Van az a vicc, amely úgy szól, hogy mi teszi ki a finn vadőrök munkaidejének 80%-át? Hát az, hogy az erdőben eltévedt, fotózás céljából útra kelt black metálos zenészeket terelik vissza a civilizációba. Komolyra fordítva a szót, az statisztikai tény, hogy Finnországban létezik a legtöbb olyan együttes, amely az extrém metál valamilyen alfajában tevékenykedik, ugyanakkor ez a vicc működhet más skandináv országokban is, mert az egy négyzetméterre eső rockerek száma Norvégiában és Svédországban is igencsak magas. De mi a helyzet a saját házunk táján, konkrétan a Székelyföldön?

Elöljáróban annyit, hogy ez a régió korántsem elhanyagolandó zenei szempontból, elég ha csak a Bagossy Brothersre gondolunk, de találunk még szép számmal zenekarokat, amelyek itt teszik meg az első lépéseket a népszerűvé válás rögös útján, legalábbis ami a populárisabb és könnyebben befogadható műfajokat illeti. Ami viszont az underground műfajokat illeti, lehet, hogy első látásra nem annyira szembetűnő az extrémebb vizekre evező bandák jelenléte, viszont ha alaposabban kutakodunk, akkor itt is érzékelhető olyan aktivitás, amit ráadásul nemzetközi szinten is számon tartanak.

Néhány évvel ezelőtt egy haver felhívta a figyelmem egy black metal-zenekarra, melynek már a nevéből egyértelmű következtetést lehet levonni a származását illetően: Siculicidium, ami ugye az 1764-es madéfalvi veszedelem latin megnevezése. Adott tehát az egyértelmű kapcsolódási pont a Székelyföldhöz, ráadásul egy tragikus történelmi eseményhez, másrészt a földrajzi adottságok nálunk is nagyon hasonlóak Skandináviához, van (még) fenyőerdő, hegyek stb., ilyenformán itt is nyugisan el lehet tévedni fotózás közben, másrészt megvan az a hangulati közeg, ami a minőségi underground zene létrehozásához szükséges, ezt pedig a 2003-ban alakult Siculicidium ki is használja, mégpedig igencsak magas szinten.

A székelyföldi Sun and Moon Records – stílusos névválasztás – képviselőitől néhány hete befutott egy levél, amelyben arra hívják fel a figyelmem, hogy idén júniusban a Siculicidium zenekar egyidőben jelentet meg két nagylemezt, A halál tengely és Az elidegenedés melankóliája címmel. Nocsak, akkor itt van a megfelelő alkalom, hogy elbeszélgessünk a zenekar tagjaival, gondoltam magamban, viszont arra nem számítottam, hogy ez nem lesz épp a legegyszerűbb dolog. Mégpedig azért nem, mert a Siculicidium tagjai az elmúlt húsz évben titokban tartották kilétüket, csupán művésznevük – Pestifer és Lugosi Béla – ismert a nyilvánosság előtt. Interjút sem adnak gyakran, ezért annál inkább különleges alkalom és megtisztelő, hogy velem mégis szóba álltak, még ha nem is került sor személyes találkozásra. Lássuk akkor, hogy mire is jutottunk. 

– Amióta lebeszéltük ezt az interjút, engem intenzíven foglalkoztat a kérdés a kiléteteket illetően. Persze, nem kívánom, hogy miattam felfedjétek magatokat, viszont néhány tippet alkottam magamban ez ügyben. Az egyik, hogy ti vagytok napközben a  Bagossy Brothers. A másik, hogy köztiszteletben álló pedagógusok, esetleg önkormányzati képviselők, netalán presbitériumi tagok vagytok, és ezek miatt a tevékenységeitek miatt leplezitek a sötét zenék iránti vonzódásotokat és az e téren kifejtett alkotói munkásságotokat. Ha ezek a tippek mégsem állják a helyüket, akkor bár egy annyit áruljatok el, hogy legalább a közvetlen környezetetek tisztában van azzal, hogy ti vagytok a Siculicidium? 

