Elhunyt Nicu Covaci, a legendás Phoenix együttes alapítója és frontembere
Gyászol a művészvilág, Nicu Covaci, a legendás Phoenix együttes alapítója és frontembere 77 éves korában távozott az élők sorából.
A művész halálhírét péntek este Sandesc Dorel, a temesvári sürgősségi kórház menedzsere hozta nyilvánosságra. Nicu Covaci egészsége tavasszal romlott meg. Agyműtéten esett át, de az operációt követően nemrég komplikációk léptek fel.
Az 1947-ben Temesváron született Nicu Covaci festőként, grafikusként, zenszerzőként is tevékenykedett, de a legtöbben a Phoenix együttes alapítójaként és frontembereként ismerik. Gitározott, de zongorázni és szájharmónikázni is megtanult. A kommunista rezsim elől 1977-ben az együttes több tagjával filmbe illő körülmények között szökött el Romániából, Hollandiában, majd Németországban és Spanyolországban élt, mielőtt hazatért.
A hatvanas évek elején Kamocsa Bélával, aki osztálytársa volt Temesváron megalapították a Sfinții (Szentek) nevű együttest, amelyből később a közösmert és szeretett Phoenix lett. Nyugati ihletésű zenét játszottak, eleinte Beatles, Rolling Stones, Animals feldolgozásokat adtak elő, majd következtek saját szerzeményeik. Népzenei beütésekkel progresszív rock volt a javából, de keményebb rockosabb dalok is a Phoenix repertoárját képezték. Az În Umbra Marelui URSS a kommunista elnyomás ellen lázadás egyik indulójává vált, de a teljesség igénye nélkül említhetjük a Mugur de fluiert, a Mica țigăneadát, a Ciocârlia feldolgozását, a Baba Novakot vagy a Strungát a közismerté vált dalaik közül.
Nicu Covaci halálhíre nyomán sorra érkeztek a részvétnyilvánító üzenetek a közösségi oldalakon. Még Marcel Ciolacu kormányfő és a NATO-főtitkárhelyettes Mircea Geoană is megemlékezett a legendás zenészről.
CSAK SAJÁT