„Irodalom és még valami plusz” – mondja Kézdi Imola első könyvéről Balázs Imre József, aki azt tapasztalja, hogy a Koinónia kiadónál megjelent verseskötetekben mindig van valami kicsit más, egyféle többlet. Kézdi Imola színművésznőt nem kellett bemutatni a közönségnek, mégis egy teljesen új arcát ismerhettük meg debütkötetének csütörtöki kolozsvári bemutatóján.

A Miniallűrök címet viselő, élénkpiros borítójú könyve megjelenése előtt Kézdi Imola folyóiratközlések által már bemutatkozott az irodalmi színtéren. A kérdésre, hogy milyen váltásnak, újdonságnak érzékelte, hogy másoknak is megmutatta a szövegeit, sokáig nem tudott válaszolni. „Nem épp újdonság, hanem ajándék”, mondja a szerző. A járvány berobbanása utáni elcsendesedés, a „ha nincs színház, akkor mi van?” feltörő, mardosó kérdése indította el ezt a folyamatot benne. A csend segítette elő, hogy meghallja ezeket a sorokat magában, amelyeket elmondása szerint korábban a színház zajától nem hallott meg.

A sokféle érzék bevonásával írt, legtöbbször kávé mellett, a telefonjába jegyzetelve, s nem csak a sorok meghallása volt az áttörés, hanem az erős képek jelenléte is. Először Demény Péternek, majd Balázs Imre Józsefnek, végül Kovács András Ferencnek mutatta meg a szövegeket, akik szerkesztői tanácsokkal látták el. Hatalmas katalizáló erővel bírt, amikor „a Korunk lehozta” az első szövegeket; úgy érezte, sürgősen írnia kell, mintha éjfélkor véget érne ez a nagy öröm és lehullik a lepel – mentsük, ami menthető.

Eleinte minden szövegben kimerítő akart lenni, végül szerkesztői tanács hatására a versek szervezőelvévé ugyanaz a módszer vált, amit színészi munkája során is használ: úgy csinálni, mintha színpadon lenne, elrejteni valamit – legyen benne az a „mintha nem lenne ott az utolsó sor” érzés.

Rövid szövegek ezek, csattanósak, szójátékokkal telítettek, de keserédesek mind. „Szikrázóan elmés, ironikusan játékos és tragikusan szép, fájdalmasan életvidám versek. Külön stílust és saját nyelvet teremtenek – ráadásul a lényegről, a felfoghatatlan vagy tarthatatlan, ezerillatú és vad és lehetetlen szerelemről szólnak, valósággal belebolondítanak magukba. Minden szöveg friss ámulattal csodálkozik rá a szavak eredeti jelentésére, miközben eredeti jelentéseket teremt ebben a különös mágneses térben, ahol minden szóban rím lakik, és valaki egyszerre köt pulóvert és kompromisszumot” – írja róla Szabó T. Anna.

Arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalati anyagból táplálkoznak ezek a szövegek, a szerző azt válaszolta, hogy bonyolultabban kezdődött az egész, mint aminek tűnik. Sokszor már a színpadon eljátszott női sorsok jelennek meg benne a saját szűrőjén keresztül – „de nem lehet ezt nélkülem”. Sosem előbb a szójátékra vagy csavaros metaforára építette fel őket, ezek mindig csak azután jönnek. Kétségkívül ott van mögöttük a sokéves improvizáció és a személyiség ötvözete, s akárcsak színészi szerepei, ezek is először erős képekben jelennek meg előtte.

A könyv borítóját Orosz Annabella tervezte, a belső illusztrációk pedig Kézdi lányának, Rézinek a munkái – a miniatűr rajzokhoz születtek a Miniallűrök, s ezt a címet Kovács András Ferencnek köszönheti a szerző. A kötet 69 verset tartalmaz 200 szövegből kiválogatva, s ez a szám nagyon fontos volt az édesapja számára, aki éppen ennyi évesen hunyt el a közelmúltban. A szerző elmondta, hogy ezek a szövegek nem összegző, retrospektív jellegűek, hanem éppen valaminek a kezdetét jelentik – és közben a színház is visszatért.

A könyv megvásárolható a Koinónia kiadónál.