Lugosi Béla: Természetesen nem mi vagyunk a BB, nem vagyunk sem köztiszteletben álló polgárok, sem egyházi emberek, főleg nem politikusok, egyszerű, normális senkik vagyunk, a civil életben betöltött szerepünk nem indokolja a névtelenségünket, ennek ennél sokkal egyszerűbb magyarázata van: csak az alkotás számít, a végső mű, a végeredmény. Az alkotók nem fontosak, nem törekszünk sem sztárságra, sem hirnévre.

Pestifer: Abban a korszakban, amikor a Siculicidium indult, a szcénához tartozó médiumok tele voltak keménykedős, pózolós és ugyanakkor paradox módon haverkodós, bulizós bandafotókkal. Ez a jelenség azóta még jobban elindult a lejtőn. Nekünk ez már 21 évvel ezelőtt sem volt vonzó. Úgy gondoltuk, hogy túl profán ez a vizuális nyomulás. Egyszerűen nem érdekel ez a világi hozzáállás, mint zenekar. Jobban érezzük magunkat a barlangban. 5 évente készül 2 fotó, irtó ritkán van egy-egy interjú. Bartók Béla sem interjúzta szét magát, nem volt imidzse, a zenéje az viszont halhatatlan. A mai materialista világ egyik nagy hibája, hogy a forma, a körítés, az illúzió mutatja az utat, nem a tartalom. Világos, hogy más időket élünk, de mégis beszéljen a zene! Az alkotás a lényeg, és nem az, hogy ki van mögötte.

L. B.: A közvetlen környezetünk sejti, hogy mi vagyunk a Siculicidium, de a pontos szereposztásra azért senki sem merné feltenni a spórolt pénzét. Az alkotási folyamat nagyon gördülékenyen folyik, hiszen már 21 éve csináljuk a bandát mindenféle dráma és feszültség nélkül mivel mi ketten teljesen egy hullámhosszon vagyunk. 

P.: A közvetlen családom tud erről az aktivitásomról, közülük a páromat érdekli is, értékeli is. Az alkotási és a rögzítési folyamatok sok időt vesznek igénybe, fontos, hogy olyan ember áll mögöttem, aki ezt érti és támogatja. A környezetem bővebb része nem tud rólunk. Ez nagy nyugalommal tölt el és nem is tervezek „coming-out”-olni.

– A zenekar hosszú és tartalmas múltra tekinthet vissza, hisz több mint két évtizede alakultatok. Kezdetektől ketten voltatok ennek a projektnek a létrehozói, avagy az évek során mások is zenéltek veletek?

L. B.: A bandát én alapítottam, az első demó környékén kértem fel Pestifert a csatlakozásra, azóta is ketten vagyunk. Annyit változtunk, hogy a Siculicidiumban Pestifer a főnök. Néha kiegészülünk NKF barátunkkal, aki a próbákon basszusgitáron és/vagy gitáron segít, de írt már dalt is nekünk, sőt, néha keveri a kiadványainkat is. Néha felbukkantak vendégdobosok, de ha úgy kívánta az adott dal, vagy lemez, akkor az olasz Vowels fúvósa is vendégeskedett. Szívesen vesszük, ha valaki jön valami érdekes ötlettel, de amióta dobokra váltottam azóta a próbákat megoldjuk kettesben, vagy hármasban és ez igy nagyon jól működik.

–  Mi az oka annak, hogy a szövegek túlnyomórészt magyarul szólalnak meg? Nem lett volna kézenfekvőbb az angol nyelv mellett dönteni, már csak a nemzetközi hatékonyabb érvényesülés okán?

L. B.: A világ egyik legősibb és legszebb nyelve a magyar, csakis anyanyelven tudja az ember kifejezni magát a legjobban, már a kezdetektől igy nyomjuk. Persze voltak angol nyelvű szövegeink is, de olasz és katalán nyelven is daloltunk már. Tévhit, hogy metalban csak angolul lehet érvényesülni. Ha valami jó és érdekes, akkor teljesen mindegy, hogy milyen nyelven szólal meg.

P.: Tisztelettel tekintünk a magyar nyelv ősi mivoltára. Sokkal gazdagabb, összetettebb, mint például az angol. Van egy mágikus minősége is a magyar nyelvnek. Sok szónak két, vagy akár több jelentése is lehet. Akárcsak a fizikában a fénynek, egyes szavaknak anyagi és hullám természete is van.

