Vocea României: péntek este szavazhat a sepsiszentgyörgyi énekesre

A közönség közvetlenül is támogathatja a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manót: péntek este fél kilenctől kezdődik a Vocea României televíziós tehetségkutató második élő adása, amelyben már a szavazni is lehet a legjobb fellépőkre. Mutatjuk, hogy mi a teendő.

Az élő adásokban a mentorok négy-négy versenyzője énekel, fellépésük ideje alatt interneten, illetve SMS-ben is lehet szavazni. A közönség kedvence mellett egy előadót továbbjuttathat a mentor is. Adi Despot csapatának második négy tagja, köztük Manó, a pénteki adás első fellépői lesznek.

Az ingyenes internetes szavazás a tehetségkutató honlapján zajlik, Facebook-bejelentkezéssel, és mindenki csak egyszer nyomhatja meg a gombot. SMS-ben egy telefonszámról tíz alkalommal lehet szavazni egy versenyzőre, az üzenet 1.19 euróba kerül. A támogatott versenyző nevét a Telekom, Orange, Vodafone és DigiMobil hálózatokban érvényes 1200* telefonszámra várják.

Ráduly Botond Manó az In My Defence című dal eléneklésével érte el, hogy a zsűritagok megfordítsák a széküket, majd a párbajból is ő került ki győztesen. A 27 éves énekes nem először lép színpadra: 2010-ben megnyerte az Erdély Hangja versenyt, szerepelt a romániai és a magyarországi X-Faktorban is, és 2015-ben ő énekelte a címszerepet a Csaba királyfi székely rockoperában a csíksomlyói nyeregben.

Kapcsolódók

Kimaradt?