Szombaton ünnepelte fennállásának 10. évét a Koszika & The HotShots erdélyi zenekar a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében tartott Transylvanian Symphonic Tales koncerten. Az elmúlt évtizedről, a fiatal zenekaroknak intézett tanácsokról és jövőbeli tervekről az együttes frontemberét, Koszorus Krisztina „Koszikát” kérdeztük.

Hol és hogyan zajlott az első közös fellépés?

A kolozsvári Humorfesztiválra készültünk először teljes koncertanyaggal, ami 10 évvel ezelőtt, április 9-én volt. Ez egyszerre két koncertnek is számít, mert rá két napra a Humorfeszt marosvásárhelyi gáláján is felléptünk, majd ugyanaznap este a marosvásárhelyi Jazz and Blues Club szülinapi buliján zenéltünk. Egyszerre tripláztunk! Ez nagy löketet adott az akkor még teljesen zöldfülű bandának.

Az eklektikus hangzás, sokszínűség, stílusok ötvözése a kezdetektől jellemző a zenétekre. Mi az, ami inspirál, hogy találsz rá egy-egy olyan zenei elemre, amit érdemes beemelni egy dalba, továbbgondolni? Változott-e ez a tíz év alatt?

Nem tudatos az alkotás folyamata, egyszerűen csak játszom, ami jön belőlem abban a pillanatban, jóval később tudom csak felmérni, hogy na, ezt a motívumot ez vagy az a dal, zenei motívum, esetleg dalszöveg inspirálhatta. Olyan is van, főleg népdalok esetében, hogy már kész dallamkészlettel dolgozunk, azt csak megharmonizálni és ritmizálni kell, vagyis a megfelelő zenei akkordokkal aláfesteni.

2019-ben volt egy projekted, a Funkylvania, mely az erdélyi zenei kreativitást mutatta meg a nagyvilágnak, lehetőséget adva a pályakezdő zenészeknek minőségi audio-video anyag rögzítésére. Hogy látod, a Koszika & The HotShots tíz éves működése óta hogy változott az erdélyi zenei szcéna? Mennyivel van nehezebb vagy könnyebb dolga az induló zenekaroknak?

Sokat változott a zenei szcéna olyan szempontból, hogy például 10 évvel ezelőtt sokkal nagyobb igényt éreztem az élő zenére, klubok és kiskocsmák szintjén, viszont most sokkal több információhoz juthatnak azok, akik érdeklődnek a zene iránt. Minden fent van a YouTube-on, minden információ a kezünk ügyében van, csak tudnunk kell, hogyan hívjuk elő. A mi időnkben nem volt ez ennyire egyszerű, nem volt éppen ennyi infó, de talán az sem volt rossz, mert nem volt túlterhelve az agyunk a sok, felesleges információval, amit most beszívunk.

Mit tudnál tanácsolni a kezdő zenekaroknak? Mire figyeljenek oda? Mi az a hiba, amit ti elkövettetek, de ha valaki figyelmeztetett volna rá, nem tettétek volna meg?

Elsősorban hosszú távú stratégiát lenne érdemes építeniük – így ezt most már látom a jelenből, és hogyha visszatérhetnék, én is megpróbálnék egy stratégiát felállítani. Valamint ők (a kezdő zenekarok – a szerk.) nagyon jól csinálják azt, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a technikára, mint amennyit mi helyeztünk akkor, amikor indultunk. Ez valószínűleg azért is van, mert most sokkal könnyebben juthatnak hozzá egyes hangszerekhez vagy bármiféle segítséghez, mint mi akkoriban. Ez is a közösségi médiának betudható valamennyire, hogy a csereberélés is online térbe költözött, és olyan emberekkel csereberélhetsz, akik az ország különböző pontjain élnek.

Erősségetek az élő koncertezés, hogy éltétek meg azt, hogy megfosztott ettől a pandémia?

