Egyezségre jutott a TVR kolozsvári kisebbségi szerkesztőségével az ideiglenesen kinevezett Alin Gelmărean

Vetésforgóban végzik el a főszerkesztői feladatokat a Román Közszolgálati Televízió (TVR) kolozsvári stúdiójában a kisebbségi szerkesztőség tagjai, Alin Gelmărean megbízott vezető pedig nem szól bele a tartalmi kérdésekbe, dőlt el hétfőn. A magyar adás munkatársai a Krónika múlt heti beszámolója szerint megdöbbenéssel fogadták, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a kisebbségi szerkesztőség élére.

Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató nem hosszabbította meg a stúdióvezetők, főszerkesztők kinevezését, és feladatkörük ellátására január elsejétől mások kaptak megbízatást. A vezérigazgató a kolozsvári területi stúdió élére – a tisztségből 18 év után távozó Romeo Couți helyére – Alin Gelmăreant, a programokért felelős korábbi főszerkesztőt nevezte ki, és rá bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését is. Eddig Antal Áron állt a kisebbségi szerkesztőség élén. Nevük elhallgatását kérő szerkesztők a Krónikának elmondták: nem az új vezető személyét kifogásolják, de az elmúlt 31 évben nem volt még példa rá, hogy a kisebbségi szerkesztőséget ne magyar szakember irányítsa.

A többi kisebbségi szerkesztőségben nem történt vezetőváltás, így a bukaresti magyar adás élén Mosoni Emőke, a marosvásárhelyi tévé kisebbségi szerkesztőségénél Fekete Hajnal, míg a temesvárinál a szlovák származású Andrei Borosovici maradt.

Alin Gelmărean múlt héten elmondta: a kisebbségi szerkesztőség élére szóló kinevezése hatvan napra szól, és ő semmiképpen nem kíván beleszólni a magyar adás műsorpolitikájába. Úgy vélte: kinevezését csupán formai, és szervezési kérdések indokolják. A megbízott szerkesztőségi vezető hétfőn abban egyezett meg a kisebbségi szerkesztőséggel, hogy az ideiglenes vezetői megbízatásából hátralevő mintegy 50 nap alatt hetente más-más szerkesztő felügyeli a tartalomgyártást, ő pedig kizárólag adminisztratív kérdésekkel foglalkozik, tudtuk meg Nagy-Debreczeni Hajnaltól, a TVR vezetőtanácsának RMDSZ által delegált tagjától, aki részt vett a kisebbségi szerkesztőség hétfői gyűlésén. Ezt az ideiglenes megoldást Cornea Raico, a nemzeti kisebbségek csoportját képviselő vezetőtanácsi tag is elfogadhatóank találta.

A TVR vezetőtanácsának egy része „magyar veszélyt” lát Alin Gelmărean kinevezésében

A TVR vezetőtanácsának öt tagja ugyanakkor „magyar veszélyt” is lát Alin Gelmăreannak a kinevezésében, törvénytelennek tartja az elnök-vezérigazgató összes kinevezését, és a leváltását követelve panasszal fordult a parlamenthez. A többi között azt kifogásolják, hogy a szakember felesége, Vig Emese – a kolozsvári kisebbségi szerkesztőség korábbi vezetője – által forgatott Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozat sokak szerint magyar szemszögből mutatta be az erdélyi magyarság száz évét, és román történészek bírálatát vonta magára. A vezetőtanács tagjai valószínűsítették, hogy „politikai ízű” háttéralku született a kinevezések kapcsán a vezérigazgató és az RMDSZ között, az efféle alkuk pedig az erdélyi románok jogtiprásához, az egységes román nemzetállam destabilizálásához vezethetnek.

A Krónika kérdésére Nagy-Debreczeni Hajnal abszurd, érvek nélküli összeesküvés-elméletnek nevezte ezt a feltételezést, ugyanakkor leszögezte, hogy személyzeti kérdésekben nem a vezetőtanács dönt.

Évek óta ideiglenesek a vezetők a TVR-nél

Ahhoz, hogy végleges szerkesztőségi vezetőket versenyvizsga alapján nevezzenek ki a TVR-nél, a vezetőtanácsnak új szervezeti felépítést kellene elfogadnia, ami már több éve húzódik. „Ez nem egy egészséges állapot, hogy mindenkit ideiglenes kinevezéssel tartanak vezetői beosztásban, és mindenkinek a sorsa attól függ, hogy az elnök-vezérigazgató mikor gondolja meg magát, így nagyon könnyen leválthatóak az emberek, és nem utolsó sorban nem lehet senkin számon kérni semmilyen szakmai kompetenciát” – mondta el Nagy-Debreczeni Hajnal.

A Krónika szerint egyébként a 18 év után leváltott Romeo Couți személye régóta megosztotta a kolozsvári román szerkesztőséget, a magyar szerkesztőséggel sem volt jó kapcsolata, és belső eljárás is indult ellene. A lap szerint Couți félreállításának oka lehet az is, hogy Doina Gradea elnök-vezérigazgató úgy gondolhatta, az ellene felhozott, DNA-feljelentésig fajuló ingatlanpanama-vádak megfogalmazásában a szerkesztőségi vezetőnek is volt szerepe. Gradea és Couți viszonyának megromlását jelezhette az is, hogy a TVR kolozsvári vezetőtanácsa ellen 2020-ban fegyelmi eljárás is indult azzal a váddal, hogy a szükségállapot idejére kidolgozott műsorgyártással kapcsolatos előírásokat nem tartották be.

A TVR vezetése éles támadások középpontjába került az elmúlt napokban amiatt, hogy a közszolgálati tévé szilveszteri műsorában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket is kigúnyolták, és mindez olyan személyiségek szerepeltetésével történt, akik közismert arcai a közösségi portálokon terjedő járványellenes kampánynak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?