Az, amit mondani kell – szubjektív Kányádi-estet mutat be a Tamási Áron Színház társulata
A 90 éve született és 2018-ban elhunyt Kányádi Sándor emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, melynek bemutatóját szerdán este 20 órától tartják a színház kamaratermében.
A színház közleménye szerint a produkció címe a költő egyik kedvenc történetét idézi, miszerint az egyik író-olvasó találkozón egy falusi kisdiák adta meg neki a legpontosabb választ arra a kérdésre, hogy mi a vers: „Az, amit mondani kell”.
Az előadásnak a bevett színházi gyakorlattól eltérően nincs rendezője, hanem azoknak a színészeknek a közös munkája nyomán állt össze, akik Benedek Ágnes színésznő kezdeményezésére fontosnak tartották kifejezni a Kányádi költészetéhez való személyes viszonyukat. „Örömmel fogtunk neki a munkának, és ahogy beleástuk magunkat az írásaiba, rájöttünk, hogy költészetének nagyon sok oldalát nem ismertük még. Végül is ebből a kevésbé ismert Kányádiból szeretnénk ízelítőt adni a közönségnek” – vallotta az új előadás kapcsán Benedek Ágnes, hozzátéve, hogy rá például azok az újonnan felfedezett Kányádi-versek voltak nagy hatással, melyek a kommunizmus máig kiható traumáját érzékeltetik.Izgalmas kihívás volt a társulat színészei számára ez a fajta alkotófolyamat, mely során olyan helyzetbe hozták magukat, hogy nem egy rendező utasításaira, hanem a saját kreativitásuk alapján kellett megtalálniuk az utat személyes versélményeiktől a közönségig. A szándékuk az volt, hogy kicsit több legyen egyszerű versműsornál a produkció, így azokat a kérdéseket is körüljárják az est során, hogy vajon hány módja van egy vers tolmácsolásának, és hogyan változhat egy szöveg hatása az előadásmód függvényében. A Kányádi Sándor művei alapján készült Az, amit mondani kell című előadás a színház felnőtt közönsége mellett a diákságnak is szól, olyanfajta befogadásra ösztönözve őket, mely távol áll a hagyományos versoktatástól, ahol a szimbólumok, metaforák és más verstani elemek kiragadása és elemzése által olykor éppen a lényeg sikkad el, a költészet igazi varázsa szűnik meg.Vajon miért születik mostanában ilyen kevés versműsor, versalapú színházi produkció? Miért hiányzik manapság színpadainkról a fülnek és léleknek kellemes egyszerű nyelvi szép? Miért ne fordulhatnánk ma is a költészet felé, ha elakadunk, tanácstalanná válunk, és olyan erőtlennek érezzük az általános válaszokat? Ennek az igénynek próbál elébe menni a Tamási Áron Színház ezzel az előadással, azok mellett az értékek mellett foglalván állást, melyek csak elmélyülés, szellemi munka által tudnak igazán kibontakozni. Az alkotók szerint nagyon nagy szükség van erre manapság, amikor a világ éppen az ellenkező irányba halad.