–  Előbbihez kapcsolódó kérdés, hogy a beszélgetésre készülve keresgéltem a világhálón, ahol a lehető legváratlanabb helyeken bukkantam Siculicidium-recenziókra. Kátai Tamás (Thy Catafalque) adott nekem már választ arra a kérdésre, hogy a magyar nyelven megszólaló zenék a black metal keretein belül egyáltalán nem jelentenek hátrányt, sőt, a műfaj szabadságából eredően egyenesen többletet is hordozhatnak. Ti hogyan viszonyultok ehhez, milyen tapasztalataitok vannak e téren?

L. B.: Nekünk nem hátrány, magyarul álmodok, magyarul beszélek és olvasok a legtöbbet és magyarul tudom a legjobban kifejezni magam, mivel nálunk a szövegek legalább annyira fontosak, mint a riffek. Az viszont érdekes, hogy sokkal többen hallgatnak minket a világban, mint a Kárpát-medencében, de úgy látom a visszajelzésekből, hogy senkit sem zavar a magyar, még úgy sem, hogy nem értik. Hozzánk is eljutnak ezek a visszajelzések, néha még keresni sem kell és ez nagyon jó, minden visszajelzést, kritikát elolvasunk, ami eljut hozzánk, érdekel, hogy mások mit gondolnak a zenénkről még akkor is, ha nem tetszik nekik.

P.: Úgy gondoltam most 20 éve, hogy magyarul ez senkit sem fog érdekelni, de üsse kő, mégis szemellenzővel mentünk előre, intuitív módon. Az évek alatt kiderült, hogy ez nem egy fékező tényező, sőt, van egy egzotikuma a magyarul nem értők számára.

– Ha pedig már itt tartunk, volt valaha a Siculicidiumnak élő fellépése? Ha nem, akkor terveztek esetleg valamikor koncertezni? Kaptatok már ilyen jellegű felkérést? Ha esetleg élőben fellépnétek, hogyan oldjátok meg az inkognitó problémáját?

L. B.: Ha fellépnénk élőben, természetesen az inkognitó onnantól már múlt idő lenne. Még nem volt Siculicidium koncert, bár a tavalyi jubileumra terveztünk egy speciális helyszínen egy különleges koncertet, de aztán elvetettük az ötletet, ugyan nem véglegesen, de egyelőre jegeltük.

A Hosszú Út Az Örökkévalóságba lemez környékén volt egy konkrét megkeresésünk egy észak-amerikai turnéra, amit visszautasítottunk... Mióta egy csomó helyen elmondtuk, hogy nem akarunk sem koncertet, sem turnét, azóta nem is jöttek hasonló ajánlatok.

P.: Bár játszunk, mint zenekar a próbahelyen, koncert ez idáig nem volt, de soha ne mondd, hogy soha…

– Kanyarodjunk vissza picit a magyar nyelv használatához. Lehet ezt esetetekben az erdélyi hagyományok őrzésének egy sajátos formájaként is értelmezni?

P.: Nagyon jó a kérdés. Mi szeretjük magunkkal elhitetni, hogy egy bizonyos szintű hagyományőrzést is feltételez az alkotásunk, és több külső embertől jöttek hasonló visszajelzések. A zenénkben ott van akarva-akaratlanul a származásunk, a múltunk, a hagyományaink lenyomata. Az erdélyi magyarság kollektív tudat- és tudatalatti találkozásának a sajátos zenei lecsapódása a Siculicidium.

L. B.: A Siculicidium számunkra egy kulturális küldetés is – remélem nem hangzik túl nagyképűen –, a mi saját megfogalmazásunkban régebb figyelemfelkeltő célból kultúr-terrorizmusnak hívtuk. Az egyetemes ősi kultúra, a magyar nyelv, az erdélyi hagyományok sajátos siculicidiumi értelmezése. Nyelvében él a nemzet.

– Zenei hatások tekintetében nagyon sokoldalú a munkásságotok. Engem leginkább a korai Celtic Frost világára emlékeztet, de felfedezni vélem a korai Mayhemet és Burzumot is, nyilván mindezt megspékelve egy igencsak eredeti hangzásvilággal. Jól hallom, vagy tévedek e tekintetben? Honnan merítettetek inspirációt első körben?