Nem volt könnyű elszakadni az élő koncertektől. Viszont jó idő volt befelé fordulni és egy kicsit elmélyülni abban, amit csinálunk. Illetve, egy csomó lehetőség volt alkotni, itthon lenni, és igazából most tudtuk felmérni, hogy mennyi időt töltünk úton. Most, hogy nem kellett egyik eseményről a másikra beesni, sokkal több időnk maradt – és ezt mi nagyon pozitívan éltük meg.

Milyen alternatív megoldást találtatok a koncertek helyettesítésére?

Mi is kihasználtuk az online tér lehetőségeit, és live-okat, élő bejelentkezéseket készítettünk, illetve karantén-videót az Erdély TV felkérésére, részt vettünk több közösségi videóban, illetve videoklipeket jelentettünk meg, kettőt is. Főleg a live-bejelentkezésekkel éreztük azt, hogy valamilyen kapcsolatba kerülünk a közönségünkkel, mert ez hiányzott igazán, hogy visszajelzést kapjunk. Bár nem ugyanaz a visszajelzés, sőt össze sem hasonlíthatók a képernyőn keresztüli lájkok, szívecskék és kommentek, de a semmiben nagyon jól jött ez a fajta feedback is.

Tavaly jelent meg az „Otthon ülni jó” című dalotok, amit akár karantén-himnusznak is nevezhetünk. Mivel telt, mit jelentett nektek a tavalyi év?

Akkor is a jelenre reflektáltam, amikor megszületett ez a dalszöveg. Eleinte viccesebbnek indult, a dalt egy zenei poénnak szántam, de idővel minél többet játszottam, egyre jobban megkedveltem, és ezzel a társaim is így voltak. Így végül úgy döntöttünk, hogy a nagyobb poén részeket kihagyjuk belőle, és egy valós dalformát adtunk neki. Később videoklipet is forgattunk rá, és mindkettőben, a dalban és a videoklipben is az otthon ülés a központi téma, amit mindannyian, szerte a világban egyszerre éltünk meg, úgyhogy nagyon könnyen lehetett vele azonosulni. És mi is ezt csináltunk: ültünk itthon, alkottunk és befele fordultunk, és igyekeztünk kihasználni ezt a mínusz-évet, szökőévet.

Hogyan ismerkedtetek meg újzélandi trombitásotokkal, Vaughn Roberts-szel és mit ad az ő jelenléte a zenétekhez?

Vaughn eljött egyszer egy koncertünkre. Egy kis étkezdében játszottunk ketten a párommal jazzes dalokat, és a szünetben odajött hozzánk egy úriember, és azt mondta, hogy ő Vaughn Roberts, újzélandi, és most itt él Marosvásárhelyen. Elmesélte, hogy kikkel zenélt, mi pedig csak nagy szemeket meresztettünk és hápogtunk, mikor hallottuk, milyen világhírű nevekkel osztotta már meg a színpadot. Utána már nagyon egyenes út vezetett ahhoz, hogy eljöjjön egy zenekari próbára, ő már talán akkor, az első próbán felvette a dalainkat egy kis hangrögzítőn, majd a következő próbára kész fúvósszekció részekkel jött. Nekünk már volt eleve egy szaxofonosunk a zenekarban, Éltes Áron, és ők most így egy fúvósszekcióként egy kicsit továbbgondolták a dalainkat, főleg Vaughn, és ettől kaptunk egy erős plusz színt. Egy óriási adag tudást ad hozzá a zenénkhez, amire mi valószínűleg nagyon nehezen tehetnénk szert. Igyekszünk is kihasználni azt, hogy Vaughn itt van velünk, ő ugyanis egy két lábon járó zenei lexikon, valamint egy olyan tudástárral rendelkezik, ami itthon nem igazán létezik, abból az egyszerű okból, hogy itthon nincsen könnyűzenei vagy jazz oktatás, amely akkreditált lenne. Ez is az például, amiben a nyugat sokkal előbbre jár, hiszen ott több egyetemi, középiskolai, sőt azt hiszem most már van általános iskola is, ahol könnyűzenét, illetve jazzt oktatnak, vagy legalábbis alkalmazott zeneszerzést. Összegezve tehát a Vaughn által hozott óriási plusztudásból építkezünk.

