Major Lajos és Tofán Zsolt – végiglátogatja Kolozsvárt, Sepsiszentgyörgyöt és Csíkszeredát. Kolozsváron jelen lesz még többek között Stork Natasa, a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre főszereplője, Másik János, a Habfürdő című 1979-es „zenés trükkfilm” zeneszerzője, a Kádár-korszakról szóló 1975-ös fikciós dokumentumfilm, a Jutalomutazás egyik forgatókönyvíró-rendezője, Szalai Györgyi is, sorolták a szervezők.

Kolozsváron szakmai programokkal is kiegészül a felhozatal: a Nemzeti Filmintézet képviseletében Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmiroda képviseletében pedig dr. Taba Miklós igazgató beszél a magyar filmgyártás és filmforgalmazás jelenlegi helyzetéről, a Nemzeti Filmintézet Hungarika programja keretében tett szenzációs, Kolozsvárt is érintő filmtörténeti felfedezésről Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója, illetve Kurutz Márton gyűjteményezési és kutatási menedzser számol be, emellett több filmes tárgyú könyvet is bemutatnak.

Kolozsváron elmaradnak a gyermekfoglalkozások

A Filmtettfeszt új helyszíne idén Marosvásárhely, ezzel együtt 15 városban szerveznek vetítéseket. Szamosújváron október 1-én és 2-án megtartották már a programot, a szatmárnémeti és temesvári vetítéseket pedig a magas fertőzöttségi ráta miatt későbbi időpontra halasztják, közölték a szervezők.  

A hagyományos gyermekfoglalkozásokat és az ifjúsági vetítéseket a járványügyi korlátozások miatt a szervezők kénytelenek voltak lemondani Kolozsváron. Néhány székelyföldi helyszínen vetítik azonban a Hahó, Öcsi! című 1971-es családi vígjátékot, Nagyváradon pedig – ha a járványhelyzet nem romlik – a KreatíVAN csoport megszervezi gyermekeknek szóló animációs foglalkozását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?