L. B.: Inspirációt merítünk könyvekből, filmekből, más zenékből, természetjárásból, meg szinte mindenből, ami velünk és körülöttünk történik. A Beherit, Swans, VHK, 16 Horsepower-Wovenhand, Burzum, Muzsikás, Master’s Hammer, Tormentor és a Bathory mind hatottak ránk zeneileg is.

P.: A Celtic Frost-tal nem fogtál mellé, meghatározó volt az indulás előtt. Főleg a nagy B-betűs bandák hatottak rám: Black Sabbath, Bathory, Beherit, Burzum, de ott kísért a Mercyful Fate, Pentagram, Iron Maiden, Tormentor, Candlemass, VHK, Dead Can Dance, Fields of the Nephilim, 16 Horsepower, Mütiilation, ezek a főleg halott, vagy csak félig létező bandák (nevet).

– Szóljunk néhány szót a lemezekről is: öt EP és ugyanannyi nagylemez jelent meg a Siculicidium égisze alatt, és mindegyiken tetten érhető a kísérletezgetés irányába való elmozdulás. Különösen hangsúlyos ez a legutóbbi két nagylemezeteken, A halál tengely és Az elidegenedés melankóliája című korongokon, amelyek idén júniusban jelentek meg, ráadásul egy időben. Mi húzódik ennek a döntésnek a hátterében? 

L.B.: Tavaly a 20 éves jubileumra készülve egy válogatást akartunk összerakni régi, kiadatlan zenékkel, aztán a kreatív folyamatok úgy beindultak, hogy nemcsak a válogatáslemez készült el (20 Years Of Resistance), hanem elkészült emellett két nagylemez is. Ráadásul a válogatás kilencven perces anyagának több, mint felét új dalok alkotják. Ez tavaly megjelent digitális formátumban, idén megjelenik kazettán, egy speciális kiadvány kíséretében, ami interjúkat, szövegeket stb. fog tartalmazni, és most júniusban kijött a szóban forgó két új lemez is. Nem szoktunk ilyen gyors tempóban alkotni, de ha már jött az ihlet, hagytuk, hogy áradjon.

P.: A dalszerzés az elvileg 3 évig zajlott, de nem volt egy kijelölt irány. Csak úgy születtek a témák, majd lesz valami, gondoltuk. Amikor a tavalyi 20 éves jubíleumi válogatást próbáltuk összepakolni, kielemeztük az utóbbi években felgyűlt demókat és akkor láttuk, hogy van itt legalább 15 dal. Mivel sok volt a kísérletező jellegű szerzemény, úgy gondoltuk jobb, ha kiadunk egy megszokottabb Siculicidium lemezt, ez lett A halál tengely, a kísérletezőbb dalok pedig Az elidegendés melankóliája címet kapták.  Egy kísérletező jellegű lemez elkészítése már 2012-ben felmerült ugyan, de a Siculicidium-nál teret és időt kell hagyni egy-egy koncepció megfelelő kibontakozására. Volt egy ötlet 12 éve, nem akartuk erőltetni, és amikor már nem gondoltunk rá, akkor a régi gondolat váratlanul konkrét tervként rúgta ránk az ajtót.

– Személy szerint, bár nagyon eltérő zenei világba kalauzol a két anyag - előbbi karcosabb, hagyományosabb black metal, utóbbi sokkal inkább dark electro hatásokkal fűszerezett, sötét ambientális utazás - egyfajta összefüggést vélek felfedezni a két lemez hangulatvilága között. Eltaláltam?

L.B.: Érdekes, mert mások is hasonló véleményeket fogalmaztak meg a lemezt felvezető recenziókban. Mi úgy éreztük, hogy két teljesen eltérő stílusú és hangulatú lemezt készítettünk, de mégis érződik, hogy valami összeköti őket és ez jó, hogy már úgyis átjött, hogy még a szövegek és a teljes koncepció nem érhető el.

