Megjelent Ráduly Botond Manó első videoklipje

The Sound of Freedom címmel jelent meg a román The Voice (Vocea României) tehetségkutató sepsiszentgyörgyi versenyzőjének első önálló videoklipje.

Manót a dal személyes jelentéséről, keletkezésének körülményeiről, valamint a videoklip készítéséről is kérdeztük. 

„A dal első akkordjai meg dallama 2015 nyarán születtek meg. Nagytatám elvesztése után zongorához ültem és csak játszottam, dúdoltam a dallamot – ez megnyugtatott. Úgy éreztem, ki kell írnom magamból mindazt, amit éreztem, így tudtam feldolgozni az „elmenetelt”. A dal igazából két célt szolgál: egyrészt ezzel szeretném őrizni nagytatám emlékét, másrészt meg felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ebben az egyre jobban rohanó világban még inkább oda kellene figyelnünk egymásra” – mesélt nekünk a dal keletkezéséről az énekes.  

A Vocea României verseny után Manó zenésztársa és jó barátja, Petri Gergő segítségének köszönhetően a nóta elérte azt a formát, amit az énekes megálmodott, majd egy elismert magyarországi rendezőnek, Géczi Dávidnak és a videoklip főtámogatójának, a Nexxonnak köszönhetően az álma valóra vált, elkészült az első videoklipje – vallja a rendkívül sikeres sepsiszentgyörgyi énekes.

A klip szereplői Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze és Fekete Jenő, Magyarország egyik legjobb blues gitárosa.

A Marosán Csaba által játszott fiatalember emlékbeli gyerekzerepét Csaba kisfia, Marosán Kristóf játszotta.

Kapcsolódók

Kimaradt?