A magyar zene keményebb műfajainak legendás alakjai voltak a főszerepben a 33. Tusványos pénteki, utolsó előtti napján. Varga Miklós, Kalapács József, Rudás Joe és Nagy Feró nem csak a láb- és nyak-, hanem a rekeszizmokat is megmozgatták. Közönségtalálkozón jártunk és az esti koncerteket is végigénekeltük.

A rockzene halhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szétnézve a pénteken késő estére szervezett „Magyar rocklegendák” koncertet megelőző közönségtalálkozó látogatóin, azt láthattuk, hogy a tizenévesektől az ötvenes éveikben járókig számos korosztály képviseltette magát.

A 33. Tusványos MIT sátrában óriási üdvrivalgás fogadta Varga Miklóst, Kalapács Józsefet és Rudán Joe-t. Nem csoda, ők hárman külön-külön is kiérdemelték a legenda státuszt, ugyanakkor számos ponton találkozó, több évtizedes énekesi karrierjüket átszőtte a barátság és az együttműködés. A rocklegendákat összehozó Rudán Joe például Kalapács Józsefet váltotta annak idején a Pokolgép mikrofonja előtt, de az Attila Fiai Zenei Társulat kötelékében is rendszeresen feltűnnek egymás társaságában.

Mindezt a pécsi születésű Rudán mondta el, hiszen nem csupán ő a kezdeményező, hanem az énekeseket kísérő zenekar is az ő nevét viseli. A Rudán Joe Band rendszeresen hív meg vendégelőadókat, például a minden évben megszervezett karácsonyi koncertjükön sok „acéltorok” felzengett már az évek során.

De hogyan is válik valakiből legenda? – tette fel jogosan a kérdést a beszélgetés moderátora, Szabó László. Varga Miklós tömören és velősen válaszolt: „Ehhez életkor kell”, tegyük hozzá: és életmű, amelynek egyik énekes sincs híján. Kalapács József a magyarországi metálzene születését, a Pokolgép együttes megalakulását idézte fel. Ma már kicsit hihetetlennek tűnhet a fiatalabbak számára, hogy az 1983-as induláskor a szövegeket egyszerűen át kellett írni, mert nem kerülhettek a zsűri és a közönség előtt eredeti formájukban. Itt kapcsolódik az este folyamán szintén fellépő Nagy Feró munkássága a „Géphez”. Az első nagylemez szövegeit jegyző Feró már tudta, mi az, ami átmegy a szűrőn, így kvázi önmagát cenzúrázva írt meg olyan legendás dalokat, mint a Jel, az Átkozott nemzedék, vagy a Mindhalálig Rock and Roll.

A zenemegosztó oldalak világában az is furán hangozhat egy mai tinédzsernek, hogy annak idején a (rock)zenéket nem letölteni kellett (lehetett), hanem a rádióban vadászni és magnóra venni, vagy éppen a szomszédos Jugoszláviából beszerezni.

Miközben az énekesek felidézték pályájuk egy-egy meghatározó élményét, ömlöttek a storyk és mint elhangzott, még számtalan jobbnál jobb történetet őriznek emlékezetükben. Rudán Joe mindezt már kötetbe rendezte, ami meg is jelent, így a többiek biztatást kaptak arra, hogy ők is tegyék ezt meg.

Szóba került még a rockzenészek színházi kapcsolatai, mindhárman részt vettek már több rockoperában, musicalben, kőszínházi produkcióban. A legendás István a király rockopera kapcsán felmerült, milyen nagyszerű együttműködés alakult ki a kemény zenét játszók és a színészek között. Kölcsönösen segítették egymást egy-egy produkció megszületése idején.

A mai zenékről szólva mindhárom énekes egyetértett abban, hogy nem igazán fogja meg őket egyik napjainkban hódító műfaj sem, általában a régi kedvencek szólnak náluk. Ugyanakkor Varga Miklós megállapítása örökérvényű: nem lényeges a műfaji megkülönböztetés, besorolás, hiszen csak jó, vagy rossz zene létezik, legyen szó komolyzenéről, jazzről, vagy rockról. Ugyanakkor minden típusú zenét lehet művészi fokon művelni, az pedig nem is lehet kérdés, hogy a könnyűzene is művészet.

Szintén fontos üzenetet fogalmazott meg Varga Miklós a tiszteletről, felelősségről is: óriási dolog több ezres (adott esetben akár százezres) tömeg előtt énekelni, de ugyanúgy néhány tucat embernek is meg kell adni a tiszteletet és megalkuvás nélkül énekelni, hiszen ők csak azért a bizonyos előadóért mentek el a koncertre, előadásra.

Az esti koncerten a tisztelet pedig kölcsönös volt. A zenészek örömmel, jókedvvel és teljes erőbedobással tették a dolgukat, a közönség pedig vette a lapot. Több ezer ember énekelte együtt Varga Miklós Európáját, vagy éppen a Pokolgép klasszikusait, az István a király betétdalai pedig valóságos hangrobbanást hoztak el az Olt mellé.