A sepsiszentgyörgyi születésű Ráduly Botond, azaz Manó 2010-ben megnyerte az Erdély Hangja tehetségkutató versenyt, majd 2012-ben jelentkezett a romániai X-Faktorba. Dan Bittman mentoráltjaként három élő adásban szerepelt, de mivel nem kapott elég szavazatot a továbbjutáshoz, kiesett. A magyarországi tehetségkutató show-ban mentora, Tóth Gabi énekesnő nem vitte magával az élő adásba. Igazán ismertté 2017-ben vált, amikor Vocea României (The Voice) tehetségkutatójának meghallgatásán az In My Defence-szel mind a négy zsűritagot lenyűgözte. Az énekest az azóta eltelt időszakról kérdeztük.

Ugyan nem jutottál túl messzire sem a magyarországi, sem pedig a romániai X-Faktorban, biztos, hogy rengeteg dolgot tanultál a szakmáról. Mai szemmel te miként látod szereplésedet az X-Faktorban?

A tehetségkutató versenyekre úgy éri meg a leginkább jelentkezni, ha van egy előre meghatározott célod, terved vele. Tudnod kell, hogy ha egy adott fázisában esel ki, mit csinálsz, vagy ha netán megnyered, akkor mihez kezdesz majd. Az ilyen jellegű versenyek, amikor benne vagy, adnak egy nagy lendületet. Amint viszont kiesel, kezdődik egy mélyrepülés. Ezt lehet menedzselni, de arra előzőleg tudatosan fel kell készülni. Ezeket a versenyeket eszköznek, ugródeszkának kell használni. A húszas éveim elején jártam, amikor erre a két versenyre jelentkeztem. Elképzeltem magamnak egy álomvilágot, amit akkor valósnak hittem. A tanulság, amit mindezekből levontam: kell, hogy legyen egy terved, fel kell készülnöd a mélyrepülésekre is. 

Volt egy elég hosszú időszak az X-Faktorok és a The Voice tehetségkutató műsorba való jelentkezésed között. Mivel foglalkoztál ebben a periódusban?

Az X-Faktorok után kezdtem jobban átlátni, mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a műsorokat kihasználd. Felmértem, hogy nem rendelkezem azokkal a körülményekkel és adottságokkal, amelyekkel ezt meg tudnám valósítani, így letettem ezekről a megjelenésekről. Megalakult a Musikum zenekar, és esküvőkben, éttermekben léptünk fel, ott zenéltünk. Viszont idővel kicsit belefáradtam, ki akartam lépni ebből a világból, saját útra akartam térni, így jelentkeztem a The Voice-ra.

És miként értékeled a The Voice-os tapasztalatokat? 

Annak ellenére, hogy az X-faktorokból okulva megfogalmazódott bennem a célom, mégsem számoltam azzal, hogy amikor a verseny hevében vagy, szárnyakat is tud adni, de ugyanakkor földbe is tud tiporni. Ha nem vagy lelkileg felkészülve, bármennyire is tudod, hogy mi a cél, miért mentél oda, mire használod ezt az eszközt, az érzelmeknek nem tudsz parancsolni és letérsz az útról. Rá egy évre kijött a The Sound of Freedom című dalom, de nem feltétlenül volt az a fajta visszaigazolás, az a fajta siker, amire én számítottam. Ahhoz, hogy ebben a szakmában fenn tudj maradni, hogy sikeres légy, kell egyfajta exhibicionizmus, egyfajta őrültség, egyfajta nyomulás. A versenyek után rájöttem, hogy nem vagyok az a tolakodó fajta. Nekem például fárasztó, sőt, néha kín, hogy folyamatosan posztoljak valamit a Facebookon, az Instán. Ha nincs mondanivalóm, nem tudom kierőszakolni magamból, csak azért, hogy valamit jópofizzak. Volt egy kettősség bennem: szerettem is a sikert, azt, hogy én legyek a fénypontban, de egyben taszított is. Aztán idővel rájöttem, hogy előbbi egyfajta gyermekkori álom, és felnőttként az ember jobban érzi magát csapatban, mint egyedül.

Kapcsolódó

Megjelent Ráduly Botond Manó első videoklipje

The Sound of Freedom címmel jelent meg a román The Voice (Vocea României) tehetségkutató sepsiszentgyörgyi versenyzőjének első önálló videoklipje.

Vocea României Ráduly Botond Manó videoklip

Mi következett a The Voice után? Ha jól emlékszem, akkor költöztél szülővárosodból, Sepsiszentgyörgyről Kolozsvárra…

Igen, úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem. Kicsit ellustultam otthon, és én mindig is szerettem a kincses várost, szerettem az itteni emberek nyitottságát. Közben ide költöztünk Petri Gergő barátommal a Kopor-Show zenekarból, akivel együtt kezdtünk el anno muzsikálni, együtt nőttünk fel. Kezdtem tanítani a Voltaj Academy-nél és az Art’s Cool-nál is.

Egy ideig nem láttunk színpadon téged…

Egy-két évig nem vonzott egyáltalán a színpad. Nem volt kedvem közönség elé állni, mert úgy éreztem, hogy az nekem munka, és előadóművészként nem tudok átadni semmit. Úgy gondolom, hogy a dalokat nem csupán elénekeled, hanem a színpadról érzelmeket, energiát adsz át a közönségnek. Bennem sok minden van, de még nem voltam kész átadni. Aztán a fordulópontot a Kolozsvári Magyar Opera The Symphonic Rock Show projektje jelentette, az egy nagy löketet adott. És milyen az élet – a tavaly márciusi fellépés után jött a lezárás, és csak ősszel – Kolozsváron és Marosvásárhelyen – tudtunk újra fellépni a produkcióval az Iskola Alapítvány szervezésében. Idén Lénárd Yogi keresett meg a Knock Out-ból, és a Kolozsvári Magyar Napokon volt közös projektünk. Aztán szeptember elején a CityRocks Produkció és az Iskola Alapítvány közös eseményén léptem fel, amit nagyon szerettem, mert senki nem egyénként, hanem egy nagy csapatként volt jelen.

Mivel foglalkoztál a karantén alatt? Dolgoztál új dalokon?

Gergő barátommal egy közös projekten dolgozunk. Igyekeztünk minél jobban kihasználni ezt az időszakot, mert rengeteg minden megérett bennünk. A lezárás alatt és most is dalszerzéssel foglalkozunk. Olyasmit írunk ki magunkból, ami a lehető legtisztább és legőszintébb, ha úgy tetszik, „pucérra vetkőzünk”, ebben nagyon jó partnerei vagyunk egymásnak, így 15 év barátsággal a hátunk mögött. Tartalmukat tekintve a szerzemények olyan lelki dolgokról szólnak, amelyeken átmentünk mindketten, de vannak dalok, amelyek társadalmi kritikát fogalmaznak meg. Zeneileg ugyan a rock az alapja az egésznek, de kicsit le fogunk nyugodni, azaz lágyítunk rajta, érdekes hangszereket hozunk be. Most mindketten úgy vagyunk a dalszerzéssel, dalírással, hogy nem az a fontos nekünk, hogy sikeres legyen. A zenének az a célja, hogy – stílustól függetlenül – valamit megmozdítson a hallgatóban, pozitív irányban. Tehát várhatóan jövőre elkészül az album, ha sikeres lesz, jó, ha nem, az sem baj.