Kolozs településéről szóló könyvet álmodott meg, majd hozott létre Bíró Ernő és Kondrát Tibor, a kolozsi származású szerzőpáros. A hagyományőrzés nyomán a falubeli érdekességeknek, történeteknek jártak a nyomába, épületeinek eredeteit, a lakosok régmúlt történeteit, a falu történelmi képét fedték fel a Kolozs, a fehér arany faluja című fényképalbumban. A könyv létrejöttéről, és a hagyományok fontosságáról Bíró Ernővel, a könyv szerzőjével beszélgettünk.

Egy olyan munkában, ahol a fotó és a szöveg kettőse ilyen szoros kapcsolatban áll egymással, gyakran felmerül az a kérdés, hogy melyik született meg előbb. Bíró Ernőtől megtudtuk, ez esetben a könyv gondolata egy kiállításmegnyitón hajtott gyökeret, amikor a 2019-es falunapokon kiállították azokat a fotókat, amelyek jelentős részéből állt össze a bemutatandó fényképalbum is. Ettől kezdődően gondolta tovább a két szerző a könyv létrehozásának a gondolatát.

Az Exit Kiadó gondozásában megjelent, Kolozs, a fehér arany faluja című könyvet október 13-án, csütörtökön 18 órától mutatják be Kolozsváron, a Vallásszabadság házában, az Idea Könyvtérben. A szerzőkkel, Bíró Ernővel és Kondrát Tiborral Papp Annamária újságíró, történész, a könyv egyik szerkesztője beszélget.

„A képeket elég nagy mértékben Kondrát Tibor gyűjtötte össze különböző forrásokból: múzeumokból, internetről, magángyűjtőktől és a mi családjainktól. Tehát a sok kolozsi ember segített be ebbe, hogy ezek a fényképek megkerültek. Itt nem konkrétan családok ábrázolására törekedtünk, hanem a falu megjelenítésre és a falunak a tematika szerinti tulajdonságaira, mint a népviseletünk, a nádfedeles házak, a sóbánya, a sósfürdő, a szanatórium” – magyarázta a Maszol kérdésére a szerző.

A könyv vizuális része 365 fényképből áll, amely a 19. század végétől egészen napjainkig mutatja be a települést, a fotográfiák többsége azonban 70-80 éves. A könyv írott része 12 fejezetre tagolódik, melyek bevezetője a kolozsi hangulatot idézi meg, majd történelmi képbe helyezi a falut. Ezen történetek megírásához pedig megalapozott információszerzés társul, mely során furcsaságok is előtérbe kerültek, magyarázta Bíró Ernő.

„Az iskola épületének a homlokzatán egy II. József korabeli tábla van, pontosabban 1773-ból. Nagyon furcsa volt, amikor ezzel szemben találkoztam egy 1911-ből származó fényképpel, ahol az iskola helyén már nem volt semmi. Szöget ütött a fejemben, hogy akkor most a tábla nem hiteles, vagy az épülettel van valami gond. Volt egy másik építmény, nagyjából ugyanazon a helyen, amelyiket úgy gondoltam én, hogy ma már nincs, majd kiderült, hogy az épület igenis létezik még, az iskolának a fele van ráépítve. Az a régi épület érte meg a 1773-as császárlátogatást. Az 1914–1915-ben Kós Károly által tervezett, újraépült iskola homlokzata fölött helyezték el újra a táblát, ezzel azt a látszatot keltve, mintha maga a nagy épület volna 1773 előttről” – magyarázta érdekességként a szerző.

Bíró Ernő hétgyermekes családapaként kiforrott gondolatokkal vélekedik a hagyományok fenntartásáról, amit szorosan összeköt a múlt és a jelen életritmusával és a különböző generációk családképével, amit ki is fejt a könyv végén. Véleménye szerint, minden embernek megvan a joga, hogy saját magánéletét úgy élje, ahogyan szeretné, viszont ezáltal az egyéni döntések határozzák meg egy közösségnek azt a döntését, amely megadja az illető korszaknak a korképét. A többgyermekes családmodell napjainkban egyre kevésbé jellemző, ami a szerző véleménye szerint a nemzet elöregedéséhez vezet.

„Erős szeretettel foglalkozunk azzal, hogy mindenkinek joga van megélni azt, amit ő gondol, hogy meg kell éljen. Én ébresztőnek szántam ezt a könyvet, hogy a társaim, elszármazott falustársaim gondolkodjanak el azon, milyen örökséget hagyott ránk az idősebb nemzedék, és hogy ezt az örökséget mi milyen módon tudjuk továbbadni, természetesen a tanítás, de ugyanakkor a gyermekáldás elfogadása terén is elég komoly lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy nézhessünk szembe pozitívan a jövővel” – mondja Bíró Ernő.

(Nyitóképen a kolozsvári Vallásszabadság háza. Fotó: Idea Könyvtér)