Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című hosszúversének tizenöt elemzését tartalmazza az a kötet, amely nemcsak az egyetemi oktatásban, hanem a középiskolai Kányádi-versoktatásban is megállná a helyét, hiszen elemzési mesterfogásokat és eltérő megközelítési módokat tartalmaz – derült ki kedd este a kolozsvári kötetbemutatón.

Korpa Tamás szerkesztő elmondta, igyekezett úgy kiválasztani a tizenöt szerzőt, hogy a Kárpát-medence különböző régióit képviseljék: így nem meglepő, hogy nagyfokú területi, generációs és világnézeti szórás fedezhető fel a felkért irodalomtörténészek és szépírók között. Kiemelte, szerettek volna valami olyan jellegű Kányádi-szövegprojektet elindítani, amelynek aktualitása van, ezért a költő halálának, valamint születésének 90. évfordulója apropóján „rendhagyó megemlékezést” alkottak.

Bár a költemény maga „távol van tőlünk”, ugyanis a '70-es évek végén íródott, mégis közel áll hozzánk, hiszen ma élő, más-más generációkból származó és különböző élettapasztalatokkal rendelkező szépírók vizsgálják, az eltérő megközelítési módjukkal pedig felfrissítik, és közelebb hozzák azt.

„Kányádi Sándor nagyon-nagyon fiatal”

Markó Béla költő is a tizenöt értelmező egyike volt: a kötetbemutatón elmondta, valóságos „irigység fogta el”, amikor látta, hányféleképpen, és milyen lehengerlő módon értelmezhető a Halottak napja Bécsben című alkotás. Ő maga identitáskölteményként határozta meg, és a szorongást, idegenséget emelte ki. Mindeközben arra is rájött, hogy a vers közeli, mert generációs kérdéseket feszeget – magyarázta. Emellett a vers mondhatóságára is fókuszált, ugyanis megközelítése szerint „Kányádi Sándor nagyon-nagyon fiatal, mert sosem mondott le a már-már slam-szerű szavalásról”.

A vers mondhatóságára, szavalhatóságára több elemző is kitért – hangsúlyozta Korpa Tamás, aki megkeresésünkre azt is elmondta, hogy voltak, akik a költeményben rejlő idegen kifejezéseket, szavakat vizsgálták, és olyanok is akadtak, akik az angol nyelvű fordításra vagy az előadhatóságra alapoztak, vagy éppen a nagyköltemény-szerűségre, a versnyitányra fókuszáltak elemzésük során.

Sánta Miriám költő kiemelte, személyesebb hangvételű elemzést írt a költeményhez, ugyanis a Halottak napja Bécsben, és az ahhoz hasonló hosszúversek „megtanítanak érezni, újraérezni”, éppen ezért „zsigeri élményt” nyújtott neki a munka. Mindezt persze az is elősegítette, hogy egy dedikált kötetből dolgozhatott, amelynek a cenzúrázott részeit Kányádi saját kézírással pótolta.

Távolságok és kapcsolódás

A szerkesztő arról is beszámolt, hogy a távolság és az alapvetően eltérő indíttatás ellenére a szerzők szövegei gyakran kapcsolódtak egymáshoz, vagy válaszoltak egymás kérdésfeltevéseire.

A nagy távolságokat a szerkesztő azzal magyarázta, hogy az erdélyieknek túl evidens lett volna a Kányádi-világ értelmezése, mert közel voltak hozzá, ismerték őt, ezért döntöttek úgy, hogy olyan értelmezőket is felkérnek, akik nem találkoztak az összes Kányádi-művel, és nem voltak elkötelezett olvasói. Kíváncsiak voltak, mit tudnak kezdeni egy ilyen új helyzettel – tette hozzá.

A projekt végén egyetlen meggyőződésük az volt, hogy „Kányádi életműve kiállta a más szempontú irodalomelemzés próbáját is” – tudtuk meg Korpa Tamástól.

Eddig nem látott fényképek

Gálfalvi Ágnes, a kötetet gondozó Lector Kiadó alapítója elmondta, a tizenöt szöveg mellé 19 fénykép ékelődik – az értelmezéskötetet nagyrészt olyan fotók illusztrálják, amelyek eddig még nem kerültek a nagyközönség elé.

Ezek a legkülönfélébb életszituációban örökítették meg Kányádi Sándor pillanatait a '60-as évektől kezdve: van olyan fénykép, amelyen épp pálinkát iszik, de van olyan portréfotója is, amelyet Erdélyi Lajos kapott lencsevégre: Kányádi modellt ül, Balázs Imre festményt készít róla, a fényképen pedig a portré is látszik, így ez voltaképpen portré a portréban – magyarázta Korpa Tamás.

Milyen a jó elemzés?

Az est moderátora, Codău Annamária szerint bár tanulták a szakmájukat, vagyis azt, hogy miként kell elemezni, „van a verseknek egy olyan racionálisan megközelíthetetlen része”, amelyet nem lehet könnyűszerrel analizálni. Markó Béla mindezt azzal magyarázta, hogy „a felülemelkedési kísérlet nem mindig hasznos egy vers értelmezésében”, ugyanis a költő pontosan „abban különbözik egy halandótól, hogy előrefogalmaz”, egy lépéssel mindig előttünk jár.