Közös produkciót mutat be a csíkszeredai Ineffable és a marosvásárhelyi filharmónia

Rendkívüli hangversenyt rendeznek a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében: november 25-én 19 órától a csíkszeredai Ineffable zenekar és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia bemutatja az Ineffable Symphonic Jazz című produkciót.

A ForFun Egyesület és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia közös projektjét hétfőn sajtótájékoztatón ismertették. Bodó István, az Ineffable menedzsere elmondta, hogy a fiatal zenészekből álló csíkszeredai együttes négy éve működik, és már két saját szerzeményekből álló albumot adott ki. Mint mondta, a csütörtöki hangversenyen az Ineffable feldolgozott, áthangszerelt dalai hallhatók majd, vagyis az eddig megjelent Neon és New Dimension című albumok dalai. Hozzátette, hogy a teljes hangszerelést az együttes tagja, Lukács Márton Örs végezte el. A menedzser rámutatott, hogy ‒ bár sokan nem ismerik még az együttest ‒, a fiatal zenészek merészek, bátran állnak hozzá az újabb és újabb projektekhez.Az Ineffable és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia közös sajtótájékoztatóján | fotó: Rab Zoltán

A filharmónia szimfonikus zenekarát vezénylő Remus Grama rendkívülinek nevezte az együttes és a filharmónia együttműködését. A karmester méltatta az Ineffable eddigi munkáját, mondván: míg más, kezdő zenekarok híres dalokat dolgoznak fel, addig az Ineffable együttesnek sikerült saját dalokat szerezni. „Mindenkit várunk a csütörtöki hangversenyre, mert valóban különleges, egyedi előadás lesz” – mondta el.

A filharmónia tagjai örömmel fogadták az újszerű kezdeményezést, mondta el a sajtótájékoztatón Roxana Oprea, a filharmónia koncertmestere, aki szerint épp egy olyan kulturális intézmény feladata a fiatal zenészek munkájának támogatása, segítése, mint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia. Hasonlóan vélekedett a zenekar másik jelenlévő tagja, Ciprian Bonta is, aki leszögezte, hogy mikor megismerték az együttes zenéjét, egyértelművé vált számukra, hogy jó minőségű zenét játszik a csíki csapat.

Momente din repetițiile Concertului Extraordinar INEFFABLE-SYMPHONIC JAZZ, dirijor Remus Grama Ultimele bilete pentru SHOW-ul din data de 25 noiembrie 2021, ora 19, le găsiți la casieria Filarmonicii de Stat Târgu Mureș sau accesând linkul: https://eventbook.ro/music/bilete-concert-de-jazz-simfonic Zenei pillanatok 2021 november 25-i, INEFFABLE-SYMPHONIC JAZZ Rendkívüli Hangversverseny próbáiról. Karmester: Remus Grama Jegyek a Filharmónia jegypénztárában és online az Eventbook honlapján kaphatók: https://eventbook.ro/music/bilete-concert-de-jazz-simfonic

Közzétette: Filarmonica de Stat Târgu Mureș / Marosvásárhelyi Állami Filharmónia – 2021. november 23., kedd

Újságírói kérdésre Bodó István a tervekről is beszélt, mint mondta, rögtön a közös hangverseny után az együttes Macedóniába fog indulni, mivel meghívták őket a PIN zenei konferenciára és showcase-fesztiválra. Mint részletezte, ez olyan szakmai fesztivál, amelyen az európai zeneipar képviselői vannak jelen, és úgy véli, hatalmas privilégium ezen a fesztiválon részt venni.

Hozzátette, hogy ugyan nemrég kénytelenek voltak lemondani egy olyan koncertet, amelyen a világhírű Bill Laurance dzsessz-zenésszel együtt léptek volna fel, a koncertet mégis megtartják áprilisban, Csíkszeredában. Továbbá, az Ineffable zenekar egy tudományos filmnek a zenéjét fogja komponálni az elkövetkező évben.

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia nem először nyit a klasszikustól különböző zenei műfajok irányába, korábban kísérték már a Vița de vie és a Koszika & The HotShots zenekarokat is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?