Együttműködési keretszerződést írt alá a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Levéltár

Bemutatkozott Kolozsváron a Magyar Nemzeti Levéltár. A Magyar Történeti Intézetben péntek reggel kezdődött minikonferencián a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködési keretszerződést írt alá. A jövőben az egyetem diákjai és tanárai a levéltár anyagát használva folytathatják kutatásaikat.

A péntek délelőtti minikonferencia megnyitóján Dr. Ovidiu Ghitta egyetemi docens, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánja felidézte, hogy korábban nyolc éven át folytatott kutatómunkát a Magyar Nemzeti Levéltárban. Mint mondta, az egyik legkutatóbarátabb légkör volt, amellyel valaha találkozott, így hatamas öröm számára, hogy az együttműködési keretszerződésnek köszönhetően az egyetem diákjai és tanárai szintén megtapasztalhatják ezt, és biztos abban, hogy nagyon sokat fognak profitálni belőle.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár igazgatója és Soós Anna rektorhelyettes/ Fotó: MTI/ Kiss GáborA köszöntések sorát Dr. Soós Anna rektorhelyettes folytatta. Kiemelte, hogy mindkét intézmény hosszú évekre visszamenő múlttal rendelkezik, és folyamatosan fejlődik. A hivatalosan is létrejövő kapcsolatot nagy előrelépésként értékeli, hiszen a BBTE  elismert egyetem az oktatás és a kutatás terén, szükség van olyan megerősítésekre, támogatásokra, melyek a munkát előremozdítják, és ilyen a levéltárral kötött „szövetség” is.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója is fontos előrelépésnek tartja a keretszerződés aláírását. Fogadják a BBTE azon diákjait, akiknek kutatásában segítséget nyújthat a levéltár anyaga, igyekezni fognak támogatni ezeket a projekteket. Az Európa legjobbjának tartott levéltár hatalmas anyagmennyiséggel rendelkezik, melyek alapos feltérképezéséhez, elemzéséhez és megőrzéséhez mindig szükség lesz a lelkes fiatal kutatókra.

A szerző saját felvétele

A köszöntők után Dr. Soós Anna rektorhelyettes és Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója aláírták a két intézmény között létrejövő együttműködési keretszerződést, így a BBTE diákjai, tanárai és kutatói hivatalosan is kapcsolatba kerültek a nemzet írott örökségével.

Az esemény folytatásaként Szabó Csaba bemutatta a Magyar Nemzeti Levéltárat, és hangsúlyozta, hogy nem szabad elfelejtenünk: a szó elszáll, az írás megmarad. A levéltár anyaga egyidős a magyar államisággal, és amióta csak írásbeliség létezik, a dokumentumok szerepe mindig kimagasló volt. A jogbiztosító iratokat vitték magukkal az emberek, ha menekülni kellett a történelem során, és ezeknek megőrzését tartja ma is legfontosabb feladatának az intézmény. A közel 300 kilométernyi írott anyagot őrző levéltárban számos hangfelvétel és mozgóképfelvétel is megtalálható, amelyek mind a történelmünk részének egy-egy darabkái.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?