Erdélyi vonatkozású nagyjátékfilmekben gazdag a 21. Filmtettfeszt programja

Több erdélyi vonatkozású friss nagyjátékfilm szerepel a 21. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle programján. A fesztivált Kolozsváron és 14 további erdélyi városban is rendezik meg október 6. és 10. között, tudatták kedd reggel a szervezők.

A Filmtettfeszt idén is tucatnyi friss magyar nagyjátékfilmet tűzött műsorára, amelyek között szép számban vannak erdélyi vonatkozásúak. A nyitófilm például a Legjobb tudomásom szerint című párkapcsolati dráma, amelynek két főszerepét Hámori Gabriella és a marosvásárhelyi Bodolai Balázs alakítja. Utóbbi felbukkan Krasznahorkai Balázs Hasadék című, a Máramarosi-havasokban forgatott filmjében is, amelynek főszerepét a kolozsvári Molnár Levente játssza, oldalán több erdélyi kollégájával, köztük a csíkszentmiklósi születésű Orbán Leventével.Legjobb tudomásom szerint

Több filmtettfesztes helyszínen vetítik Felméri Cecília kolozsvári rendező első egészestés alkotását, a Spirált, illetve Hajdu Szabolcs részben erdélyi helyszíneken, itteni stábban és színészekkel forgatott filmantológiáját, a Békeidőt. A válogatásba két dokumentumfilm is került: a kolozsvári Maksay Ágnes rendezte Lángolj és világíts!, valamint Nagy Viktor Oszkár csángó témájú portréfilmje, a Tündérország – Ferenc útja. A dokumentumfilmes műsort a Filmgalopp nevű versenyszekció is erősíti: idén hét erdélyi dokumentumfilm mérettetik meg benne.

Bemutatják Enyedi Ildikó új filmjét, Léa Seydoux főszereplésével

Kevesebb, mint három hónappal a cannes-i bemutató után a kolozsvári és a csíkszeredai nézőkhöz is eljut Enyedi Ildikó legújabb filmje, A feleségem története, Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított és irodalmi Nobel-díjra felterjesztett regényének mozgóképes adaptációja. A történet főszereplője, Störr kapitány egy nap egy kávézóban ülve fogadást köt, hogy feleségül veszi az első nőt, aki belép. És besétál Lizzy… Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús szerelmi történet álarcában Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét.A feleségem története

Az alkotás magyar-német-olasz koprodukcióban, francia részvétellel készült, főbb szerepeit Léa Seydoux, Louis Garrel, Josef Hader, Ulrich Matthes, Udo Samel, Jasmina Trinca, Sergio Rubini valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly alakítja. A film román felirattal és magyar szinkronos verzióban, azaz Kurta Niké, Hajduk Károly, Törőcsik Franciska, Thuróczy Szabolcs, Mészáros Béla, Mácsai Pál, Jordán Adél, Gáspár Tibor, Gáspár Sándor, Schneider Zoltán, Nyakó Juli és Zsótér Sándor fog megszólalni a Filmtettfeszten.

A 21. kiadásához érkezett filmszemle műsora a műfaji sokszínűség jegyében alakul: a Zárójelentés (r. Szabó István) és Magyarország idei Oscar-nevezettje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (r. Horvát Lili) című filmdrámáktól a Természetes fény (r. Nagy Dénes) című történelmi filmen át a Post Mortem (r. Bergendy Péter) című horrorig, az Űrpiknik (r. Badits Ákos) című sci-fiig, és egy sor romantikus vígjátékig (Hab, Így vagy tökéletes, Seveled, Becsúszó szerelem) igen tarka a műfaji paletta. A programot két órányi, nemzetközi fesztiválokon díjazott magyar rövidfilm, legendás filmklasszikus és gyerekvetítések egészítik ki.

Marosvásárhely is csatlakozik a Filmtettfeszthez

A fesztivált idén Kolozsvár központtal és 14 további városban rendezik meg október 6. és 10. között, helyi szervezőpartnereink segítségével. Idén először Marosvásárhely is csatlakozik a Filmtettfeszthez, a K'Arte Egyesülettel együttműködésben. A temesvári műsor sajátossága, hogy október 15–16-án zajlik. A program nagy része már böngészhető és néhány napon belül teljessé válik a filmtettfeszt.ro-n.

A fesztivál szigorúan betartja az éppen érvényes járványügyi korlátozásokat, részvételi szabályzata ezek függvényében módosulhat. A többnyire beltéri helyszíneken, de a kültéri vetítéseken is kötelező a kézfertőtlenítés és a maszkviselés a vetítés teljes időtartama alatt. Azokon a településeken, ahol a COVID-19 fertőzöttségi arány meghaladja a 3 ezreléket, a beltéri vetítésekre kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával lehet majd belépni. A fentiekkel, valamint az egyes helyszínekkel kapcsolatos, specifikus belépési információk a fesztivál honlapján olvashatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?