Ő hangszerelte és ő vezényelte az Erdélyi szimfonikus mesék című jubileumi koncerteteket. Hogy állt össze a műsor?

A műsort igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a korban és időben is megsétáltattuk a kedves hallgatót és nézőt, a koncert ívét úgy kell elképzelni, hogy a múltba nyúlik vissza, majd a jelenen keresztül a jövőbe tekint. Ugyanakkor földrajzilag is hasonló, az „ittből” megyünk azon tájak felé, ahol mi zenészekként, az információ idejében kacsintgatunk, ez próbáljuk megmutatni a koncerten is. Erdélyies, erdélyi zenekarok által játszott zene azokkal a befolyásokkal és hatásokkal, amelyek az erdélyi zenészt érik. A koncert első felében népi ihletésű dalok voltak, majd egy instrumentális dal hangzott el, ami Vaughn személyes szerzeménye, egy teljesen latin ritmusú dal, majd utána a nemzetközibb, poposabb dalok. A múltból a jövőbe, az „ittből”máshová nézünk.

Hogyan készültetek a koncertre?

A HotShots zenei kollektíva már január óta próbál erre a projektre, de persze a próbafolyamatot megelőzte egy hosszú adminisztrációs folyamat meg logisztikai egyeztetés stb. Január óta mi hellyel-közzel rendszeresen próbálunk, sajnos a Covid sem engedte, hogy ezek a próbák túl rendszeresek legyenek. Közben folyamatosan csatlakoztak hozzánk a különböző meghívottjaink: Sárdi Tamás billentyűs, majd Ercsei Frankie csatlakozott hozzánk perkuciósként és dobosként, később Sipos Tiffany és Fehér Csaba jöttek háttér-vokálozni. Pénteken kezdtünk el a szimfonikus zenekarral is a próbákat, amelyektől fel is voltunk villanyozódva és le is voltunk fáradva.

Milyen érzés volt, amikor újra össze tudtatok ülni zenélni?

Már nagyon ki voltunk éhezve az élő zenére, és nem csak az egymással való zenélésre. Nekünk nagy szerencsénk van, hogy mindketten muzsikusok vagyunk, egy családban, egy házban, és tulajdonképpen egymással muzsikálgattunk, de az nem ugyanaz, amikor van egy harmadik, negyedik, ötödik, sőt hatvanhatodik külső hatás és inger, ezért nagyon jól esett végre próbálni és örültünk, hogy újra együtt lehetünk.

Mire vagytok a legbüszkébbek a 10 év megvalósításai közül?

Nem tudok mindenkinek a nevében nyilatkozni, a magam nevében muszáj azt mondanom, hogy ez a Transylvanian Symphonic Tales mindenképpen az egyik top. Én nagyon a magaménak érzem, benne vagyok ízig-vérig és szívvel-lélekkel, ezt egy hatalmas megvalósításnak tartom.

Melyek a következő időszak tervei?

Vicces, hogy az előbb azt mondtam, milyen fontos, hogy a fiatalok hosszú távú tervekkel rendelkezzenek, és itt vagyok én, hosszú távú terv nélkül. Azt viszont tudom, hogy ezt a projektet szeretném tovább vinni, szeretnénk különböző helyszíneken még megszólaltatni, illetve tervezünk belőlük videoklipet. A zenekarral is szeretném, hogyha most már lenne mindenképpen egy albumunk, mindeddig ugyanis nagyon erősen az élő zenére és koncertezésre koncentráltunk. Most már szeretném valamilyen kézzel fogható formában megörökíteni azt, hogy most éppen hol tartunk, mert úgy érzem, most már egy olyan szinten tartunk, amit érdemes lenne megörökíteni.