Mindkét lemez az ősi Védák világába kalauzol, A halál tengely nem koncept-lemez, de az utolsó három szám a Vaskor, a Kali Yuga végét vetíti elénk, a teljes összeomlást. „Ebben a korban, amiben élünk az emberi lét nem a lelki és szellemi javakra épített, hanem az anyagiakra. A civilizáció szét fog hullni, ennek folyamata már elkezdődött. A halál tengely őrlésében. A civilizáció, az anyagiasság egyidejűleg fog szét esni.” A lemezt záró Haláltengely drámaian összegez, nem szájbarágós, hanem mindenki a maga módján értelmezheti.

Az elidegenedés melankóliája egy sokkal pozitivabb üzenetet hordoz, már a borítón lévő Babba Mária is vizuálisan megalapozza a hangulatot. Zeneileg nagyon szerteágazó, dark folk, country, ambient, elektro zenei megoldások is felbukkannak. Szövegileg vannak itt hamis és valódi haikuk, saját es tibeti mantrák, székely miatyánk, nem koncept-lemez, de áthatja a tibeti Halottaskönyv, a Bardo szellemisége.

„A munkánk magasabb célt testesít meg, akár tudjuk, akár nem, csatornák vagyunk az Univerzum számára: anyag áramlik keresztül rajtunk. Ha tiszta csatornák vagyunk, a szándékunk az Univerzum szándékát tükrözi.”   

Mindkét lemez boritóját az általunk nagyon kedvelt Grafit és Hamu készítette, szemet gyönyörködtető, kézzel rajzolt igazi mestermunkák.   

P.: A két lemez dalai, témái nagyjából ugyanabban az időintervallumban születtek. Zeneileg van egy összekötő szál a két világ között. Ugyanakkor, ugyanott születtek, de fogantatása pillanatában mindegyik dal predesztinált lett a saját lemezére. A halál tengely szövegei rendkívül sötétek, a tematikájában ott van a nosztalgikus múltidézés, a reménytelen hősiesség, a bukás, a személyes kudarc, az árulás, a bűntudat, a halál, majd ezt tetőzve az utolsó három dal a jelenlegi civilizáció végét vetíti előre. Ezzel ellentétben Az elidegenedés melankóliája szövegvilága és néhol zenei világa is meglehetősen pozitív. A tematikája a rend, rendezettség, önfegyelem, higgadtság, józanság, mértékletesség, együttérzés, remény fogalmaiból indul ki, mi legalábbis egy nagyon derűlátó lemezként tekintünk rá.

– Végezetül azt kérdezném, hogy hogyan áll össze egy adott lemez anyaga? Közösen ötleteltek, avagy úgy kell elképzelni, hogy Pestifer megírja a zenét, amire aztán Lugosi Béla megalkotja a szövegeket, vagy esetleg pont fordítva? Mennyi időt vesz fel egy lemeznyi anyag összerakása?

L. B.: Pestifer írja a zenét, én meg a szövegeket, néha meg magyar költők verseit használjuk fel. A halál tengelyen van egy Petőfi Sándor és egy Kányádi Sándor-vers is, régebb volt Faludy György, vagy éppen Weöres Sándor, de olasz költő verse is volt már. Itt fontos megjegyezni, hogy nem verseket zenésítünk meg, hanem ha a dal olyan szerkezetű, akkor verset is használunk benne. Amikor Pestifer tele van új ötletekkel, akkor elutazik hozzám és a próbateremben új témákat, számokat próbálunk össze, de van, amikor teljesen kész dalokkal áll elő, semmi sincs kőbe vésve. A szövegek a zenétől függetlenül is születnek, de sokszor a zene inspirálja. Most egy év alatt sikerült összerakni 2 nagylemezt és egy válogatást, máskor egy lemez hosszú évekig készül, nincs receptünk erre sem...

P.: Amikor megnyílnak azok a bizonyos csatornák, akkor receptorként próbálom rögzíteni a hangokat, ez a Siculicidium-dalok zenei alapja. Ezekre ír majd Lugosi szövegeket, vokálokat és az inkantációival elmeséli a vízióit. Egy dalnak van egy fogantatási része, majd jön a fájdalmas, de egyben felszabadító szülés, ekkor a dal kiegészül a többi szükséges életfunkcióval, majd ezt követi egy sokszor hosszú érlelődési, fejlődési folyamat, ahol a dal további rétegeket ölt magára, majd beérik.