Eurovíziós Dalfesztivál: erdélyi magyar énekes is bejutott a romániai verseny elődöntőjébe

A marosvásérhelyi Vizi Imre is bejutott egyedüli magyarként az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe, amelynek 45 versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri.

Az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közlemény szerint a közkedvelt erdélyi magyar énekes, dalszerző nemrég kiadott Sparrow című dalával nevezett be az országos versenybe. Amennyiben megnyeri a romániai megmérettetést, Vizi a május 10. és 14. között Torinóban tartandó Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Romániát és az erdélyi magyarokat.

Az elődöntőt, amelyet a román közszolgálati televízió élőben közvetít, két szakaszban rendezik meg. Először 20 versenyzőt választanak ki, akik február 12-én mérik össze tudásukat. A döntőbe tíz előadó kerül be, akik közül a zsűri március 5-én választja ki azt, aki Romániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Magyarország nem vesz részt a dalfesztiválon, így ez esetben ő lenne az egyedüli magyar előadó a dalversenyen.

Újdonság, hogy most először a rajongók is szavazhatnak kedvenceikre a verseny hivatalos Facebook-oldalán: öt dalt juttathatnak a második elődöntős szakaszba, a zsűri pedig további 15-öt.

Vizi Imre sokoldalú alkotó, színházi zenét, reklámzenét, filmzenét egyaránt ír. Saját alkotásait három nyelven írja, de leginkább az angol dominál a pop, soul, jazz, r&b, funk stílusú elemek ötvözetében. Vizi Imre 2014-ben bekerült már az Eurovíziós Dalfesztivál román válogatójának döntőjébe Kind of girl című szerzeményével, és a zsűri pontjai alapján második helyezést ért el.

(Címlapfotó: Viorel Salceanu-Nagy)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?